2017. augusztus 3. csütörtök

aug. 3
9:09
Enyhe csökkenés várható a Budapesti Értéktőzsdén (ProfitLine)
Csökkenéssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértő szerint.
aug. 3
9:09
121 éves történelmi rekord dőlt meg az amerikai tőzsdén (Portfolio)
Az amerikai tőzsdéken összességében emelkedést láttunk, 121 éves történelmi rekord dőlt meg, azonban korábban Európában és ma hajnalban Ázsiában estek a vezető részvényindexek. Az ázsiai tőzsdék esése részben egy várakozáson...
aug. 3
9:09
Mi lesz a Gyurta testvérekkel a vizes vb után? - videó (Sport365)
Felemás világbajnokságon vannak túl a Gyurta testvérek. Míg Gergely hatodik lett Balatonfüreden a 25 kilométeres távon, addig bátyja, Dániel egyetlen egyéni számban sem jutott döntőbe.
aug. 3
9:09
Európai jogvédő szervezetet indít Soros pénzén a Tasz volt elnöke (444.hu)
Dénes Balázs vezetésével, berlini központtal, 1,4 millió eurós költségvetéssel indult el a Liberties.
aug. 3
9:09
Legalább egymillió szavazattal csalhatták el a választást (ATV)
A múlt hét végén vitatott körülmények között megválasztott alkotmányozó gyűlés csütörtök helyett pénteken tartja alakuló ülését - jelentette be szerdán Nicolás Maduro venezuelai elnök. A venezuelai főügyész vizsgálatot indított a kormány ellen.
aug. 3
9:09
Eltalálod, ki a milliárdos a következő 9 képen? (Femcafe)
Nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik.
aug. 3
9:11
Kushner: talán nincs megoldás a palesztin-izraeli békére (Gondola)
Donald Trump amerikai elnök veje és tanácsadója, Jared Kushner szerint "talán nincs megoldás a palesztin-izraeli békére" - derül ki a Wired magazin jelentéséből
aug. 3
9:11
Usain Bolt csukája Salgótarjánba érkezett (Kripto Akadémia)
Szergej Bubka, Javier Sotomayor vagy Charles Austin cipői mellett látható.
aug. 3
9:11
Óriásit kaszált Warren Buffett egyetlen nap alatt (Portfolio)
Ha valakinek köszönetet kell mondania Tim Cooknak, akkor az Warren Buffett, miután az Apple-részvényeken egy nap leforgása alatt egymilliárd dollárt keresett a cége. Buffett cége, a Berkshire Hathaway 2016 közepén kezdett el Apple-részvényeket...
aug. 3
9:12
Kiderült, mi miatt akkora a sor a magyar boltokban (Privátbankár)
Júniusban tovább emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma.
aug. 3
9:13
Alig mozdult a forint árfolyama (Gondola)
Az euróval és a svájci frankkal szemben árnyalatnyit erősödött, a dollár ellenében fillérekkel gyengült a forint csütörtök reggelre a bankközi devizapiacon
aug. 3
9:13
Tőzsdére viszi az aranytojást tojó tyúkot a Siemens (Portfolio)
Tőzsdére viszi egészségügyi részlegét a Siemens. A tervek szerint 2018 első felében debütálhatnak a Healthineers részvényei, ami nem is kis cég lehet, 40 milliárd euróra becslik az értékét. A Siemens közleménye szerint az egészségügyi...
aug. 3
9:18
Jimmy még most sem nyugodhat békében - a sírja miatt veszett össze a Zámbó család (Blikk)
A Király sírja miatt nincs békesség a Zámbó családban.
aug. 3
9:18
Brutális dolgot művelt a nő: A zsűri nem akarta elhinni, ami a színpadon történik... (Blikk)
Ezt neked is látnod kell!
aug. 3
9:20
Nincs mese: Juniornak ki kell fizetnie az adósságát (Blikk)
Véget ért a bírósági herce-hurca L.L. Junor és volt kedvese közt. Jogerős bírósági ítélet alapján a rappernek 7 millió forintot kell fizetnie a volt barátnőjének. Junior évek óta tartozik neki, amit a bírósági végrehajtó ezentúl a jogdíjából fog levonni.
aug. 3
9:24
Júniusban is kirámoltuk a boltokat (Menedzsment Fórum)
Az év hatodik hónapjában is folytatódott a kiskereskedelmi forgalom élénk növekedése.
aug. 3
9:24
Gépzsíros zsemle, borzasztó körülmények - bezárattak egy fővárosi pékséget - videóval (Infostart)
Súlyos élelmiszer-biztonsági és higiéniai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette egy budapesti pékség működését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A helyszíni ellenőrzés során csaknem 60 kg lejárt, illetve nem nyomon követhető élelmiszer alapanyagot is kivontak a forgalomból a hatóság szakemberei.
aug. 3
9:24
Kaktuszok havi munkanaptára - július, augusztus (Édenkert)
A nyár a kaktuszok számára egy fontos időszak. Intenzív növekedés jellemző rájuk és ilyenkor tudjuk szaporítani is őket. Lássuk, hogyan kell gondozzuk a kaktuszokat júliusban és augusztusban.
aug. 3
9:27
Mosogatószert tettem a ruhámon lévő foltra, nem hiszed el, hogy mi történt! És ez még nem minden! (Blikk)
A mosogatószert a legtöbb ember csak egyféle dologra használja, az edények tisztítására. Azonban számtalan módon felhasználhatjuk még ezt a nagyon hasznos találmányt.
aug. 3
9:27
Trump cáfol, hogy szemétdombnak nevezte a Fehér Házat (Gondola)
Donald Trump amerikai elnök egy szerda éjjeli Twitter-bejegyzésében cáfolta azt a pletykát, hogy szemétdombnak nevezte volna a washingtoni Fehér Házat
aug. 3
9:27
Gusztustalan dolgokat találtak egy budai pékségben (videó) (ATV)
Súlyos higiéniai problémák miatt azonnal bezáratott egy budapesti, 3. kerületi pékséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a helyszíni ellenőrzésen csaknem 60 kilogramm nem nyomon követhető élelmiszer alapanyagot vontak ki a forgalomból, az ügyben több százezer forintos bírság várható - közölte a Nébih az MTI-vel csütörtökön.
aug. 3
9:27
Európa Liga: Jöhet a Milan első gálaelőadása - tippek az EL-re (Agroinform)
A Milan, a Fradit kiejtő Midtjylland és a Braga meccsére fogadunk az Európa Ligában. Az odds bő háromszoros.
aug. 3
9:27
Pufók bolondnak nevezte Kim Dzsongunt a Fülöp-szigeteki elnök (444.hu)
Duterte pár nappal azelőtt üzent, hogy országa nagy nemzetközi konferenciát rendez majd az észak-koreai atomhelyzetről.
aug. 3
9:27
Magunknak kell összespórolni a nyugdíjunkat (HírTV)
A szakember szerint legkevesebb 40-50 ezer forintot kellene havonta félretenni, hogy kijöjjön később az átlagnyugdíj.
aug. 3
9:29
Ha ezt elolvasod, kétszer is meggondolod, hogy az utcai cipőddel bemész-e a lakásba (Blikk)
Nagy baj lehet belőle...
aug. 3
9:29
Haitin bűncselekmény lesz a melegházasság (Gondola)
Elfogadta szerdán Haiti szenátusa azt a törvényjavaslatot, amely bűncselekménnyé nyilvánítja az azonos neműek házasságát és a homoszexualitás „népszerűsítését” az országban
aug. 3
9:30
Lecsúszott a felső, kivillant a cickó - Forróbbat villantott a valóságshow-sztár, mint az időjárás (Blikk)
Ester Dee hatalmasat villantott saját partiján.
aug. 3
9:31
Rákóczi Szövetség: táborok a határon túli fiataloknak (Gondola)
Nyáron tucatnyi rendezvényen, több anyanyelvi táborban fogadják a szórványban élő határon túli magyar gyermekeket, fiatalokat - mondta Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel
aug. 3
9:33
Budapesti pékséget záratott be a Nébih (ProfitLine)
Súlyos higiéniai problémák miatt azonnal bezáratott egy budapesti, 3. kerületi pékséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a helyszíni ellenőrzésen csaknem 60 kilogramm nem nyomon követhető élelmiszer alapanyagot vontak ki a forgalomból, az ügyben több százezer forintos bírság várható - közölte a Nébih az MTI-vel csütörtökön.
aug. 3
9:33
A pesti mellett a budai Duna-part is megújulhat (Portfolio)
Tervpályázatot írtak ki a budai rakpart átalakítására, ami a közterületek és a közlekedési területek újraosztásával valósulhat meg. A cél egy vonzó köztérhálózat kialakítása - olvasható a Magyar Építők oldalán. A fővárosi...
aug. 3
9:36
Nincs tovább, van bizonyíték: Ennyire vastag a bőr Berki arcán (Blikk)
Most nézhet mindenki hatalmasat.
aug. 3
9:38
Elképesztő rövid frizurával mutatkozott az RTL Klub sztárja. Mindenki ledöbbent, hogy ezt bevállalta (Blikk)
A csinos hírességet eddig hosszú hajjal szerettük.
aug. 3
9:39
Elárverezik a világ első űrszelfijét - fotó (Blikk)
Árverezésre bocsátották a világ első űrszelfijét.
aug. 3
9:39
Gigadugókat hozhatnak a sztrádafelújítások (Blikk)
– Több tíz kilométernyi szakaszokon újulhat meg a teljes útburkolat az autópályákon.
aug. 3
9:39
Trumpék lépése bedöntheti a világ második legnagyobb gazdaságát (Portfolio)
A Trump-kormánynak hatalmas nyomást kell gyakorolnia Kínára ahhoz, hogy rávegyék őket, tartsák kordában Észak-Koreát, a kellően hatékony, nagybankokat célzó fellépés azonban összedöntheti Kína ingatag lábakon álló gazdaságát -...
aug. 3
9:39
Facebook Zuckerberg felvette a Clinton-kampány fő közvélemény-kutatóját (444.hu)
Állítólag a jótékonységi alapítványának dolgozik majd.
aug. 3
9:39
Megvalósítható a GMO-mentes takarmányozás hazánkban (AQUA)
Kiváltható az állattenyésztők ma elsősorban importszójával kielégített takarmányszükséglete úgynevezett alternatív fehérjenövényekkel, amivel közelebb kerülnénk a teljes génmódosított szervezetektől mentes élelmiszer-előállításhoz – hangsúlyozta a Magyar Időknek Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. A 14 európai orszá
aug. 3
9:39
Létezik olyan süti, amit büntetlenül ehetünk? Igen, kettőt is mutatunk (Femcafe)
Ezek a kifejezetten könnyen és gyorsan elkészíthető receptek nagyon egészségesek, mert minimális szénhidrátot tarlalmaznak és megnövelt mennyiségű fehérjét.
aug. 3
9:40
Keserűsó, az elfeledett csodaszer. A legkellemetlenebb hétköznapi problémákat kezelheted vele (Blikk)
Az Epsom-só néven is ismert anyag szépít és gyógyít. Neked is be kell szerezned!
aug. 3
9:42
Mit látsz meg először ezen a képen? Nagyon durva, amit elárul a személyiségedről... (Blikk)
Minden szava igaz!
aug. 3
9:42
Bochkor az ATV-hez igazol, milliós gázsiért (Kripto Akadémia)
"Szeretném ezt az összeget a számlámon is látni."
aug. 3
9:42
Hanyagolták a takarítást, gyalázatos körülmények között működött a pékség (Adózóna)
Súlyos élelmiszer-biztonsági és higiéniai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette egy budapesti pékség működését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A helyszíni ellenőrzés során csaknem 60 kilogramm lejárt, illetve nem nyomon követhető élelmiszer alapanyagot is kivontak a forgalomból a hatóság szakemberei.
aug. 3
9:45
Most jön még csak a java - tovább fokozódik a meleg (Gondola)
Csütörtökre már nyolc megyére és Budapestre is a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetését adta ki a hőség veszélye miatt a meteorológiai szolgálat
aug. 3
9:45
A leégés később bosszulja meg magát (WebBeteg)
A napfény sokszor emlegetett áldásos hatása mellett sajnos igen sok veszély forrása. A legismertebb fényártalom a napégés, amelyért főképp a hosszúhullámú UV-B sugarak tehetőek felelőssé.
aug. 3
9:45
Juncker: nem akarok lemondani Magyarországról (Portfolio)
Engem érdekel, hogy mi van Orbán Viktor kormányfővel, rendszeresen beszélünk és nem akarok lemondani Magyarországról - többek között ezeket mondta a nyaralásra induló Jean-Claude Juncker a Politicónak adott interjúban. Lengyelországgal...
aug. 3
9:45
Lemondások az úszószövetségben: Úgy tűnik, Bienerth megbukott (ATV)
Az atv.hu-t arról tajékoztatta a Magyar Úszó Szövetség elnökségének az egyik tagja, hogy várhatóan ma a testület legalább négy tagja benyújtja a lemondását. Ezzel a MÚSZ elnöksége határozatképtelenné válik, és Bienerth Gusztáv sem lesz elnök.
aug. 3
9:47
Klíma - civil szervezet alakult a Trump-kormány ellen (Gondola)
Demokratákhoz közeli civil szervezet alakult a Trump-kormány környezetvédelmi döntései elleni harcra
aug. 3
9:48
Jakabos Zsuzsa kimondta az igent (Grill Receptek)
Többször is beválasztották a világ legszebb úszónői közé.
aug. 3
9:48
Újabb fordulat a 3-as metró felújított szerelvényeivel kapcsolatban (Infostart)
A budapesti 25 tagú szakembergárda élére új ember került. Később még tovább bővül a csapat.
aug. 3
9:48
Újabb képeken a hamarosan érkező új Suzuki Swift Sport (Auto Pult)
Az új Suzuki Swift Sport ugyan csak a Frankfurti Autószalonon mutatkozik majd be, de már most sok információ szivárgott ki róla. Az egész egy képpel kezdődött, majd az autó brosúrájának egy része került fel az internetre, ezúttal pedig ismét előkerült néhány eddig nem látott fotó, amin a külső részletek mellett már az utastérbe is betekinthetünk.

Keresés