2017. augusztus 30. szerda

aug. 30
20:21
Velencei Filmfesztivál - Szatírán túli rezsicsökkentés (Alternatív Energia)
A Kicsinyítéssel kezdődött el a 74. mustra.
aug. 30
20:21
Ajjaj: komolyan csak ennyi nő dolgozik Magyarországon? (Pénzcentrum)
A 2017. május-júliusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 434 ezer fő volt, 62 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 68,3 százalékra emelkedett. A férfiak foglalkoztatási...
aug. 30
20:23
Nem várt vereségekkel folytatódott a cselgáncs-vb (Alternatív Energia)
„Fel kell dolgoznom most ezt, sajnos nem a csoda győzött, hanem a realitás."
aug. 30
20:24
Hihetetlen: remek átigazolással zárja a nyarat az AC Milan? - kép (Sport365)
Egy Twitter-bejegyzés miatt kezdődött el a spekuláció.
aug. 30
20:30
Novák Katalin: jövőre kiterjesztik a családtámogatást (Gondola)
Az állam családbarát voltának az élet minden területén meg kell jelennie, érezhetővé kell válnia - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért, valamint nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a nagykövetasszonyok klubjának a misszióvezetői értekezlet keretében tartott szerdai budapesti rendezvényén
aug. 30
20:32
Rendőrnek öltözött rablók fosztogatnak Houstonban (Gondola)
Rendőrnek öltözött fegyveres rablók fosztogatnak a Harvey trópusi vihar által sújtott texasi Houstonban
aug. 30
20:33
Új válasz van arra, hogy mikor nyílik meg a Császár-Komjádi Sportuszoda a nagyközönség előtt (Infostart)
A Nemzeti Sportközpont várhatóan a honlapján tájékoztatja majd a budapestieket arról, hogy mikor használhatják majd a felújított Császár-Komjádi Sportuszodát. Korábban arról volt szó, hogy erre szeptembertől nyílik lehetőség.
aug. 30
20:33
Már csak pár napig lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra (ProfitLine)
Szeptember 5-ig még lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán az MTI-vel.
aug. 30
20:33
Bírósági ítélet ellenére sem hajlandó elárulni a felcsúti akadémia, mire költi a támogatásként kapott több milliárdnyi közpénzt (444.hu)
A Demokratikus Koalíció harmadszor is pert nyert az Orbán szomszédjában focizó klub ellen.
aug. 30
20:33
Foci-vb 2018: Tartanak a lettek a magyar csapattól (Agroinform)
A lett szövetségi kapitány tart a gyors magyar támadásoktól.
aug. 30
20:33
Panamerásabb lett az új Porsche Cayenne (Autónavigátor)
Varga Péter újabb remekművét leplezte le a Porsche. Harmadik generációjába ért a stuttgariak megmentője, ami számtalan újítással kecsegtet.
aug. 30
20:33
Jönnek a tökös sminkek, a csapból is ez folyik majd ősszel (Femcafe)
Már elindult az idei töklavina, és nem lehet megállítani.
aug. 30
20:36
Meleg idő lesz zavartalan napsütéssel (Kripto Akadémia)
Délutánra 28 és 33 fok közé melegszik a levegő.
aug. 30
20:39
A Skandináv lottó nyerőszámai a 35. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Skandináv lottó 35. heti nyerőszámait. Ezen a héten sem volt telitalálat, a jövő héten már 540 millió forint a tét. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:3, 9; 11; 12; 13; 24;27;A kézi...
aug. 30
20:42
Gyesről visszatérve köteles vagyok elfogadni másik pozíciót? (HR Portál)
GYES-ről munkába visszatérő anyuka vagyok, jeleztem a főnökömnek es a HR osztálynak, hogy 4 órában szeretnek dolgozni, amint a kisfiam elkezdi a bölcsődet. Szülés előtt egy multinacionális cég középvezetője voltam, ez a pozíció jelenleg be van töltve. A cég nagyon korrekt volt, felajánlottak egy másik pozíciót, 4 órában, viszont nem szeretnek ebben a munkakörben dolgozni. Mik a lehetőségeim…
aug. 30
20:45
Így reagál a BKK az iskolakezdésre - mutatjuk, mire kell számítani (Blikk)
Pénteken kezdődik az iskola, a megnövekedett forgalomhoz irányítja a BKK a menetrendet is.
aug. 30
20:45
Itthon minden ötödik gyermekre váró pár küzd meddőségi problémákkal (ATV)
Bővíti a kormány a lombikprogram finanszírozását, mostantól ha az első 5 próbálkozásból gyermek születik, és a párok szeretnének még gyermeket, akkor a következő gyermek estében is 4-4 beavatkozást támogat az állam. Ezen kívül emelik a kezelésekhez alkalmazott gyógyszerek TB-támogatását is. A Kaáli Intézet alapítója szerint viszont más intézkedésre
aug. 30
20:48
Jogerős a házi őrizet a Dózsa György úti gázolónak (Gondola)
A Fővárosi Törvényszék másodfokon helybenhagyta a májusi Dózsa György úti halálos gázolás gyanúsítottjának házi őrizetét
aug. 30
20:50
Grátz Endre: „halálügyésztől” brókerbotrányig (Gondola)
A Győr-Sopron megyei megtorlás ügyésze 25 évesen már akasztatott, de egy év múlva félreállították.
aug. 30
20:54
Mészáros Lőrinc befolyásoló részesedést szerzett az MKB Bankban (Menedzsment Fórum)
Úgy, mint Konzum Nyrt..
aug. 30
20:57
Trump védelmi minisztere gyorsan korrigálta az elnök Észak-Koreával kapcsolatos kirohanását (Portfolio)
Nem sokkal azután, hogy Donald Trump gyakorlatilag háborúval fenyegette meg Észak-Koreát, védelmi minisztere, Jim Mattis úgy nyilatkozott, hogy sosem fogynak ki a diplomáciai lehetőségekből, rácáfolva ezzel az elnök Twitter-kirohanására....
aug. 30
20:57
Döbbenet: ezekre a világsztárokra hajt a Barcelona (Sport365)
Ugyan Coutinho érkezésére minimális esély mutatkozik, ennek ellenére komoly átigazolásra készülnek a katalánok.
aug. 30
20:57
Újabb csapást mértek Irakban az Iszlám Államra (ATV)
Az iraki kormánycsapatok a síita milíciák támogatásával szerdán elfoglalták a Tell-Áfártól északnyugatra fekvő al-Ajádia városkát és a közeli Kabak nevű falut az Iszlám Állam terrorszervezet harcosaitól - közölte Abdul-Amír Rasíd Jaralláh, az iraki hadsereg tábornoka.
aug. 30
21:00
Tragédia a Dózsa György úton - Marad a házi őrizet (Spa Trend Online)
aug. 30
21:03
15 éves lány lőtt rá osztálytársaira egy iskolabuszon (Blikk)
Egy tizenötéves lány öt társára lőtt rá, majd rátámadt egy rendőrtisztre is az iskolabuszon.
aug. 30
21:03
17 százalékkal emelkedtek a reálbérek Ukrajnában (ProfitLine)
A júliusi adatok szerint az elmúlt egy év alatt 17,2 százalékkal emelkedtek a reálbérek Ukrajnában, elérve a 7339 hrivnyát (körülbelül 73 ezer forint) - hozta nyilvánosságra szerdán az ukrán statisztikai hivatal.
aug. 30
21:06
Rékasi elárulta: megvan, mikor tér vissza a Barátok köztbe (Blikk)
Karácsonyra visszakapják a nézők Barta Zsoltot!
aug. 30
21:06
A főváros saját halottjának tekinti Makk Károlyt (Gondola)
A Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti Makk Károly filmrendezőt, aki szerdán, 92
aug. 30
21:06
Kecses arisztokrata – megérkezett az új Bentley Continental GT (Auto Pult)
A Bentley Continental GT már az első generáció bemutatkozása óta testesíti meg az igazi angol túrakupé fogalmát, és a gyáriak mindent megtettek annak érdekében, hogy ez a jövőben is így maradjon. Erre pedig a legjobb példa a most bemutatott vadonatúj, harmadik generációs Continental GT, amely minden szempontból rengeteget fejlődött, külcsín tekintetében pedig az EXP 10 Speed 6 adta az ihletet.
aug. 30
21:08
Vona szövetségese: fiatalkori tréfa a náci karlendítés (Gondola)
Fiatalkori tréfának nevezte a náci karlendítést az a horvát politikus, akivel együttműködik a Jobbikkal a béruniós kezdeményezésben
aug. 30
21:08
Elektromos stílusban – itt a MINI Electric Concept (Auto Pult)
A MINI már korábban bejelentette, hogy 2019-re megérkezik az első teljesen elektromos modelljük, és már az is kiderült korábban, hogy a Frankfurti Autószalonra elhozzák az újdonság előfutárát egy koncepció formájában, így már csak arra kellett várnunk, hogy bemutatkozzon a tanulmány. Mostanra pedig már ez is megtörtént, ugyanis a MINI online máris leleplezte az izgalmas Electric Conceptet.
aug. 30
21:09
Brüsszel szerint közös rendszer felépítésére van szükség az elutasított menedékkérők hazatoloncolására (444.hu)
Sokan megkapják a kitoloncolási határozatot, mégsem hagyják el a befogadó országot.
aug. 30
21:10
Az utolsó lehelet – ismét frissült a Nissan 370Z (Auto Pult)
A Nissan 370Z bizony már jó ideje, pontosan 8 éve van jelen a japánok palettáján, így nem túlzás azt állítani, hogy megérett egy generációváltásra. A Nissannál azonban jelenleg háttérbe szorultak a sportos modellek, így utódra még egy darabig nem számíthatunk, de azért 2012 után egy újabb frissítéssel ismét igyekeztek fenntartani az érdeklődést a gyáriak, habár mostanra ez már nem egyszerű…
aug. 30
21:12
Üdvözlet 2030-ból – íme, az önvezető Smart Vision EQ ForTwo (Auto Pult)
A Smart múlt héten már megosztott egy ízelítőt a Frankfurti Autószalonra készülő elektromos városi koncepciójáról, ám a gyáriak úgy döntöttek, hogy még a seregszemle megnyitója előtt leleplezik a tanulmányt. A Vision EQ ForTwo névre hallgató négykerekűt tehát már most megmutatták nekünk a németek, és nem csalódtunk benne – egy igazi futurisztikus városi minivel készültek a mérnökök.
aug. 30
21:14
Hivatalos képeken a Frankfurtban érkező új Dacia Duster (Auto Pult)
A Frankfurti Autószalon hajrája nagy erőkkel indult meg, és ebből a Dacia sem szeretett volna kimaradni. A Renault tulajdonában lévő román gyártó már régen jelentkezett új modellel, ám a német nagyvárosba ezúttal az egyik legfontosabb típusuk utódját hozzák el, méghozzá az új generációs Duster képében, amiről már néhány fotót is megosztottak velünk.
aug. 30
21:15
Fiai is elmentek a Diana tiszteletére létrehozott emlékkertbe (Infostart)
Vilmos és Harry herceg lerótta tiszteletét az édesanyjuk, Diana emlékére kialakított emlékkertben szerdán, a néhai hercegnő halála 20. évfordulójának előestéjén.
aug. 30
21:15
430/2016. (XII. 15.) Korm. rendelet a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról (HR Portál)
A Kormány a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 153. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
aug. 30
21:16
Evolúciós ugrás – bemutatkozik az új Porsche Cayenne (Auto Pult)
A Porsche Cayenne első generációjának bemutatkozásakor sokan kritizálták a márkát, mondván egyáltalán nem illik a kínálatba egy terepes modell. Azóta már tudjuk, hogy a gyáriak talán egész fennállásuk egyik legjobb döntését hozták meg, hiszen azóta is hatalmas sikereknek örvend a típus, amelynek éppen most mutatkozott be a harmadik generációja, mely új alapokra építkezve kívánja folytatni elődje…
aug. 30
21:21
Brutális: csúnyán elkalapálta apja szeretőjét egy férfi - videó (Blikk)
Kegyetlenül elverte apja szeretőjét egy kínai férfi Henan tartományban, csupán egy nappal a „kínai Valentin-nap” előtt.
aug. 30
21:21
Szörnyű baleset: villamosnak hajtott egy autó, majd egy gyalogost is elütött a zebrán - súlyos sérüléseket szenvedett (Blikk)
Villamos elé hajtott egy autó a Bácskai utca és Nagy Lajos király út kereszteződésében.
aug. 30
21:21
Vilmos és Harry lerótta tiszteletét Diana emléke előtt (képek) (ATV)
Vilmos és Harry herceg lerótta tiszteletét az édesanyjuk, Diana emlékére kialakított emlékkertben szerdán, a néhai hercegnő halála 20. évfordulójának előestéjén.
aug. 30
21:23
Trükkös tolvajok fosztották ki a nyugdíjast – egyikük a szekrénybe bújt a zsaruk elől (Blikk)
Miskolc – Trükkös tolvajok fosztottak ki egy nyugdíjast: a két gyanúsított zöldséget akart a nyugdíjasra sózni, majd kifosztották otthonában. Egyikük ráadásul szekrénybe bújt a zsaruk előtt, mondanunk sem kell, elfogták őket.
aug. 30
21:27
Horvát válogatott támadót igazolt a Puskás (HírTV)
Perosevic a felcsútiak tizennegyedik nyári igazolása, de az utánpótlásból eddig egyetlen futballista sem kapott profi szerződést.
aug. 30
21:27
Döbbenet! Másodfokon is jogerős a halálos baleset... (Hírklikk)
Az eddigi adatok szerint a férfi május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül, a megengedett sebességet jóval túllépve haladt személygépkocsijával Budapesten, a XIII. kerületi Dózsa György úton, a külső forgalmi sávban. A gyanúsított járműve a Kassák Lajos utcai kereszteződésnél összeütközött egy másik, a Dózsa György úton, a Tüzér utca irányából é
aug. 30
21:33
Átadták az új iskolát a Békés megyei Geszten (ProfitLine)
Átadták az új iskolát, óvodát és közkonyhát a Békés megyei Geszten szerdán, a beruházás 1,1 milliárd forintból valósult meg.
aug. 30
21:33
Putyin kitüntetése: "Ne vegyék bűnömül, de Facebook-ban nem vagyok tájékozott" (ATV)
Elhatárolódott a debreceni egyetem Alkotmányjogi Tanszéke az orosz elnök kitüntetésétől. Közben az egyetem rektora még kedden azt mondta az ATV Híradójának, hogy csak védekező mechanizmus, hogy letörölte a debreceni egyetem a Facebook-oldaláról azokat a hozzászólásokat, amelyek kritizálták a szenátus Putyin díszpolgári címéről szóló döntését. Továb
aug. 30
21:39
10 dolog, amit ne tegyél, ha éppen leérettségiztél (Blikk)
Nem biztos, hogy akkora baj, ha nem sikerült érettségi után a felvételi. Legalábbis ezt vallja az egykori filozófia szakos hallgató, Carlo Reumont, aki könyvet is írt 10 dolog, amit ne tegyél, ha éppen leérettségiztél címmel.
aug. 30
21:39
Döbbenet: nem hiszi el, mit találtak egy kisfiú péniszében (Blikk)
Kína - Egy fiatal fiú 26 darab mágnest tolt fel a péniszébe, pusztán kíváncsiságból.
aug. 30
21:41
Felháborító: durván megaláztak két nőt az étteremben - ez történt (Blikk)
Anglia - A két nő ledöbbent azon, amit a számlájukon láttak.
aug. 30
21:42
A fiatalok tartanak Macron munkajogi reformjától (HírTV)
A kormány és a munkaadók viszont azt mondják, a rugalmasabb szabályok felpörgetik a gazdaságot.

Keresés