2017. augusztus 25. péntek

aug. 25
8:48
Teherautóval ütközött a NATO-főtitkár konvoja (HírTV)
Az ütközésben négyen sérültek meg, Jens Stoltenberg sértetlen maradt.
aug. 25
8:48
Magas és alacsony keresetűek Magyarországon (Adózóna)
Továbbra is a cégvezetés a legjobban fizető foglalkozás Magyarországon, ugyanis a vezérigazgatók bruttó átlagbére 1 millió 447 ezer forint; a cégvezetést és a menedzsmentet nem nézve pedig a pilóták keresik a legtöbbet, bruttó 956 ezer forintot – olvasható a pénteki Világgazdaságban.
aug. 25
8:48
Idén másodszor jön Putyin hazánkba (hirado.hu)
Az orosz elnök egy éven belül másodszor látogat el a magyar fővárosba.
aug. 25
8:48
Hogy nem robbant még az Alonso-bomba? (m4sport.hu)
Úgy érzi, nem mindenki tudta volna így végigcsinálni ezt a három évet. Döntését viszont tovább halogatja.
aug. 25
8:48
Homokba írt szerelem - Fotógaléria (Femcafe)
Tim Hoekstra gyerekként kezdett a homokba rajzolni, aztán ahogy ő nőtt, úgy nőttek a rajzok is vele. Egy gereblyével alkotja ezeket a múlandó csodákat...
aug. 25
8:50
Mennyit veszített a Videoton a kieséssel? (m4sport.hu)
A közgazdász szerint a nemzetközi porondon kapott pénzek a nagy kluboknak zsebpénz, nekünk létszükséglet.
aug. 25
8:54
Ezt a mondatot ne mondd ki Velencében, ha nem akarod, hogy lelőjenek (Privátbankár)
Kérdés, hogy mennyire gondolja ezt komolyan a velencei polgármester.
aug. 25
8:54
Hatan sérültek meg az M43-as autópályán Szegednél (Alternatív Energia)
Lezárták a sztráda országhatár felé vezető oldalát.
aug. 25
8:54
Kedvezményes hitelt is kapnak az 5 milliós havi fizetésük mellé Matolcsy jegybankjának vezetői (444.hu)
Legalább a visszafizetéssel nem lesz gond.
aug. 25
8:54
Dzsudzsák fantasztikus sorozata, senki nem csinálja utána (Ripost)
Aligha van nagy formában Dzsudzsák Balázs, aki június óta csak három kupamérkőzésen lépett pályára.
aug. 25
8:57
A hír, aminek befektetőként is örülsz: idén csak 100 milliárd dollárt vesztettél (Portfolio)
Manapság már ilyen hírnek is örülni kell az aktív vagyonkezelők piacán: a befektetők már csak fele olyan ütemben veszik ki a pénzt az aktívan kezelt alapjaikból és rakják azt át ETF-ekbe, mint az előző két évben. Ez pedig javarészt...
aug. 25
8:57
Már tizenötödször tért vissza sikeresen a SpaceX rakétaegysége (ATV)
Tizenötödször tért vissza sikeresen csütörtökön este a Földre újrahasználható rakétaegység a SpaceX amerikai magánvállalat programjának keretében.
aug. 25
8:59
Rekordnyereség a magyar bankszektorban (Portfolio)
Bivalyerős volt a magyar bankszektor tavalyi első féléve, hiszen nagy tömegű céltartalék-visszaírást tudott elszámolni a szektor. Az MNB ma reggel közzétett első féléves adatai szerint kitartott a lendület: 363 milliárd forintos adózás...
aug. 25
9:00
Huszonketten meghaltak a hajószerencsétlenségben (HírTV)
A hajón körülbelül 130-an utaztak, de a vízből eddig csak 21 személyt sikerült kimenteni.
aug. 25
9:00
Három érmet szereztek a magyarok csütörtökön a junior úszó-világbajnokságon (Infostart)
Két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar versenyzők az egyesült államokbeli Indianapolisban zajló junior úszó-világbajnokság csütörtöki napján.
aug. 25
9:00
Erősödés várható Európában (vg.hu)
Mérsékelten emelkedő indexekkel indul várhatóan a kereskedés pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdéken.
aug. 25
9:02
Stratégiaváltás a divatcégeknél (vg.hu)
Kifelé jönnek az igen mélyre ásott gödörből az amerikai divatcégek, amelyek stratégiaváltással igyekeznek törzsközönségük és a befektetők kedvében járni.
aug. 25
9:03
Vége a politikai vakációnak (Infostart)
Visszatért szabadságáról Orbán Viktor miniszterelnök, és három hét után először ma összeül a kormány. Kezdődik a politikai szezon és a választási kampány.
aug. 25
9:03
Brutális: szétrúgta a tanú a gyilkossággal vádolt férfi fejét a szolnoki tárgyaláson (Blikk)
A vádlottra támadt egy tanú a bíróságon. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani. A tárgyalást elnapolták.
aug. 25
9:03
Hatalmas az érdeklődés: utazási irodát nyitott Észak-Korea Moszkvában (Blikk)
Észak-Korea Moszkvában megnyitotta első oroszországi hivatalos utazási irodáját.
aug. 25
9:03
Ukrajna keményen visszacsaphat Oroszországnak (ProfitLine)
Ukrajna katonailag készen áll arra, hogy keményen visszacsapjon az "agresszornak", ha támadással próbálkozik - hangoztatta Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön, az ország függetlenségének napján Kijevben tartott katonai parádén.
aug. 25
9:03
Egy kis magyar cég lazán lenyomja a Teslát. Hát persze! (Portfolio)
A Tesla hamarosan bemutatja új elektromos teherautóját, ami akár 480 kilométert is meg tud tenni egy feltöltéssel Ez a hatótáv jóval kisebb, mint amire a dízeles kamionok képesek, városon belül vagy rövidebb vidéki távokon azonban jól...
aug. 25
9:04
Novák Katalin: nőhet a családok anyagi mozgástere (vg.hu)
Nőhet a családok anyagi mozgástere a korábban kiutalt támogatásokkal – mondta az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
aug. 25
9:05
Sokkoló: agyonverte egy iskolatársát egy 12 éves fiú - döbbenetes részletek (Blikk)
Egy 12 éves fiú agyonverte 7 éves iskolatársát, mert a gyerek az apja nevén gúnyolódott.
aug. 25
9:06
Esztétikai fellegvár ez a szingapúri ház (Player)
Nem túl nagy, háromszög alakú parcellába kellett beékelniük a házat – plusz a tulajdonos igényéhez igazítva, aki tágas, funkcionális és privát tereket akart. Mit mondjunk, az építészek nem ma kezdték a szakmát.
aug. 25
9:06
Kirakják az albérletből a nagycsaládot (HírTV)
Egy hónapjuk van kiköltözni lakhelyükről, nyolc gyermekük miatt sehol sem kapnak lakást.
aug. 25
9:06
Disney hercegek magyar hangjai - Őrülten sármos színészek a szinkronok (Femcafe)
Ha meglátod őket, rögtön beléjük szeretsz.
aug. 25
9:09
Tovább folytatódhat az emelkedés a tőzsdéken (Portfolio)
Tegnap Amerikában borús volt a hangulat a tőzsdéken főként a politikai bizonytalanság miatt, azonban úgy tűnik ez az európai tőzsdékre ez nincs hatással, az öreg kontinensen tovább folytatódott az emelkedés. A magyar piacon a nyitás...
aug. 25
9:11
Öt év börtönt kaphat a Samsung-vezér (Portfolio)
Egy dél-koreai bíróság pénteken 5 éves börtönbüntetésre ítélte a Samsung februárban letartóztatott vezetőjét, Jay Y. Lee-t a helyi média információi szerint. Bűnösnek találták korrupcióban és 6,4 milliárd dél-koreai wont elsikkasztott...
aug. 25
9:12
Hiába születnek többen – nem szaporodik a magyar (Privátbankár)
Az első félévre több születés és halálozás jutott, ráadásul megnőtt a természetes fogyás is.
aug. 25
9:12
A Kreml előtt meggyilkolt Borisz Nyemcov átmeneti emlékművét őrző aktivistát úgy orrba vágta egy putyinista, hogy napokkal később belehalt az ütésbe (444.hu)
Iván Szkripnicsenkót augusztus 15-én támadták meg, 8 napra rá meghalt.
aug. 25
9:12
Federer és Nadal a US Open favoritja (m4sport.hu)
Két magyar is ott lesz a viadalon
aug. 25
9:13
Rekordokat dönt a Duna House (Portfolio)
A Duna House közzétette az idei második negyedévre vonatkozó negyedéves számokat Az év második negyedévében a hálózati és a saját tulajdonú irodák magyarországi jutalékbevétele, és a közvetített hitelállománya is bővült A DH...
aug. 25
9:15
Elárulta a volt bankvezér, miért tűnhetnek el a bankok (Portfolio)
A Braclays volt vezérigazgatója, Antony Jenkins nehéz időszakon vezette át az egyik legnagyobb brit bankot, távozása után pedig fintech startupot alapított. Jenkins szerint ugyanis a hagyományos bankok segítségre szorulnak az innovációs...
aug. 25
9:15
Nagyobb járulékcsökkentést kérnek jövőre a munkáltatók (Portfolio)
A tavaly novemberi bérmegállapodásban foglaltakon felül további munkaadói járulékcsökkentésre tesz javaslatot a munkáltatói oldal ősszel - írja a kormányközeli Magyar Idők. A munkaadókat sújtó járulékok további csökkentését...
aug. 25
9:15
Európa Liga: 13 éves kisfiúkról beszélt a Vidi edzője, a szurkolók viszont a hozzáállást kifogásolják (Agroinform)
Marko Nikolics a játékosait ekézi, a szurkolók közben bundát kiáltanak és nem értik a mester húzásait.
aug. 25
9:18
Alkudozik a kormány a fogorvosokkal – mi lesz most? (Privátbankár)
Asztalhoz ült a kormány és a MOK fogorvosi tagozata.
aug. 25
9:18
Nem kicsi a feladat: 8 gyerekkel keres lakást a budapesti házaspár (Ripost)
Feladta magának a leckét a tíztagú Fedor família: nyakukon a tanévvel költözni kényszerülnek. Ám még ennél is nagyobb kihívás, hogy megtalálják, hova.
aug. 25
9:18
Lucz Dóra: Tudom, hogy a vb nehezebb lesz, mint az Eb (m4sport.hu)
A fiatal kajakos első felnőtt Eb-jén két aranyat szerzett és a vb-n sem szeretné alább adni.
aug. 25
9:21
Hatalmas hurrikán tart Texas felé (Infostart)
Pusztító erejű hurrikán fenyegeti Texas államot: szelének sebessége meghaladhatja az óránkénti 200 kilométert is - jósolta csütörtökön az Egyesült Államok Országos Hurrikánközpontja.
aug. 25
9:21
Szívszorító: apjának kell azonosítania az Olaszországban elhunyt magyar egyetemistát (Blikk)
Megérkezett a táborozás közben elhunyt magyar egyetemista apja Olaszországba, hogy azonosítsa fia holttestét – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter.
aug. 25
9:21
Kiderült a dátum: nemsokára lezárják a 3-as metró északi szakaszát (Portfolio)
Elkészült a 3-as metró állomásfelújítására megírt szerződés, és elképzelhető az is, hogy szeptember elejére győztest hirdetnek az alagút-felújításra is - közölte a BKV vezérigazgatója. Bolla Tibor arról is beszélt, hogy októberben...
aug. 25
9:21
Korrupció: Öt évet kapott a Samsung-vezér (ATV)
Öt évi letöltendő börtönbüntetésre ítélte az illetékes dél-koreai bíróság pénteken kihirdetett ítéletében a Samsung-csoport alelnökét - a csoport tényleges vezetőjét - vesztegetés, sikkasztás, bűncselekményből származó jövedelem eltitkolása, vagyontárgy tiltott külföldre szállítása és eltitkolása, valamint hamis tanúzás vádjában.
aug. 25
9:23
Orbán Viktor visszatért: így fest a miniszterelnök a nyaralás után (Blikk)
Orbán Viktor visszatért a nyaralásról, három hétig a horvátoknál pihent.
aug. 25
9:24
5 év börtönt kapott a Samsung-csoport alelnöke (444.hu)
Az illetékes dél-koreai bíróság a cégcsoport tényleges vezetőjét vesztegetés, sikkasztás, adócsalás és hamis tanúzás vádjában találta bűnösnek. Li Dzse Jong mellett több más vádlottat is bűnösnek találtak. Az ügyészség két hete 12 évet kért a 49 éves alelnökre, akinek fontos szerepe volt a Pak Gun Hje leváltott és külön eljárásban vádolt elnökhöz k
aug. 25
9:24
Hamilton a 200. előtt: Küzdelem az utolsó vérig! (m4sport.hu)
Pályafutása 200. versenyére készül Lewis Hamilton Belgiumban. Harciasabban és motiváltabban, mint valaha!
aug. 25
9:24
Ezer rászoruló gyerek kap ingyen tanszereket (HírTV)
Az iskolakezdésre gyűjtenek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adományvonalán.
aug. 25
9:27
Orosz harci gépek a Koreai-félszigetnél (Alternatív Energia)
Moszkva nem ért egyet az amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlattal.
aug. 25
9:27
Visszatér a kánikula a hétvégére (Háziállat)
Újra meleg lesz, 35 fokot is elérheti. Sok napsütés, igazi strandidő várható, helyenként zivatarral.
aug. 25
9:29
Hatan sérültek meg az M43-as autópályán (Alternatív Energia)

Keresés