Spanyolország júliusban 10,5 millió külföldi turistát fogadott, 10,1 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtökön.
A nyári szünet utáni első Kormányinfót tartotta meg csütörtök délután Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az eseményen az egyik legfontosabb bejelentés az volt, hogy Orbán Viktor levelet küld az Európai Bizottság elnökének...
Idén is Buda 1686. szeptember 2-i töröktől való visszavívásának évfordulójához igazították a magyar nyelv és könyv ünnepének időpontját. A szeptember 1. és 3. között budai Várban megvalósuló rendezvény szervezői idén hármas célt tűztek maguk elé.
Aki adatokat kezel, vagyis a bankok, biztosítók, közműcégek vagy akár a kis webshopok, egytől-egyig nagy kihívás előtt állnak az EU jövő májusban élesedő új szabálya, a GDPR miatt. Például az adatvédelmi hatásvizsgálat elvégzése...
A magyar miniszterelnök levélben fordul az Európai Bizottság elnökéhez, mondta Lázár János a Kormányinfón. Jó hír, hogy 80 méteres mélységig szinte bárhol lehet kutat fúrni az ország területének 88 százalékán, és még jobb hír - a kormány szerint - hogy egyre biztatóbb számokat produkál a gazdaság.
Férfiaknak és nőknek egyaránt hordható lábbeliként készíti Scott Franklin cipőgyáros a legújabb hibridet, a cowboycsizmás szandált. Nem befolyásolnánk a véleményedet, így inkább csak nézd meg a képeket és mondd, mit gondolsz!
Csoknyai László kikapott a negyeddöntőben, így a vigaszágon folytatja szereplését, a szintén 81 kilogrammos Ungvári Attila viszont kiesett a budapesti cselgáncs-világbajnokság csütörtöki versenynapján.
A forró nyári napok elmúltával élénkülés várható az ingatlanpiacon az OTP Ingatlanpont szakértői szerint. A vásárlási kedvet élénkítheti, hogy januártól kedvező változások lesznek az ingatlankiadás adózásában.
Száraz falevelekkel, hajnali köddel és őszi lehangoltsággal szeptemberben sem keserítünk el, de ez a nyári galéria olyan, hogy rögtön hidegnek érezzük a 30 fok alatti hőmérsékletet, és borzasztó távolinak a jövő nyarat.
A Tesco a tegnapi egyeztetésen arra törekedett, hogy olyan, a munkatársak érdekeit szem előtt tartó megoldás szülessen, ami nem veszélyezteti a hosszú távon fenntartható működést - írják lapunknak elküldött sajtónyilatkozatukban.
Több területen is konkrét előrelépés történt az Egyesült Királyság európai uniós kiválásának feltételeiről szóló tárgyalások e heti fordulóján, a felek között azonban továbbra is jelentősek a nézetkülönbségek - közölte David Davis brit Brexit-ügyi miniszter Brüsszelben.
Őrizetbe vett az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) két közép-ázsiai származású gyanúsítottat, akik az Iszlám Állam (IÁ) szervezetének nevében terrortámadást készültek elkövetni szeptember 1-jén Moszkvában, illetve az orosz főváros körzetében - közölte csütörtökön a testület társadalmi kapcsolatokkal foglalkozó osztálya. A közlemény szer
A minőségi szakképzés alapja a korszerű oktatási környezet kialakítása, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium az elkövetkező 10 évre mintegy 10 milliárd forintos keretösszegből infrastruktúra-fejlesztési programot indít a szakképző intézményeknél – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Szolnokon, a helyi műszaki szakképzés
Horvátország nem áll el a Peljesac-híd megépítésétől, amely közvetlen közúti összeköttetést jelent számára délebbi tengerparti földsávjával - szögezte le Andrej Plenkovic horvát kormányfő a csütörtöki kormányülésen
Orbán Viktor miniszterelnök levélben kéri Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét arra, hogy a brüsszeli testület 50 százalékban járuljon hozzá a magyar határvédelmi költségekhez, amelyek eddig 800 millió eurót, azaz mintegy 270 milliárd forintot tettek ki - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A szlovén bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a szlovén statisztikai hivatal csütörtökön.
Még nem született megállapodás a sztrájk-követelésekről a munkavállalói érdekképviseletek, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ), valamint a Tesco Global Áruházak Zrt
A szakértők szerint további dinamikus fejlődés előtt áll az online kiskereskedelem. A jövő kulcsa a személyre szabott ajánlatokban rejlik, valószínűleg egyre több ilyet kapunk majd a jövőben.
Hatalmasat esett a mai kereskedésben a Carrefour árfolyama, miután szerdán a piaczárást követően a vállalat vezérigazgatója, Alexandre Bompard bejelentette, hogy a vállalat profitja és növekedési kilátásai is hatalmasat eshetnek az idén...
Elkészült a Liget Projekt akadálymentesítési terve. A Városligetben zajló fejlesztések során fontos szempont lesz az épületek és más közösségi terek mindenki számára könnyű megközelíthetősége - mondta a Városliget Zrt. projektigazgatója.
Húsz évig sem dolgozott, és 43 éves korára elérte a pénzügyi szabadságot az amerikai férfi. 1998 januárjában kezdte a munkát, és 2017. április 13-án fejezte be. Az elmúlt négy hónap maga volt a csoda, de nem volt egyszerű meghoznia...
A francia államfő hallja a "nép türelmetlenségét", de továbbra is "hazája teljes átalakítását" ígéri a "régi világ erőinek" kétkedései ellenére, s azt szeretné, ha majd az elért eredmények alapján ítélnék meg őt - ezt maga Emmanuel Macron jelentette ki a Le Point című francia hetilapnak adott 22 oldalas interjúban