Leszámolna a kínai kormány a pénzmosással, többek közt azért is, hogy a nemzetközi elvárásoknak meg tudjon felelni. Nem rég hoztak pár intézkedést, amelynek köszönhetően az offshore-tranzakciókkal kapcsolatos jelentési elvárások...
A szerdai kereskedés első szakaszában folytatódhat az erősödés a nyugat-európai és a magyar részvénypiacon is a kedvező előjelek alapján. A folytatásban pedig az lesz érdekes, hogy Mario Draghi, az EKB elnöke milyen kijelentéseket tesz...
A négyszeres aranylabdás csatár másfél hete a spanyol Szuperkupa első mérkőzésén előbb a gólöröm közbeni mezlevételért, néhány perccel később pedig műesésért is sárga lapot kapott, majd kiállítását követően meglökte Ricardo de Burgos Bengoetxea játékvezetőt.
A szerdai kereskedés első szakaszában folytatódik az erősödés a nyugat-európai részvénypiacokon. A folytatásban pedig az lesz érdekes, hogy Mario Draghi, az EKB elnöke milyen kijelentéseket tesz azon a gazdasági konferencián, ahol meghívott...
George és Amal Clooney egymillió dollárt adományozott a gyűlölet és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemre. A hollywoodi sztár és humanitárius ügyekkel foglalkozó ügyvéd felesége a Southern Poverty and Law Center (SPLV, Déli Szegénység és Törvényesség Központ) nevű, emberi jogi ügyekkel és szélsőséges csoportok elleni küzdelemmel foglalkozó
Korábban többször is írtunk arról, hogy Jeff Bezos, az Amazon vezére egyre közelebb kerül ahhoz, hogy Bill Gateset letaszítva ő legyen a világ leggazdagabb embere. Pár óráig ezt sikerült is elérnie, de jelen állás szerint örülhet...
10 ezer forint fölé emelkedett az OTP árfolyama, ez több felsővezető kedvét is meghozta, hogy elkezdje eladni részvényeit, tegnap nagy volumenben adtak el OTP-részvényeket a bank felsővezetői. Utassy László, az OTP igazgatósági tagja...
Nem okozott meglepetést a jegybank döntéshozó testülete, augusztusi rendes kamatdöntő ülésén nem változtatott a feltételeken. Sokkal izgalmasabbnak tűnik a szeptember, ekkor az is elképzelhető, hogy a mostani irányadó eszközének megszüntetését is bejelenti a Magyar Nemzeti Bank.
Ha olvasnivalót keres az ember, hasznos lehet átbogarászni az oly esetleges toplistákat meg akár az azokat elemző újságcikkeket is, de ha valaki igazán jót akar magának, nyelvkönyvet vigyen magával a nyaralásra. Lehetőleg olyat, amelynek van külön elsősegély-ügyeletekre vonatkozó része is.
Megvenné a fizetésképtelen német légitársaságot, az Air Berlint a Ryanair, ráadásul az egészet és nem csak egyes részeit, mint a Lufthansa - írja a Reuters. De ehhez még látniuk kell a részletesebb pénzügyi adatokat - mondta az ír diszkont...
Második napja nem szűnik a feszült, bekiabálásokkal és ökölrázásokkal kísért vita a virginiai Charlottesville város önkormányzati ülésén, miután a város polgármestere ugyan megígérte, hogy a polgárháború déli szereplőinek emléket állító két szobrot a városban eltávolítják, köztük Robert Lee tábornokét is, előtte azonban nyilvános vitát hirdetett az ügyben
Kína összesen 24,4 gigawatt fotovoltaikus (pv) napelem kapacitást telepített 2017 első félévében, csak júniusban 13,5 gigawattot installáltak, ezzel gyakorlatilag már most teljesíti a 2020-ra a telepített napenergia kapacitásokra kitűzött...
A bolgár székhelyű, itthon engedély nélküli pénzügyi szolgáltatást nyújtó Interactive Ltd. esetlegesen kárt szenvedett magyar ügyfelei a bolgár pénzügyi felügyelet által a társasághoz ideiglenesen kirendelt pénzügyi tisztviselőnél...
3 dimenziós fizikai modellt készít saját szervezetéről és az azt kiszolgáló informatikai rendszerekről a Rabobank, hogy jobban megértsék, mely terülteken lehet hatékonyabbá tenni a szervezetet. A holland Rabobank a világ legnagyobb élelmiszeripari...
Erdőtüzek oltására alkalmas gépjárművek és vízszállítók beszerzését tervezi a katasztrófavédelem uniós támogatással - tájékoztatta szerdán az MTI-t az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
A kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 5,2 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva pedig 5,7 százalékkal nőtt júniusban az egy évvel korábbihoz képest. Az első fél évben a forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 3,9 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét - jelentette szerdán máso
Új gyártócsarnok építését kezdte meg a Tatai Ipari Parkban a MooWa Assembling Kft., a fejlesztéssel száz új munkahelyet is létrehoz a német tulajdonú cég - írja az MTI.
A hazai almatermelőknek nagy gondot okoz a munkaerőhiány: szerkezetátalakítást és technológiai fejlesztéseket javasol a magyar alma versenyképességének megőrzésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Október közepétől pedig almafogyasztást népszerűsítő kampányt indítanak - írja az MTI.
Testkamerák tesztelését kezdte meg MÁV-Start, a vasúttársaság vezetése az értékelések és a gyakorlati tapasztalatok feldolgozását követően dönthet a rendszer bevezetéséről - írja az MTI a társaság közleményére hivatkozva.
Vádat emeltek Romániában a Digi cégcsoport több jelenlegi és volt vezetője ellen egy korrupciós ügyben, amelyben a telekommunikációs vállalatot megvesztegetéssel gyanúsítják.
Galló Béla politológus szerint az MSZP intellektuális és morális tartása is megfakult az elmúlt években, a párton belüli feszültség az elmúlt 15-20 év következménye
Az intelligens navigációs rendszer ötlete nem új a nap alatt, de az Audi új szintre emelné ezt a megoldást. A négykarikások legújabb terve egy szabadalmi iratból derült ki, és célja, hogy a hibrid autók számára leghatékonyabb útvonalat tudja kidolgozni, méghozzá olyan változókat is beleszámolva, melyek felett sokszor még a legnagyobb odafigyelés mellett is átsiklunk.
Mi az egyik legidegesítőbb dolog, amit egy hátitáskában el tudsz képzelni? Talán az, hogy nem elég biztonságos, és bármikor ellophatják belőle az értéktárgyaidat. És a másik? Hogy nem játssza a szuperhőst akkor, amikor egy kibaszott fontos telefonbeszélgetés közben egyszer csak lemerül a telefonod.
Erdőtüzek oltására alkalmas gépjárművek és vízszállítók beszerzését tervezi a katasztrófavédelem uniós támogatással - tájékoztatta szerdán az MTI-t az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője
Új gyártócsarnok építését kezdte meg a Tatai Ipari Parkban a MooWa Assembling Kft., a fejlesztéssel száz új munkahelyet is létrehoz a német tulajdonú cég.
Március óta zajlanak az Agora Budapest építési munkálatai az Árpád híd pesti hídfőjénél, az első szakasz 2019-re, a teljes projekt várhatóan 2023-ra készül el. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis az építési munkálatok első...