Már négy bank érintett a legújabb adathalász-támadássorozatban, de a bűnözők egy ötödik pénzintézet ellen is támadást készíthettek elő - mondta a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője. Binder István kifejtette: több tucatnyi jelzést kaptak azoktól, akiknek titkos adatait e-mailben és sms-ben kaparintanák meg a támadók.
A Market Építő Zrt. nyerte a Fővárosi Állat- és Növénykert által a Pannon Park kivitelezésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárást. A park, ami a Kárpát-medence múltbéli, évmilliókkal ezelőtti élővilágát igyekszik felidézni...
Patthelyzet alakult ki a német pártok között hét héttel a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választások előtt, ugyanis a konzervatív uniópártok (CDU/CSU) és a liberális Német Szabaddemokrata Párt (FDP) támogatottsága éppen ugyanannyi, mint az összes többi párté együtt - derül ki a Forsa közvélemény-kutató intézet szerdán ismertetett felméréséből.
Az átlaghoz képest több étkezési őszi búza termett az idén: az étkezési és a takarmánybúza aránya általában harminc-hetven százalékos, az idén viszont fele-fele arányú - hangsúlyozta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Vas megyei Chernelházadamonyához tartozó Kukucsa majorban
A magyar atlétika története első vágtázóérmének megszületéséhez tanúskodhattunk hétfőn este Londonban a 16. felnőtt világbajnokságon. Baji Balázs csodával határos gátas bravúrja kötelez és kapukat nyit.
Hamarosan becsöngetnek, megkezdődik az új tanév. De vajon jót tesz-e a gyerekeknek a kora reggeli kelés vagy jobb lenne, ha csak 9-kor kezdődne a tanítás - erről kérdezett szakértőket a Pénzcentrum.
A világ vezető politikusainak is szükségük van kikapcsolódásra: Angela Merkel az olasz Alpokban, Vlagyimir Putyin pedig Szibériában tölti a jól megérdemelt nyári szünetet - derül ki a Magyar Idők összeállításából.
Szerdára ismét csaknem az egész országra figyelmeztetést adott ki a tartós hőség veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Szerdán a középhőmérséklet ismét az ország nagy részén 25, a Dél-Alföldön 27 Celsius-fok...
Szerdára ismét csaknem az egész országra figyelmeztetést adott ki a tartós hőség veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Szerdán a középhőmérséklet ismét az ország nagy részén 25, a Dél-Alföldön 27 Celsius-fok...
A fogyasztói árak magyarországi növekedési üteme vélhetően 2019 elején éri el a jegybank 3 százalékos középtávú inflációs célját - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) osztályvezetője szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kedden közölt inflációs adatokra reagálva.
Olcsóbb alapanyag és több térfogatnövelő került azokba a termékekbe, amelyeket a multinacionális gyártók a magyar piacra szántak – derült ki a magyar és a nyugat-európai országokban kapható szezonális élelmiszerek összehasonlító ellenőrzéséből. A szaktárca tárgyalóasztalhoz hívja a szakmai szervezeteket, hogy együtt vessenek véget a vásárlók megtév
Ismét eltelt egy év, és kezdetét veszi a 2017-es Sziget fesztivál. A rendezvényre ma Pink is ellátogat, akinek ezúttal stílusát vettük alaposabban szemügyre.
Szeptember 2-án, a DVSC ellen hazai pályán játssza első bajnoki mérkőzését a győri Audi ETO KC kézilabdacsapata - mondta Ambros Martín vezetőedző a klub szezonnyitó sajtótájékoztatóján, Győrben.
Egy ember megsérült. A 47-es és a 49-es villamos helyett a Szent Gellért tér és a Deák Ferenc tér között a 9-es autóbusszal vagy - átszállással - az M3-as és az M4-es metróval lehet utazni. A 19-es villamos a Szent Gellért tér és a Rudas Gyógyfürdő között nem közlekedik, helyette a 7-es autóbusszal lehet utazni. A 41-es és az 56-os villamos terelve
Az észak-koreai fenyegetettség hatására elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, Európában 1 százalék feletti eséseket látni, míg a magyar tőzsde némileg felülteljesítőként fél százalék körüli mínuszban mozog. Mindeközben az arany...