Bár a szakértői vélemények és a bizonyítékok alapján ő a felelős a két ember halálával végződő balesetért, ráadásul még kokaint is fogyasztott, M. Richárd nem a rácsok mögé, hanem házi őrizetbe került.
A legutóbbi COT-riport által vizsgált időszakban (augusztus 2 – augusztus 8) a spekulatív céllal kereskedők körében kiugró volt a dollár-eladás, míg az IMM (International Monetary Market) euró long pozíciói hatéves rekordot értek el, nem sokkal elmaradva a 2007-es csúcstól. A dollár számára nyomást jelentett az is, hogy már harmadik hete folyik a j
Pénteki záróértékük körül billegnek ma az amerikai indexek, a pénzügyi és a technológiai szektor esik, miközben a távközlési papírok felülteljesítők. Úgy tűnik, hogy a befektetők is inkább az amerikai napfogyatkozást figyelik...
14. alkalommal csodálhatják meg a Debreceni Virágkarneválon felvonult kocsik egy részét Nagyváradon is. A két önkormányzat együttműködése nyomán ez alkalommal négy allegorikus kocsi érkezett Nagyváradra.
Megkezdődött az éves rendszerességgel megtartott amerikai-dél-koreai hadgyakorlat. Észak-Korea még vasárnap figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy ne öntsön olajat a tűzre a hadgyakorlat megtartásával.
Ha nemrég volt az esküvője, biztosan ki sem látszik a nászajándékok alól, mi mégis szeretnénk rátenni még egy meglepetést – a legjobb esküvői fotó tulajdonosát egy menő okostelefonnal szeretnénk megjutalmazni legújabb játékunkban.
A finn rendőrség nem zárja ki az összefüggést a pénteki turkui késeléses támadás, valamint a csütörtöki és pénteki spanyolországi merényletek között, ilyen irányban is nyomoz lehetséges szálak után.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma az augusztus elején indult tojás és tojás termék célellenőrzése során fipronilt mutatott ki a 3HU1503T03/4 azonosító számmal rendelkező magyar származású friss tojás tételben – közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel.
A finn rendőrség nem zárja ki az összefüggést a pénteki turkui késeléses támadás, valamint a csütörtöki és pénteki spanyolországi merényletek között, ilyen irányban is nyomoz lehetséges szálak után.
Csak jövő márciusban lép piacra az idén debütált Honda Civic dízel variánsa. Érdemes várni rá, ugyanis nagyon takarékosnak ígérkezik - valós üzemi teszt szerint is.
A Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatával frissen kitüntetett, marosvásárhelyi születésű Keresztes Ildikót (53) a volt férje, Kicska László (52) Edda-basszista kísérte el az ünnepélyes átadásra.
Néha érdemes eltérni a megszokottaktól, néha érdemes új utakat kipróbálni, hogy szélesebbre nyíljon előttünk a világ – hasonló elvtől vezérelve léptem fel az Isuzu D-Max küszöbére, hogy aztán a majrévasba kapaszkodva, kis segítséggel foglalhassam el a teherautós vezetői pozíciót. A pickup szegmens talán egyik legőszintébben célszerszámnak vallott tagja járt nálunk, amely a személyautós jegyektől…
A feltöltőkártyák több mint 80 százalékát regisztrálták a június végi határidőig - összegezte az adategyeztetések eredményeit a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság hatósági osztályának vezetője. Orosz Brigitta elmondta, hogy az egyeztetés rendben zajlott, összesen 800 ezer SIM-kártyát inaktiváltak.
A MÁV-START kabalafigurája, Trackman (Vágányember) nem nyűgözte le a hazai közönséget, így a vasúttársaság búcsút mondott tiszavirág életű szuperhősének.
Életének 104. évében elhunyt Karl Otto Götz német festő, a háború utáni korszak absztrakt művészetének úttörője a Rajna-Pfalz tartományban lévő westerwaldi otthonában.
Az Otthon melege program fűtéskorszerűsítési alprogramjában szeptember 21-étől lehet beadni a pályázatot gázkonvektorok cseréjére - jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztésért- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón, en.
Sztrájkbizottságot alapított a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) is a Tescónál kialakult bérproblémák megoldása érdekében, hasonlóan a cégnél működő másik munkavállalói érdekképviselethez.
A gasztroparézis egy olyan állapot, melyben a gyomor izmai nem működnek megfelelően. Általában erőteljes izom-összehúzódások juttatják át a táplálékot az emésztőcsatornán, de gasztroparézis esetén a gyomorfal izmai csak gyengén vagy egyáltalán nem működnek. Ez akadályozza a gyomor megfelelő kiürülését, zavarja az emésztést, hányingert és hányást, v
A 10-12 éves korú gyermekek 42%-a mindössze hetente néhány alkalommal, 16%-uk csak hetente egyszer, 28%-uk pedig még ennél is ritkábban fogyaszt magas kalcium tartalmú tejtermékeket, például joghurtot – derült ki a Danone Kft. megbízásából a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által, 860 gyermek megkérdezésével készített országos felmérésből. A
Kivonul (egyelőre) India északi és keleti régióiból a McDonald's, miután nem tudott dűlőre jutni a helyi partnerével folytatott vitákban. 169 éttermet zárhatnak be és több ezer dolgozó állása kerülhet ezzel veszélybe. Az amerikai...
Főleg geopolitikai és amerikai belpolitikai feszültségekkel magyarázzák a tőzsdék nyomott hangulatát. Európában ehhez az erős euró is hozzájött. Budapesten viszont emelkedett az index, az OTP-re már 12 ezer feletti célár is kijött. A forint erős, az olaj ismét esik.
A finn rendőrség nem zárja ki az összefüggést a pénteki turkui késeléses támadás, valamint a csütörtöki és pénteki spanyolországi merényletek között, ilyen irányban is nyomoz lehetséges szálak után.
A finn rendőrség nem zárja ki az összefüggést a pénteki turkui késeléses támadás, valamint a csütörtöki és pénteki spanyolországi merényletek között, ilyen irányban is nyomoz lehetséges szálak után.
Lelőtték hétfőn Junesz Abujakubot, a barcelonai gázolásos merénylet feltételezett elkövetőjét, aki a csütörtöki terrortámadásnál a kisteherautót vezette - erősítette meg a katalán rendőrség az előzetes sajtójelentéseket.