2017. augusztus 14. hétfő

aug. 14
11:05
A fintech forradalom a magyar cégek életét is totálisan átírja (Portfolio)
A fintech forradalom elérte Magyarországot, lendülete sok területen érezhető. Többek között átalakítja a mindennapi bankolást is: egyre több bank fejleszt mobilfizetéses appot, csiszolgatja netbankját és mobilbankját, vagy éppen percek...
aug. 14
11:06
Jó nap a BÉT-en: izmozik a forint, szárnyal a Richter (Privátbankár)
A múlt heti háborús hangulat után megnyugodni látszanak a tőzsdék, Nyugat-Európa és Budapest is kisebb emelkedésben indított. Szép eredményekről számolt be a Waberer’s, a nap hősének egyelőre a Richter mutatkozik. A forint ismét a 303-as szintet kóstolgatja az euróval szemben, de erősödni tudtunk a dollárral és a svájci frankkal szemben is.
aug. 14
11:06
Magára robbantotta a házát, összeégett, és még vádat is emeltek ellene (Alternatív Energia)
A szomszédok szaladtak oltani a tüzet. Kétszer is.
aug. 14
11:08
Szennyezett tojás - Nem emelkedik az ár (Alternatív Energia)
aug. 14
11:09
Ha élőben akarja hallan a Big Bent, akkor gyorsan utazzon ki Londonba (Blikk)
Amennyiben élőben szeretné meghallgatni a Big Bent, akkor gyorsan utazzon ki Londonba, ugyanis jövő héttől kezdve évekre elhallgat.
aug. 14
11:09
Gigadugó az M7-esen: 10 kilométeres a kocsisor a Balaton felé (Blikk)
Útépítési munkák miatt mintegy tíz kilométeres torlódás alakult ki az M7-es autópályán Velencénél, a Balaton felé hétfő délelőtt - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-vel.
aug. 14
11:09
Óriási kereslet volt a Tesla kötvényeire (Portfolio)
A Tesla 1,8milliárd dollár forrást gyűjtött kötvénykibocsátáson keresztül, ez 300 millió dollárral több, mint amennyire számítottak. A kockázatos besorolású kötvényekre a vártnál magasabb volt a kereslet. Bíznak a befektetők...
aug. 14
11:09
Óriásit ment az ATV-n Sváby Heti naplója (ATV)
Eddig is kiváló számokat hozott a műsor, de amit vasárnap művelt, arra eddig nem volt példa.
aug. 14
11:09
Spanyol foci: C. Ronaldo nagyon rosszul járhat a bíró meglökése miatt (Agroinform)
4-12 mérkőzés jár a játékvezető meglökéséért. Persze a Real fellebbezni fog az ítélet ellen.
aug. 14
11:09
Zseniálisan oldották meg a meredekre építkezést ennél az új-zélandi luxusháznál (Player)
Nem volt egyszerű dolguk az építészeknek, de ügyesen kivágták magukat a természeti adottságok nehézségéből. A végén pedig ez a gyönyörű ház született.
aug. 14
11:10
Útépítés miatt hatalmas a torlódás az M7-esen a Balaton felé (Alternatív Energia)
Tanácsos legkésőbb Tárnoknál lehajtani az autópályáról a 7-es útra.
aug. 14
11:11
Áramszünet miatt volt káosz egy győri moziban (Blikk)
A helyszínen azon mozilátogatók, akik kérték, visszakapták a jegyük árát.
aug. 14
11:12
Leszámolna az embercsempészekkel az EU (HírTV)
Az embercsepészés visszaszorítására indított kampány során eddig 110 embercsempészt tartóztattak le és 500 csónakot foglaltak le.
aug. 14
11:12
Kémkedéssel gyanúsítják a svájci titkosszolgálat egyes munkatársait (Kripto Akadémia)
A német szövetségi ügyészség nyomoz a gyanúba keveredettek ellen.
aug. 14
11:15
Idén is lesz Mozinet Filmnapok (Gondola)
Idén is lesz Mozinet Filmnapok: október 20-23. között immár hetedik alkalommal tekintheti meg a közönség a világ filmtermésének krémjét.
aug. 14
11:18
Brüsszel ötlete emelné a magyar államadósság rátát (Privátbankár)
Az Unió azt javasolja, hogy az Eximbankot sorolja Magyarország az államháztartásba, ez rontana az államadósság rátán.
aug. 14
11:18
Teljes munkabeszüntetés jöhet a Tesco-nál (HR Portál)
Megalakult az áruházlánc dolgozóit képviselő sztrájkbizottság, akik már be is adták bér- és létszámemelésről szóló javaslataikat a vezetőséghez - írja a Magyar Idők.
aug. 14
11:21
Az ausztrál miniszterelnök-helyettes döbbenten tudta meg, hogy új-zélandi állampolgár lehet (444.hu)
Ha ez így van, akkor lehet, Barnaby Joyce nem is maradhat a parlamentben.
aug. 14
11:21
A pizsamatrend marad! Hiába utáljátok annyian, a sztárok megőrülnek érte (Glamour)
Zendaya pizsamában a Teen Choice gálán
aug. 14
11:23
Minden jel szerint agyonverték az internetes átnevelőtáborba küldött kínai kamaszt (444.hu)
A 18 éves fiút a "függősége" miatt küldték a táborba, ahol érkezése után pár nappal már életét is vesztette.
aug. 14
11:23
Lucy Hale neon piros szemekkel hódít! (Glamour)
Merész!
aug. 14
11:24
Erdőtüzek veszélyeztetik a görög fővárost (HírTV)
A tűzoltók egyelőre nem tudják megakadályozni a lángok terjedését, a reptér forgalmát is leállíthatják.
aug. 14
11:24
Halálra gázolta az idős férfit, majd elment műszempillát csináltatni (Grill Receptek)
aug. 14
11:27
Juhász Árpád: Ma is jégkorszakban élünk (Infostart)
Bár jelenleg globális felmelegedésről beszélhetünk, földtörténeti szempontból napjainkban egyfajta jégkorszakot élünk meg - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Juhász Árpád geológus.
aug. 14
11:27
Ez fájhatott: kiderült, miért vitték kórházba a Szigetről a világsztárt (Femcafe)
Nem lehetett könnyű éjszakája.
aug. 14
11:33
Nem emelkedik a tojás ára (Gondola)
A szennyezett tojások darabszáma és volumene nem éri el azt a szintet, hogy az árban változást okozzon, azonban a piaci folyamatokat befolyásolhatja – mondta Nagy Attila, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese az M1 Ma reggel című műsorában
aug. 14
11:33
Prosztatarák - Kik a veszélyeztetettek? (WebBeteg)
A prosztatadaganat rizikófaktorainak többségét (mint az életkor, öröklődő hajlam) sajnos nem tudjuk befolyásolni. A kiegyensúlyozott táplálkozással, megfelelő életmóddal a betegségre hajlamos férfiak is sokat tehetnek egészségük megőrzése érdekében.
aug. 14
11:33
Nébih: nem emelkedik a tojás ára (AQUA)
A szennyezett tojások darabszáma és volumene nem éri el azt a szintet, hogy az árban változást okozzon, azonban a piaci folyamatokat befolyásolhatja – mondta Nagy Attila, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
aug. 14
11:36
Zacher: Magyarországon 200 ezer ember gyógyszerfüggő (Menedzsment Fórum)
A toxikológus szerint a legtöbben altató- vagy nyugtatószer, illetve hashajtófüggők.
aug. 14
11:39
Lángba borult egy garázs Pest megyében (Alternatív Energia)
Az ethez az érdi és a törökbálinti hivatásos tűzoltókat riasztották.
aug. 14
11:39
Nem emelkedik a tojás ára (ProfitLine)
A szennyezett tojások darabszáma és volumene nem éri el azt a szintet, hogy az árban változást okozzon, azonban a piaci folyamatokat befolyásolhatja - mondta Nagy Attila, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
aug. 14
11:39
Digitalizációs segítő jobb (AQUA)
A gyártási folyamatok digitalizálódásához, vagyis a negyedik ipari forradalomhoz, az Ipar 4.0-hoz járul hozzá az a kezdeményezés, amely a közigazgatás és a versenyszféra együttműködésében segíti a hazai kisvállalatokat. Az új korszakba átlépni kívánó cégek most ingyenesen képezhetik magukat, kaphatnak fejlesztési tervet és juthatnak hozzá az Ipar 4
aug. 14
11:42
Azok kémkedtek a németek után, akiktől a legkevésbé vártuk (Privátbankár)
Sajtóhírek szerint a német szövetségi ügyészség nyomoz a svájci titkosszolgálat három munkatársa után, mert azt gyanítja, hogy a Szövetségi Hírszerző Szolgálat (NDB) Németországban kémkedett.
aug. 14
11:45
Fejkamerákkal erősít a londoni rendőrség (Infostart)
A Scotland Yard szerint az intézkedés nagyobb átláthatóságot teremt és jobban ellenőrizhetővé teszi a rendőröket.
aug. 14
11:45
Fellélegeztek a tőzsdék (Portfolio)
A pénteki amerikai kereskedés már emelkedést hozott a tőzsdéken, ma hajnalban pozitív japán GDP-adatok és a várakozástól elmaradó kínai makroadatok érkeztek, a vezető ázsiai részvényindexek többsége emelkedéssel indította a hetet...
aug. 14
11:45
Elárulta az MNB, van-e állati zsír az új forintbankjegyekben (Pénzcentrum)
Egyes angol vegán és vallási csoportok felháborodása miatt az angol font bankjegyeket kibocsátó Bank of England akcióba lépett. Konzultációt indítottak arra vonatkozóan, hogy továbbra is használjanak-e állati zsiradékot az új, műanyag...
aug. 14
11:45
Kémkedéssel gyanúsítják a svájci titkosszolgálat egyes munkatársait (ATV)
Sajtóhírek szerint a német szövetségi ügyészség nyomoz a svájci titkosszolgálat három munkatársa után, mert azt gyanítja, hogy a Szövetségi Hírszerző Szolgálat (NDB) Németországban kémkedett.
aug. 14
11:45
Magyarországra nem került szennyezett tojás (HírTV)
A rovarirtóval szennyezett holland termékből 15 uniós és 2 unión kívüli országba jutott.
aug. 14
11:51
Ez a férfi 7 nap alatt eltávolította a veseköveit egy neten talált recepttel… (Blikk)
És csak három egyszerű összetevőre volt szüksége hozzá.
aug. 14
11:51
Vádat emeltek a kokainos zuglói gázoló ellen (Gondola)
Halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt vádat emelt az ügyészség az ellen a 26 éves nő ellen, aki tavaly novemberben Zuglóban autójával halálra gázolt egy gyalogost, majd megállás nélkül továbbment
aug. 14
11:51
"Kivégeznének, mint árulót" - valós élményeken alapuló, halálos játék készült menekültekkel - itt le is tölthető (Blikk)
Abdullah egy 64 pixeles kis alak egy számítógépes játékban, aki megpróbálja elhagyni Szíriát, hogy ne kelljen harcolnia a polgárháborúban. Abdullah Karam szíriai menekült, aki 2015-ben érkezett Európába. Szüleit maga mögött hagyta, a bátyját majdnem megölték, egy hordóban úsztatták át a török-szír határon. Abdullah eldöntette, hogy játékot készít a
aug. 14
11:51
Nyugdíj mellett vállalhatók óraadói állást? (HR Portál)
A nők kedvezményes nyugdíjjogosultsága alapján 40 éves munkaviszonnyal nyugdíjba vonulok 2017. december 20-án. Közalkalmazottként dolgoztam, általános iskolában tanítottam 40 évig. Augusztus 20-tól a munkavégzés alóli felmentési időmet töltöm. Kérdésem, hogy szeptembertől emellett vállalhatok-e óraadói állást 10 órában.
aug. 14
11:51
Ő a legnépszerűbb politikus Magyarországon (ATV)
Elveszítette legnépszerűbb politikusi pozícióját Áder János. Az Iránytű Intézet legfrissebb felmérése alapján ugyanis már nem a köztársasági elnök áll a politikusokat és közszereplőket népszerűségük szerint rangsoroló lista élén.
aug. 14
11:51
Magabiztosabb tekintet – új motorral frissült a Honda Jazz (Auto Pult)
Mostanában egyre rövidebb modellciklusokkal találkozhatunk az autózás világában, aminek egyenes következménye az is, hogy egyre sűrűbben érkeznek a különböző frissítések. A Honda Jazz jelenlegi generációja alig több mint két éve mutatkozott be Európában – igaz, más piacokon ez már több mint 3 éve történt –, de máris lerántották a leplet a ráncfelvarrott verzióról, amit a szeptemberi Frankfurti…
aug. 14
11:51
A szövetségi kapitány szerint a magyar klubfociban megállt az idő (Sport365)
Bernd Storck szerint a mi szintünkön a sikerhez minden téren 100% kell.
aug. 14
11:51
Kövér ribancnak nevezte a charlottesville-i áldozatot a legismertebb neonáci honlap, válaszul az Anonymous átvette az oldal irányítását (444.hu)
A hackerek azt ígérik, 24 óra múlva végleg lekapcsolják a Daily Stormert. A szerkesztő nigériai címét is nyilvánosságra tervezik hozni.
aug. 14
11:51
Szívó V8-as helyett biturbó V8-ast kaphat az új Lexus GS F (Autónavigátor)
A japán Best Car magazin értesülései szerint a jelenlegi Lexus GS F ötliteres V8-as motorját az új változatban egy teljesen új fejlesztésű, szintén V8-as váltja - két turbóval.
aug. 14
11:51
Nógrádi: Európa vezető hatalmát nem irányíthatja valaki 8 általánossal (USAracing)
41 nappal a választások előtt Martin Schulz rendkívül bizakodó. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje szerint jó esélye van rá, hogy ő legyen a következő német kormányfő, hisz minden ami siker az szociáldemokrata.
aug. 14
11:51
Kate Hudson megvillantotta kopasz fejét, és be kell látnunk, nem is olyan rossz (Glamour)
Kristen Stewart és Cara Delevingne után ő is csatlakozott az új trendhez.
aug. 14
11:53
Népszavazást kezdeményezett a kiábrándult fideszesekre hajtó párt (ATV)
Hamar akcióba lendült a tíz napja bejegyzett Polgári Világ Pártja.

Keresés