Az Európai Unió még nem végezte el "házi feladatait" a menekültügyben, mert nem működőképes a dublini rendszer, és nem minden tagállam hajlandó részt venni a menekültek méltányos, tisztességes elosztásában - mondta Angela Merkel kedden Berlinben.
Elméletileg ma megérkeznek az iskolákba az utolsó tankönyvek is. Összegyűjtöttük, mit érdemes tudni idén a tankönyvek kézbesítéséről, kik kapják ingyen a könyveket, és meddig kell befizetniük a csekket azoknak, akiknek továbbra is...
Egy 21 éves brit fiatalembert utasít ki a brit belügyminisztérium annak ellenére, hogy Nagy-Britanniában született – „ami több, mint amit népességünk nagy részéről el lehet mondani”, jegyzi meg a felháborító hírt közlő Defende Europa hírportál.
Idén is sokszínű kulturális programmal, többek között színházi előadásokkal, kiállításokkal, koncertekkel, családi rendezvényekkel és matinékkal várja az érdeklődőket augusztus 30. és szep-tember 3. között a XIX. Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál a Klebelsberg Kultúrkúriában.
Varga Árpád közleményében azt írta, hogy a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt állította bíróság elé a 28 éves férfit.A férfi egy éjszaka ittasan, a bezárt kaput a helyéről leemelve megjelent korábbi élettársa házának udvarán, hogy magával vigye a kutyáját, arra hivatkozva, hogy
Egy harlemi általános iskolai tanár diákjaival masszíroztatta és szépíttette magát. Az ötödikes lányok a tanárt testápolóval kenték és a haját fésülték tanítási idő alatt.
A május-júliusi időszak foglalkoztatási és munkanélküliségi adatai egy egészséges, stabil gazdasági növekedés irányába mutatnak – mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.
A május-júliusi időszak foglalkoztatási és munkanélküliségi adatai egy egészséges, stabil gazdasági növekedés irányába mutatnak - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva
Tegnaphoz képest minden megfordult: a tőzsdék emelkednek, a dollár és a font erősödik, az arany esik. Fél nap volt a Korea-para, ahogy ez masszív emelkedő trendben illendő is. Csak a forint lóg ki a sorból, az tegnap sem volt erős, ma viszont kifejezetten gyenge. Esett az olaj, de közben megnőtt az árkülönbség a két fő típus között.
Egyre népszerűbbek nálunk is a csoportos coaching különböző formái, akár önállóan, akár tréning utánkövetésként, akár komplex szervezetfejlesztési folyamat részeként.
A keddi nap második felére nagyot fordult az euró árfolyama, a reggeli szárnyalást egy az egyben vissza is adta a deviza. Közben szép lassan a forint is megbotlott. Szerdán viszont a magyar deviza ismét felülteljesítő, a dollár pedig próbál...
Zömmel európai, részben ázsiai szállítmányokkal kompenzálná a Harvey hurrikán okozta finomítói termeléskiesést az Egyesült Államok, illetve az USA finomítói kapacitásaitól nagyban függő Dél-Amerika. A megrendelések megugrásával...
Több mint egymilliárd forintot fordíthatnak a budapesti közvilágítás korszerűsítésére, amely során mintegy hétezer nagynyomású nátrium lámpatestet korszerű, energiahatékony LED-es világítótestre cserélhetnek - erről a Fővárosi...
Több mint egymilliárd forintot fordíthatnak a budapesti közvilágítás korszerűsítésére, amely során mintegy hétezer nagynyomású nátrium lámpatestet energiahatékony LED-es világítótestre cserélhetnek - döntött szerdai ülésén...
Könyveket, tévét vagy mobilt már szívesen veszünk az interneten, főleg, amióta van Amazon, eBay és Aliexpress, de miért ne szoknánk rá arra, hogy a heti nagybevásárlást is az interneten intézzük? Az Amazon pont most tört be erre a piacra...
Ismét sikerült kivívnia a nemzetközi közösség haragját a magát egyre erősebbnek és félelmetesebbnek láttatni akaró Észak-Koreának, tegnap reggel ugyanis újabb közepes hatótávolságú, Hvaszong–12 típusú rakétát lőttek ki a kommunista ország repülőterének otthont adó Szunan helység területéről.
Szeptember végén, október elején ugyebár részegek milliói lepik el Münchent, hogy részesei lehessenek a világ egyik legnagyobb népünnepélyének. Az adidas is igyekszik kihasználni ezt a lehetőséget, mégpedig egy zseniális ötlet segítségével.
Augusztus 30-ig kell a gazdálkodó szervezeteknek regisztrálniuk a Cégkapun, de azoknak sincs okuk pánikra, akik ezt nem tudják határidőre teljesíteni, a törvény ugyanis az év végéig átmeneti felkészülési időt biztosít
A Porsche Cayenne első generációjának bemutatkozásakor sokan kritizálták a márkát, mondván egyáltalán nem illik a kínálatba egy terepes modell. Azóta már tudjuk, hogy a gyáriak talán egész fennállásuk egyik legjobb döntését hozták meg, hiszen azóta is hatalmas sikereknek örvend a típus, amelynek éppen most mutatkozott be a harmadik generációja, mely új alapokra építkezve kívánja folytatni elődje…
Eloltották a lángokat egy soproni használaton kívüli, lezárt szállodában a tűzoltók kedd este – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője szerdán az MTI-t
A május elejétől július végéig tartó három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 35 ezerrel 193 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal 4,2 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kínzó fejfájás, vizesedés, szédülés, menstruációs problémák, ingerlékenység - szerteágazó tünetek, és látszólag semmi közük egymáshoz, ám a hormonális egyensúly felborulását jelezhetik. Az ösztrogéndominancia egyre több nőt érint manapság, és a közhiedelemmel ellentétben nem csak a menopauza tájékán jelentkezik. Dr. Lőrincz Ildikó, nőgyógyászt a pr
Új rendelettel szabályozná a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségeket a nemzetgazdasági miniszter. A rendelet tervezete szeptember 15-éig véleményezhető.
Rövidlátó, hibás döntésnek tartják a vasútbarátok és a nemzetközi járatok gyakori használói, hogy a MÁV-Start egyes éjszaka is közlekedő vonatain megszünteti a hálókocsi- és étkezőszolgáltatást. Attól tartanak, hogy a spórolás akár a rendszerváltás utáni évek ikonikus székelyföldi vonatának, a Corona IC-nek a megszűnéséhez vezethet. Az Utasellátó s
Leginkább "fejben", vagyis a feladatokra koncentrálva kell megkezdeni a gyermeknek a felkészülést az iskola megkezdődésére - mondta az InfoRádiónak nyilatkozó gyermekpszichológus. Gyarmathy Éva arra is felhívta a figyelmet, hogy bizonyos helyzetekben nagyon komolyan kell venni azt, ha a gyereknek nincs kedve iskolába menni.
Megszólalt a Debreceni Egyetem rektora tíz nappal azután, hogy az intézmény szenátusa díszpolgári cím adományozásáról döntött Putyin orosz elnöknek. A helyi ellenzék "Debrecen legnagyobb nyelve" oklevelet adományozott a kitüntetést odaítélő egyetemi vezetőknek.
A Brexit hatására már most a 2014-es szinre esett vissza a bevándorlás Angliában, pedig az uniós kilépés miatt komolyabb korlátozások csak 2019. januárjától lépnek életbe. Ez viszont egyáltalán nem jó a brit gazdaságnak, ahol történelmi magasságban van a betöltetlen álláshelyek száma. Elsősorban a szolgáltató szektor van bajban, itt dolgoztak nagyo
Pénzbüntetést kapott annak a budapesti székhelyű könyvkiadónak a vezetője, amely kiadta és értékesítette egy svéd író holokauszttagadó könyvét - közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész szerdán.
Ma kezdődik az idei haddzs, a hívő muzulmánok mekkai zarándoklata, az iszlám öt pillérének egyike: Korán vallási kötelezettségnek nevezi a zarándoklatot minden muzulmán számára, aki ezt anyagilag megengedheti magának és egészsége sem korlátozza - évente több mint kétmillió hívő vesz részt a haddzson, amelyet évek óta politikai feszültségek árnyékolnak be