A fővárosi közgyűlés támogatta a közvilágítás korszerűsítését, de az összeg csak hozzávetőleges, hogy pontosan mennyibe fog kerülni, az később derül ki.
A legfrissebb adatok szerint a munkanélküliségi ráta 4,2 százalékra csökkent, a foglalkoztatottak száma pedig több mint 4,4 millióra nőtt a 2017. május–júliusi időszakban. A részletes adatok alapján a munkaerő-piac szerkezete is javulhatott.
Bár nagyon szép és fontos feladatnak tartja, de nem kíván a Magyar Úszószövetség elnöke lenni - mondta az InfoRádiónak Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosa, akinek neve többször is felvetődött a poszt várományosai között.
Csütörtöktől haladhatnak át az utasok a Deák Ferenc téri metróállomás Sütő utcai kijáratánál az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó beléptetőkapukon. Ez a megállóhelyi infrastruktúra-telepítés első állomása, amelyen a BKK éles környezetben teszteli a beléptetőkapuk funkcionális működését. Az utasok mindkét irányból nyitott kapukkal fognak talál
2017 második negyedévében évesített negyedéves alapon 3%-kal bővült az Egyesült Államok GDP-je - derült ki a ma közzétett második becslésből. Az előzetes adat 2,6%-os növekedésről szólt, így jelentős felfelé módosítás történt...
Mostoha helyzetbe kerültek a területi ellátási kötelezettség nélküli háziorvosok. Bár egy 2015-ös törvénynek köszönhetően úgy tűnt, helyzetbe hozzák őket, plusz finanszírozást kapnak, ez máig nem történt meg. Eleinte Józsa Terézia is reménykedett a pozitív változásban, most mégis feladja a praxist.
Hivatalosan kanadai nyárfának hívják a növényeket, amiktől jobbikos javaslatra 2025-ig megszabadul a főváros. Az a baj velük, hogy vattaszerű termésüket (?) nagyon könnyű belélegezni, és talajon összegyűlve könnyen meg is gyullad. A kivágott fákat a fővárosi önkormányzat szerint más növényekkel fogják pótolni. (index)
Megközelítőleg 115 milliárd forintos keretből gazdálkodik az a hitelprogram, amelynek a feltételei szeptemberben módosulnak. A Magyar Fejlesztési Bank konstrukciójában várható változtatások azt célozzák, hogy a lakosság számára könnyebben elérhető legyen az ingatlanok energetikai felújítására felhasználható nullaszázalékos hitel. Azonban előfordulh
Ön szerint túlzó álhírnek és ócska hangulatkeltésnek számit, ha egy patkányt találnak egy kórházban? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában. A műsor ismétlése ma este 21.40-kor lesz.
Új hegesztő-gyártócsarnokkal bővítette acélszerkezet-gyárát a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. Kecskeméten, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében 583 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással segített.
Érdekel a tőzsde és a befektetések világa, de nem tudod, hogyan vágj bele? Délutáni szemináriumunkon megismered, mely befektetési termékek közül válogathatsz, valamint megérted, mely tényezőkre kell fókuszálnod a sikerért. A tőzsdéhez...
Elképesztő népszerűségre tett szert egy egyszerű fotó, aminek lényege: egy bunkó srác barátnője kezét fogva bámul meg látványosan egy másik titokzatos nőt.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán olyan terveket fogadott el, amely egy új közúti csomópontot hozna létre a Slachta Margit rakpart és a Szépvölgyi út között.
Egy évtizeddel ezelőtt még a legígéretesebb dél-amerikai országként tartották számon: a világ legnagyobb olajtartalékai, turistacsalogató tengerpartok, fejlett infrastruktúra, virágzó gazdaság, fejlett egészségügy és oktatás – ez mind Venezuela sajátja volt. Mára ebből szinte semmi nem maradt: a gigantikus méretű szupermarketek polcai teljesen üres
Újabb, járműre ragasztott BKV-s álláshirdetésre lettünk figyelmesek tegnap, ezúttal is sofőrt keres a közlekedési vállalat. A korábbiakhoz viszonyítva ugyanakkor fontos különbség van a jelentkezési feltételeket illetően, melynek köszönhetően...
Itt az újabb rekord, soha ennyien nem dolgoztak még a sógoroknál, mint júliusban. Év/év alapon 2014 áprilisa óta nem nőtt akkorát az Ausztriában dolgozó magyarok száma, mint most. A románok is messze lemaradtak tőlünk. Az egész osztrák munkaerőpiac szépen teljesített, több tízezer új állás keletkezett.
A felsőoktatási szabályok felülvizsgálatát kezdeményezték az egyetemi hallgatók Belgiumban, több intézményben ugyanis a magas tandíjért cserébe olyan értéktelen és sokszor érvénytelen diplomát szerezhetnek a hallgatók, amellyel később nem tudnak elhelyezkedni
Minden idők legjobb magyar eredményével nyerte meg Szőnyi Ferenc a svájci tízszeres Ironman triatlonversenyt, melynek résztvevői 38 kilométer úsztak, 1800 kilométer kerékpároztak és 422 kilométert futottak.
A munkanélküliségi ráta történelmi mélypontra, a foglalkoztatottak száma és a gazdasági aktivitás - a munkerőpiacon megjelentek létszáma - történelmi csúcsra ért a május elejétől július végéig tartó három hónapos időszak átlagában - hangsúlyozták piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott munkaerőpiaci jelentéseit kommentál
Az Európai Uniótól kapott pénzek ma már alapvetően befolyásolják a költségvetés helyzetét, a költségvetési hiány alakulását. Az adatok alapján úgy néz ki; annak menedzselése, hogy - a megvalósult, vagy tervezett programokhoz - milyen ütemben tud forrásokat lehívni a mindenkori magyar kormány, a Budapest és Brüsszel közötti politikai csata része. A
Ma már rég ismert közhely, hogy a technika rohamosan fejlődik. Ami tegnap elképzelhetetlennek tűnt, az holnap valósággá válhat. Ilyen a virtuális valóság világa is, amit korábban katonai kiképzésekhez használtak, azonban ma már bárki elveszhet benne pár órára. Szakemberek szerint a virtuális játék árt a fiatalok társas viselkedésének, ugyanakkor se
Bödőcs Tibortól nem szokatlan, hogy kemény szavakkal bírálja a politikusokat, hiszen szerinte "nem olyan helyzet van, hogy ne kelljen követni, mit csinálnak".
A kormány a belügyminiszter javaslatára úgy döntött, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet fél évvel, 2018. március 7-ig meghosszabbítja - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a szerdai kormányülés szünetében.
Átadják csütörtökön első olyan beléptető kapukat en, amelyeket az elektronikus jegyrendszer részeként minden metróállomáson telepítenek majd - közölte a i Közlekedési Központ az MTI-vel szerdán.
A túraautó-világbajnokságon szereplő pilótának csapatvezetőként is helyt kell állnia, hiszen a hét végén a TCR-sorozatban induló alakulata, a M1RA a Thaiföldi Nagydíjon méreti meg magát.