2017. augusztus 30. szerda

aug. 30
12:42
Ezt láttam az ágyamon. Aztán benéztem alá, és majdnem megállt a szívem. Ez fölött aludtam? (Blikk)
Figyelj a jelekre, mert ha ez a rovar az ágyadba költözik, akkor azt nem felejted el!
aug. 30
12:42
Ellenőrzik a kormányhivatalok az egyéni vállalkozókat (Adózóna)
Az egyéni vállalkozók az utóbbi időben megszaporodó hatósági ellenőrzéseket tapasztalnak. Ezek döntő többsége a törvényes működést biztosító előzetes jellegű ellenőrzés, melyre a működés megkezdését követő néhány héten belül kerül sor, ezt követően pedig eseti jelleggel végez a hatóság ellenőrzéseket. Mindkét esetben a cél ugyanaz: a törvényes működés biztosítása.
aug. 30
12:42
Hoppá: Pintér Attila csapata remek játékossal erősített (Sport365)
A felcsútiak új szerzeménye már hazája válogatottjában is bemutatkozhatott.
aug. 30
12:45
Még ma új csúcsra megy az OTP? (Portfolio)
Nagyon közel került történelmi csúcsához az OTP Olvasóinkat szavazásra invitáljuk arról, meg lesz-e az új csúcs, és ha igen, akkor mikor 2007. július 24-én 10 970 forintig emelkedett az OTP árfolyama, a mai napig ez a legmagasabb napon...
aug. 30
12:45
Felelősségbiztosításra kötelezik a szerelőket (444.hu)
Ha elrontják, ha félbehagyják, akkor legyen keret a kártérítésre.
aug. 30
12:45
Jövő héten lehull a lepel (AQUA)
Csak remélni lehet, hogy a ­luxembourgi székhelyű Európai Bíróság nem politikai nyomásra, hanem a jogi érvek mentén és a valóság kegyetlen tapasztalatai alapján foglal majd állást, s nem próbálja veszélyes helyzetbe kényszeríteni az illegális migrációt elutasító európai államokat.
aug. 30
12:51
Putyinnak tetszik Magyarország, jövőre is jön (HírTV)
Akkor veszi át a Debreceni Egyetem díszdoktori címét.
aug. 30
12:51
Reese Witherspoon magával vitte lányát a vörös szőnyegre, és pont úgy néz ki, mint ő (Glamour)
Testvérek is lehetnének annyira hasonlítanak.
aug. 30
12:53
Diana hercegné ezért vágatta rövidre a haját! Íme az ikonikus frizura titka! (Glamour)
Hosszú vagy rövid hajjal tetszett jobban?
aug. 30
12:57
Először szólalt meg a tűzoltó, aki újraélesztette Dianát - azt hitte sikerült megmentenie (Blikk)
Először szólalt meg a Dianát újraélesztő tűzoltó, aki utoljára halhatta a hercegnét. A férfi azt hitte, sikerült megmentenie.
aug. 30
12:57
Putyin hamarosan újra Magyarországra jön (Infostart)
A Népszava értesülése szerint Vlagyimir Putyin jövő év elején újra Magyarországra látogat. A lap úgy tudja, hogy az orosz elnök a Debreceni Egyetem díszpolgári címét fogja átvenni. A Külgazdasági és Külügyminisztérium nem erősítette meg, de nem is cáfolta az újság információját.
aug. 30
12:57
Kegyetlen: megölték a nőt, hogy elvegyék a kisbabáját (Blikk)
Észak-Dakota - Egy pár megölt egy terhes asszonyt azért, hogy később ők nevelhessék fel a gyermekét.
aug. 30
12:57
Öngyilkos merénylők támadtak egy afgán képviselő házára (ATV)
Két öngyilkos merénylő szerda reggel összehangolt támadást hajtott végre a kelet-afganisztáni Dzsalálábádban egy parlamenti képviselő házánál. A merényletben két biztonsági őr és a két támadó is meghalt, de a képviselő sértetlen maradt.
aug. 30
13:00
Az oroszok nyugtatnak, állítják, csak hadgyakorlat folyik (HírTV)
A nyugati sajtó szerint a szomszédos országok megszállására készítik fel a katonaságot.
aug. 30
13:00
A Szabadság-szobrot is le lehet dönteni? (Gondola)
A New York-i polgármester elgondolkodna azon, hogy Kolumbusz Kristóf szobrát elbontsák, ami ellen az olasz közösség felemelte a szavát.
aug. 30
13:00
Rekordokat döntöget Taylor Swift új klipje (Kreatív Online)
Első nap 39 milliószor nézték meg a Youtube-on.
aug. 30
13:00
Hamarosan a Földhöz ér a potenciálisan veszélyesnek minősített aszteroida - ritka jelenség, érdemes lesz nézni (Blikk)
Ritka jelenségnek lehetnek szemtanúi hamarosan, akik az eget kémlelik.
aug. 30
13:00
Kecses arisztokrata – megérkezett az új Bentley Continental GT (Auto Pult)
A Bentley Continental GT már az első generáció bemutatkozása óta testesíti meg az igazi angol túrakupé fogalmát, és a gyáriak mindent megtettek annak érdekében, hogy ez a jövőben is így maradjon. Erre pedig a legjobb példa a most bemutatott vadonatúj, harmadik generációs Continental GT, amely minden szempontból rengeteget fejlődött, külcsín tekintetében pedig az EXP 10 Speed 6 adta az ihletet.
aug. 30
13:02
Novellaíró-pályázatot hirdetett a 150 éves KSH (Kreatív Online)
A hivatal alapítója, Keleti Károly főszereplésével várnak történeteket.
aug. 30
13:03
Szinte biztos, hogy Merkel lesz a következő német kancellár (ProfitLine)
Szinte borítékolható, hogy Angela Merkel lehet a következő német kancellár - mondta Pócza István, a Századvég Alapítvány vezető elemzője az M1 aktuális csatornán szerdán.
aug. 30
13:03
Ezek a legjobban fizető bolti szakmák ma Magyarországon (Pénzcentrum)
A legnagyobb béremelést a boltok bérrangsora alapján a bútorbolti eladók kapták egy év alatt. Most legjobban az illatszerbolt, legrosszabbul pedig a halbolt és a ruházati - gyakorta kínai piac fizet. Emelkedtek a bérek a bolti dolgozók...
aug. 30
13:03
A kormány 2018 márciusáig meghosszabbította a "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet" Magyarországon (444.hu)
Ha nem hosszabbították volna meg, veszélybe kerülne a magyar emberek biztonsága Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint.
aug. 30
13:03
US Open: Pokoli meccs előtt Tsonga (Agroinform)
Szerdán megkezdődnek a második körös küzdelmek New Yorkban, mi pedig ismét egy kombi szelvénnyel támadunk.
aug. 30
13:03
Cselgáncs-vb: Ungvári és Karakas is kiesett (HírTV)
Ungvári Miklós és Karakas Hedvig is kiesett a budapesti cselgáncs-világbajnokságon, ezzel a magyarok számára befejeződött a mai versenynap.
aug. 30
13:06
A békásmegyeri piacot is Garancsi húzhatja fel 5 milliárdért (Menedzsment Fórum)
Első körben a rendelkezésre álló forrásnál drágább ajánlatok érkeztek a békásmegyeri piac megújítására kiírt eljáráson. Tárgyalás után végül Garancsi István Market Zrt.-je lett a befutó.
aug. 30
13:06
Ennyivel olcsóbb a felújítandó lakás: megéri a macerát? (Privátbankár)
Egy friss elemzés szerint rákapott a piac a felújítandó lakásokra. Az elmúlt években kicsit háttérbe került felújítandó házak és lakások egyre népszerűbbek, az idén több mint 29, illetve 43 százalékkal nőtt a kereslet irántuk. A felújítandó lakások az országos átlagot nézve közel 20 százalékkal olcsóbbak, mint a felújítottként hirdetettek. A család
aug. 30
13:09
Felpattantak a tőzsdék (Portfolio)
Mára már megnyugvás látszódik a tőzsdéken, miután az elmúlt napok kereskedésére rányomta a bélyegét az észak-koreai rakétakilövés, illetve az erősödő euró.Emelkednek a tőzsdék 2017.08.30 14:01Tovább emelkednek a tőzsdék Nyugat-Európában...
aug. 30
13:09
Minden idők legdrágább estélyi ruhái, amit a vörös szőnyegen viseltek (Femcafe)
Az biztos, hogy gyönyörűek.
aug. 30
13:09
Liam Hemsworth lebuktatta magukat! Miley Cyrus már tényleg feleség? (Glamour)
Csak egy dolog változott a színészen az utóbbi hetekben
aug. 30
13:11
Több orosz gázt vett Európa kevesebbért (Portfolio)
A második negyedévben 80 százalékkal esett vissza a Gazprom nettó eredménye az egy évvel ezelőttihez képest, a 48 milliárd rubeles (817,3 millió dolláros) eredmény alaposan elmaradva az elemzői várakozásoktól. Noha az Európa gázfogyasztásának...
aug. 30
13:12
Heves esőzés sújtja Isztambult (HírTV)
Törökország legnagyobb városának utcáit elárasztotta a víz.
aug. 30
13:12
Vonják vissza Putyin díszpolgárságát! - Nyílt levelet írtak Majtényiék (Alternatív Energia)
Az Eötvös Károly Intézet szerint az egyetem nem jogszerűen nevezte ki az orosz elnököt.
aug. 30
13:14
Még nincs programja a családnak hétvégére? Ez érdekelheti! (Alternatív Energia)
X. Kőbányai Rendvédelmi Nap szeptember 2-3-án.
aug. 30
13:15
Mondjuk meg előre az eredményt is? - a szakértőt kérdeztük, ez várható a lettek elleni meccsen (Blikk)
- Szuperrangadókat rendeznek a csütörtöktől jövő keddig tartó világbajnoki selejtezők között. Melyik találkozót várja legjobban Petur András (38), a Sport TV műsorvezetője?
aug. 30
13:15
Tarlós kivizsgáltatja, hogy miért nem fizettek Garancsiék (444.hu)
Az ESMA ingyen reklámozott a villanyoszlopokon.
aug. 30
13:15
Visszaadta a szépségkirálynő a koronát, mert felháborító dologra kérték (Femcafe)
Ilyen áron nem akart befutni.
aug. 30
13:18
Valami nagyon furcsa történt a Széll Kálmán téren (Privátbankár)
Kedd este elsötétült a város egyik legforgalmasabb tere.
aug. 30
13:18
Lesz kolozsvári magyar kulturális intézet (Gondola)
Két határátkelőhely állandó nyitva tartásáról, és a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról állapodott meg Szijjártó Péter.
aug. 30
13:18
Ezt láttam az ágyamon. Aztán benéztem alá, és majdnem megállt a szívem. E fölött aludtam? (Blikk)
Figyelj a jelekre, mert ha ez a rovar az ágyadba költözik, akkor azt nem felejted el!
aug. 30
13:21
Változások a lombikbébi programban (Infostart)
Kibővíti a kormány a lombikprogram-eljárások támogatását és növeli az ezekhez kapcsolódó gyógyszertámogatásokat is.
aug. 30
13:21
„Wake up!” – üvöltötték a bulizók az éjszaka közepén (444.hu)
Füldugóval, háromrétegű ablakkal és vízibombákkal készülnek esténként az elalvásra a bulinegyed kellős közepén lakó erzsébetvárosiak. Az Abcúg videója.
aug. 30
13:21
Victoria Beckham és Romeo Beckham anya-fia napja New Yorkban (Glamour)
A 14 éves Romeo már most nagy divatrajongó.
aug. 30
13:24
Adj kedvezményt, és keress vele még többet! - De okosan! (Privátbankár)
Érdemes-e hűségprogramot indítanom? Segítünk kitalálni, hogyan vágj bele.
aug. 30
13:27
Ironman - Születésnapján nyert Szőnyi Ferenc (Kripto Akadémia)
A résztvevők 38 kilométert úsztak, 1800 kilométert kerékpároztak és 422 kilométert futottak.
aug. 30
13:27
Indul a BKK e-jegyes kapuinak tesztje (Portfolio)
Holnaptól haladhatnak át az utasok a Deák Ferenc téri metróállomás Sütő utcai kijáratánál az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó beléptetőkapukon. Ez a megállóhelyi infrastruktúra-telepítés első állomása, amelyen a BKK éles...
aug. 30
13:27
Jövő hét elején beköszönt az ősz (Háziállat)
Szombatig a mediterrán térségből meleg léghullámok áramlanak fölénk, majd egy markáns ciklon vonul át felettünk. Mögötte jóval hűvösebb levegő érkezik hozzánk.
aug. 30
13:33
Világosabb lesz Budapesten (Infostart)
Több mint egymilliárd forintot fordíthatnak a budapesti közvilágítás korszerűsítésére, amely során mintegy hétezer nagynyomású nátrium lámpatestet korszerű, energiahatékony LED-es világítótestre cserélhetnek - erről döntött a Fővárosi Közgyűlés.
aug. 30
13:33
Óriási botrány tört ki a világhírű magyar találmány körül - a fél világ benne van (Blikk)
Beperelték a világhírű Rubik-kocka utánzatát gyártó amerikai céget és a játék forgalmazóját.
aug. 30
13:33
Ismét lecsapott a Harvey trópusi vihar az Egyesült Államokban (ProfitLine)
A Harvey trópusi vihar szerdára megerősödött és ismét lecsapott Texasra, de ezúttal a szomszédos Louisiana államot is teljes erővel sújtotta.
aug. 30
13:33
Az egyik magyar versenyző könnyeivel küszködve állítja: benyugtatózták a versenylovát (444.hu)
Hugyecz Mariann a göteborgi EB-n kénytelen volt feladni a versenyt. Egy bizonyos Lászlót vádol az állat kikészítésével.

Keresés