Mindenki tudja, hogy mekkora port kavar, amikor egy új világrekord születik. Úgy döntöttünk, hogy a mai napon mutatni fogunk nektek egy ilyen megdöntő rekordot.
A fehér gólyák augusztus 20-a után, a fecskék szeptemberben indulnak útnak. De Magyarországon nemcsak ősszel-tavasszal, hanem szinte egész évben megfigyelhető a madárvonulás – mondta az InfoRádiónak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.
A napokban jelent meg az az uniós pályázat, amely keretében kiemelt turisztikai térségek fejlesztését támogatják 4 milliárd forintos keretösszeggel. A felhívásra csak konzorciumi formában lehet kérelmet benyújtani. Támogatják a termékfejlesztést...
Vasárnap a délután második felétől egyre több helyen számíthatunk a megnövekvő gomolyfelhőzetből záporra, zivatarra, estétől már a déli területeken is valószínű csapadék.
Kihúzták a Hatoslottó 34. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 144 millió millió forint lesz majd tét. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:9;...
Ismét jelentősen csökkent Emmanuel Macron francia államfő népszerűsége, augusztusban már csak a franciák 40 százaléka volt elégedett a tevékenységével, ami egy hónap alatt újabb 14 százalékpontos csökkentést jelent a júliusi 10 pontos esést követően - derül ki az Ipsos közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet a Le Journal du Dimanche című hetilap ismertetett vasárnap
A hidegfront nyomán hétfőn megszűnik a kánikula, de a nyár utolsó napjaira ismét visszatér a napsütéses, meleg idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből
Európai munkanélküliek toborzásával kívánja fenntartani gazdasági növekedésének lendületes ütemét Málta. Több ezer hiányzó munkáskéz pótlására lenne szükség ahhoz, hogy ne torpanjon meg az Európai Unió legkisebb tagállamának...
A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap, ezzel hétpontosra csökkentette a hátrányát az összetettben vezető és most második Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben
Bodonyi Dóra megnyerte a női kajakosok vasárnap délutáni 5000 méteres versenyét a racicei kajak-kenu világbajnokságon, amelyet így tíz éremmel, öt első, három második és két harmadik hellyel zártak a magyarok
A menekültek befogadásának elutasítása ellentétes az európai szellemiséggel - jelentette ki Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy 2015 szeptemberében azért indultak menekültek Magyarországon gyalog az osztrák határ felé, mert megtévesztették őket.
Bodonyi Dóra megnyerte a női kajakosok vasárnap délutáni 5000 méteres versenyét a racicei kajak-kenu világbajnokságon, amelyet így tíz éremmel, öt első, három második és két harmadik hellyel zártak a magyarok
Bodonyi Dóra megnyerte a női kajakosok vasárnap délutáni 5000 méteres versenyét a racicei kajak-kenu világbajnokságon, amelyet így tíz éremmel, öt első, három második és két harmadik hellyel zártak a magyarok.
A földművelésügyi tárca a héten figyelmeztetett a kárenyhítési hozzájárulás közelgő befizetési határidejére. Összefoglaltuk, mi számít káreseménynek, továbbá, hogy a kapott juttatást miként minősíti a személyi jövedelemadóról szóló törvény.
Terelésekre kell számítani Budapesten hétfőn Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció elnökének látogatása miatt - derül ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) vasárnapi, MTI-hez eljuttatott közleményéből
Terelésekre kell számítani Budapesten hétfőn Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció elnökének látogatása miatt - derül ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) közleményéből.
A iek, illetve a fővárosban tartózkodók számára adott ki közleményt a Terrorelhárítási Központ, amely komoly lezárásokra figyelmezteti azokat, akik augusztus 28-án en lesznek.
A hidegfront nyomán hétfőn megszűnik a kánikula, de a nyár utolsó napjaira ismét visszatér a napsütéses, meleg idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn az ország...