Szeptember 14-től az összes magyar ALDI-áruházban elérhetőek lesznek az énekesnő összetéveszthetetlen stílusát tükröző ruhadarabok, melyek segítségével a vásárlók könnyűszerrel vihetnek egy kis rockot az őszi ruhatárukba.
A Policy Agenda a magyar internetes hírportálok, híreket közlő oldalak közösségi médiában kifejtett hatása alapján elkészítette az elmúlt három hónap belpolitikai trendelemzését. A Soros elleni kampány minden vitt, de nincs más témája a kormánynak.
A kedvezőtlen időjárás miatt elmarad a sokévi átlagtól az osztrák gabonatermés, és a belső felhasználás emelkedése következtében nő az importszükséglet.
A 23 éves futballista 2015-ben került Torinóba, ahol a csapattal az elmúlt két szezonban kétszer nyert bajnokságot és Olasz Kupát, illetve idén a Bajnokok Ligája döntőjében is pályára lépett.
A Portfolio rendszeres alapkezelői felmérése alapján elmondható, hogy a hazai alapkezelők a történelmi csúcsot döntő BUX index értékét öt százalékos sávba várják a következő három hónapban. Azonban egy éves időtávot tekintve...
Egymáshoz egészen közel a kiállítótér falán Than Mór Családi arcképe és a kortárs Ember Sári fotográfiája a legszűkebb közösségről, a családi körről – a balatonfüredi Vaszary-villa legújabb tárlata átfogó összeállítást nyitott meg nyár közepén, a család-, a gyermekábrázolás alakulásáról a magyar képzőművészet négyszáz éves történetében.
Eloltották a tüzet a tűzoltók a Kunigunda úton, ahol egy raktárépületben egy nyomdagép gyulladt ki - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A biztosítók tapasztalatai alapján a nyaralási szezonban, s különösen a kánikulai hétvégéken megugrik a lakásbetörések száma. Holott a legtöbb betörés néhány elővigyázatossági szabály betartásával, illetve megfelelő biztonsági eszközökkel elkerülhető lenne – hívja fel rá a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A nők számtalanszor kapnak gyerekvállalásra, családi állapotra vonatkozó kérdéseket, és mindenki a maga vérmérséklete szerint válaszol, reagál, de a helyzetből jól már ritkán lehet kijönni - írja JobAngel a HR Blogon.
Az utóbbi pár hétben 3 nagybank ügyfeleit támadták meg adathalászok, könnyen elképzelhető, hogy nem állnak meg itt, az MNB tegnap ki is adta erre vonatkozó figyelmeztetését. Először az OTP, majd a Raiffeisen, legutóbb pedig a Budapest...
Nyáron könnyebben lecsúszik egy kis alkohol annál is, aki egyébként egyáltalán nem iszik. A mérték viszont mindennél fontos, ugyanis nagy dózisban olyan hétköznapi, és egyébként egészséges ételek és italok is halálos mérgezést...
A csajozós cikkek alatt rendszerint feltűnnek azok a kommentek, amelyek szerint kamu az egész, hiába minden tipp és trükk, csak az számít, hogy gazdag legyél. Ha kellőképpen ki vagy tömve, onnantól kezdve semmi nem számít. Nos, lehet hogy ez nem teljesen így van, egy friss felmérés legalábbis más következtetésre jutott.
Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne kerülne elő egy újabb kedvcsináló videó, ízelítő kép vagy éppen kiszivárgott fotó a szeptember elején érkező vadonatúj Nissan Leaf-ről. Ezúttal egy rövid reklámfilmet osztottak meg velünk a japánok, melyben az újdonság rendkívül fejlett, sofőr nélkül is működő ProPilot Park névre hallgató automatikus parkolórendszerét hirdetik, de emellett kiszivárgott két fotó…
Sokan még most is azt hiszik, hogy a hátsó üléseken mind a mai nem kötelező a biztonsági öv használata, pedig már régóta büntetnek a rend őrei, ha valaki nem csatolja be magát a második sorban. Ez azonban mellékes, hiszen ennél sokkal fontosabb a biztonság, amit az amerikai IIHS szervezet is bizonyított nemrég, méghozzá egy igencsak látványos teszt képében.
A fesztiválszezonban tetőzik Magyarországon az óvszervásárlás: jellemzően júliusban és augusztusban akár 15 százalékkal többet költünk védekezésre, mint az év többi hónapjában. Közel 3,5 milliárd forintért több mint 20 millió...
Példakép született. Baji Balázst az atlétika, sőt úgy általában a sport szerelmeseinek persze eddig sem kellett bemutatni, hétfő este azonban ország-világ előtt olyat tett, amit magyar atléta korábban még sohasem: futószámban – a 110 méteres gátfutásban – világbajnoki érmet szerzett.
A biztonság egyre fontosabb szerepet tölt be az autózás világában, és bár manapság a legtöbb nagy autógyártó nyugodtan elmondhatja magáról, hogy a járműveikben utazók biztonságban vannak, a prémiumgyártóknak ez nem elég – szeretnék a gyalogoskat is megvédeni. A különböző gyalogosfelismerő és vészfékrendszerek mellett a Mercedes-Benz ezúttal egy különleges légzsákot dolgozott ki, amely növeli a…
A Mercedes-Maybach tavaly egy elképesztő tanulmánnyal készült a Pebble Beach Concours d’ Elegance rendezvényre, és a németek luxusváltozatokért felelős részlege az elmúlt egy évben sem tétlenkedett, még ha ezúttal nem is egy teljesen új koncepcióval készültek. A gyáriak ugyanis a tavalyi Vision Mercedes-Maybach 6 kabrió változatával készülnek a 2017-es seregszemlére, amiről egy ízelítők videót már…
Kivételes lehetőséget kapott Keszthelyi Vivien, az Audi tehetséggondozó akadémiájának 16 éves magyar pilótája, a német autógyár jóvoltából ugyanis egy, a GT3-as szériában használt Audi R8 LMS-t tesztelhetett a németországi Neuburgban található főhadiszálláson.
Eldurvult a szócsörte a két fél között, ez esetben az amerikai elnök kezdte, ami nem feltétlenül volt ésszerű, a cselekvésnek több értelme lenne. Ez így olyan, mint a haragos gyerekek között, viszont Kim Dzsong Unból ki is nézzük, hogy félelmében tényleg elhajít egy atomfegyvert, még ha ez népe utolsó napja is. Mindez Nagaszaki évfordulóján.
Az észak-koreai fenyegetettség hatására mára elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, Európában 1 százalék feletti eséseket láthattunk, míg a magyar tőzsde némileg felülteljesítőként "csupán" 0,6 százalékos mínuszban zárta a napot....
Ötszázzal növelik az orvosképzésben elérhető helyek számát jövő évtől Angliában, részben az általános orvoshiány, részben pedig az attól való félelmek miatt, hogy az Egyesült Királyság európai uniós tagságának várható megszűnésével távozhat a szigetország
Észak-Korea humanitárius okokból szabadon engedett egy, 2015-ben "államellenes felforgatás" vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre és kényszermunkára ítélt kanadai lelkészt - jelentette szerdán a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.
A Hummer H1 önmagában is gengszterautó, egy valódi romboló, tank a mindennapi forgalomban. Még Schwarzeneggernek is volt egy, ezt viszont egy valódi gengszter, Tupac vásárolta újonnan
Lefelé húzza az inflációt egyes áruk, szolgáltatások célzott áfacsökkentése, ugyanakkor az üzemanyagárak, a növekvő belső kereslet és a bérköltségek növekedése emeli a fogyasztói árindexet, így az év hátralévő részében az infláció vélhetően 2 százalék körül mozog majd – nyilatkozták elemzők azt követően, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH
A Dolomitok az Alpok egyik keleti hegycsoportja, amely Észak-Olaszországban terül el – legnagyobb része a Veneto régióban található, de Trentino-Alto Adige és Friuli-Venezia Giulia autonóm régiónak is kijut a mesés tájegységből.
Tavaly bejárta az internetet annak a taxinak a képe, amin az élelmes taxishiéna egy szigszalag segítségével 280 forintos kilométerdíjból 1280 forintosra módosította a kocsija ajtaján szereplő díjszabást, extraprofittal meglovagolva a Sziget Fesztivál alatt fellendülő konjunktúrát. A mostani Sziget előtt az Index megkérdezte a BKK-t: egy év elteltév