Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében idén júniusban 31 581 álláskereső szerepelt a munkaügyi nyilvántartásban, számuk két százalékkal, 643 fővel kevesebb a májusi adatokhoz képest - közölte a megyei kormányhivatal szerdán az MTI-vel.
Hamis kutatási eredményeket tartalmazó tanulmányokat publikált éveken keresztül a Japán egyik vezető felsőoktatási intézményének számító Tokiói Egyetem két kutatója - jelentette be kedden az intézmény.
A Belügyminisztérium olyan salátatörvényt nyújtott be a kormány elé, amelyet ha elfogadnak, az eddigieknél sokkal szigorúbban megfigyelhetnek bennünket.
Az olasz parti őrség Lampedusa vizein feltartóztatta és a sziget kikötőjébe kísérte a berlini központú Jugend Rettet nem kormányzati szervezet (NGO) földközi-tengeri mentőhajóját kedden, miután a csoport nem írta alá a római kormány magatartási kódexét
Egészségileg alkalmas rá, ezért le kell tölteni négyéves szabadságvesztését a 96 éves Oskar Gröningnek, az egykori auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik utolsó élő őrének, akit magyar zsidók százezreinek legyilkolásában ítéltek bűnrészesnek - közölte a hannoveri ügyészség szerdán médiahírek szerint
Washingtonban ellentmondásos bejelentések hangzanak el az Oroszországgal szembeni szankciók megszigorításával kapcsolatban, ezért Moszkva fontosnak tartaná megismerni Donald Trump elnök személyes álláspontját - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.
Bírálatok kereszttüzébe került Razvan Cuc román közlekedési miniszter, miután részt vett az Osztrák-Magyar Monarchia idején megépített 21 kilométeres erdélyi vasúti szakasz helyreállításának felavatásán, ahol a járatok 35 kilométer/órás sebességgel közlekednek
Sok szakmában egyre jelentősebb problémát jelent a munkaerőhiány: szobalányt, takarítót már alig találnak a munkáltatók. Ennek egyik oka, hogy a külföldi országokban sokkal többet lehet keresni és van előrelépési lehetőség is - írja a Pénzcentrum.
Hormonháztartásuk a férfiaknak is van, és ha borul, az hasonlóan komoly változásokkal jár, mint a nők esetében. Érdemes figyelni a jelekre, hiszen a férfiklimax is kezelhető.
A kelet-európai tagországoknak átutalt uniós támogatások számottevő része az EU vezető gazdasági hatalmainál köt ki, vannak olyan beruházások, ahol három elköltött euróból akár kettő is visszacsoroghat Nyugatra, elsősorban is Németország, esetleg Franciaország nagyvállalataihoz.
Mostanra nem férhet kétség ahhoz, hogy az elektromotorok jelentik az autózás jövőjét. A különböző gyártók egyre szélesebb palettákkal rendelkeznek hibrid, vagy akár teljesen elektromos autók terén, és ez a növekedés egyre csak gyorsulni fog. Az egyik legfontosabb bizonyíték erre azonban az lehet, hogy immár a motorsportok területén is egyre népszerűbbek az elektromotorok. Elég csak a hibrid…
Júliusban 178 ezerrel nőtt az Egyesült Államok versenyszféráján belül a nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak száma - derült ki az ADP intézet jelentéséből. Az adat összhangban volt az elemzői várakozásokkal. Az ADP kutatóintézet...
A tavaly júliusi törökországi puccskísérlet 486 állítólagos résztvevőjét állították bíróság elé tegnap Ankara Sincan nevű külvárosában. Azzal vádolják őket, hogy a hatalomátvételi kísérlet éjszakáján részt vettek az összeesküvés végrehajtásában a török főváros melletti Akinci légi támaszpontról indulva, amely a puccsisták parancsnoki központjaként
Eddig sokan stabilnak és törhetetlennek hitték az első virtuális devizának is nevezett instrumentumot, amely éppen ezért inflálódni sem tud. Nos, máris kettéhasadt, de nem úgy, mint a csehszlovák korona cseh és szlovák koronára egykoron. Sikamlós terep a kriptopénznek nevezett eszközök világa, de kétségkívül érdekes.
Augusztus 2-án megdőlt a minimum hőmérséklet fővárosi rekordja. A János-hegy völgyi részén kora reggelre csak 24,3 fokig hűlt le a levegő. A korábbi rekord 24,0 fok volt, amelyet 1948-ban mértünk Gellérthegyen.
Egy lengyel parlamenti képviselő azzal a kéréssel fordult a szejm (alsóház) elemző irodájához, vizsgálja meg azt a kérdést, hogy követelhet-e Lengyelország Németországtól kártérítést a második világháborúban neki okozott károkért
A három balti ország, Észtország, Lettország és Litvánia felzárkózása az Európai Unió átlagához rendkívül látványos volt az elmúlt években más országokkal összevetve - mutat rá az Európai Központi Bank friss elemzésében, melyben...
Az ifjusági olimpiai és Európa-bajnok úszónő az ATV Start Plusz vendégeként mesélt a világbajnoksággal kapcsolatos élményeiről, és arról, hogyan hatott rá a hazai közönség.
A három balti ország, Észtország, Lettország és Litvánia felzárkózása az Európai Unió átlagához rendkívül látványos volt az elmúlt években más országokkal összevetve - mutat rá az Európai Központi Bank friss elemzésében, melyben...
A munkanap hosszának egyórás csökkentését rendelte el Kárpátalja területén a rendkívüli meleg miatt szerdától jövő csütörtökig Hennagyij Moszkal, az ukrajnai megye kormányzója - közölte a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal sajtószolgálata.
Úgynevezett hőleváltási rendszert vezetett be a BKV a hőségriadó idejére, amellyel biztosított a járművezetők ellátása és igény szerinti leváltása. A BKV szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az elmúlt években kiemelt...
A vállalkozások pozitívabban ítélik meg jelenlegi jövedelmezőségüket, rendelésállományukat, üzleti helyzetüket, mint negyedévvel korábban, a júliusi adatfelvétel szerint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) konjunktúramutatója az áprilisi 21 pontról 32 pontra emelkedett – közölte a MKIK GVI Nonprof
Összesen közel 10 milliárd forint értékben indíthat új beruházásokat az ALTEO: a társaság igazgatósága három, összesen 18,1 MW teljesítményű napenergiát hasznosító erőmű megvalósítási feltételeiről döntött, továbbá jóváhagyta egy 2 MW teljesítményű szélerőmű akvizícióját.
Az országos Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezet internetes oldalán már válogathatnak a hirdetések között a nyugdíjasok, akár már a héten munkába állhatnak - írja a Magyar Idők.
Tombol a hőség, az elkövetkező napokban akár 40 fok fölé is kúszhat a hőmérő higanyszála. Jobb, ha hozzászokunk: az augusztus rengeteg forró napot tartogat még, a hónap második felében is gyakran meghaladja majd a hőmérséklet a 30-32...