Európa az európaiaké, Magyarország pedig a magyaroké, a törvényeket és szokásokat tiszteletben tartó, azokat magukénak valló békés embereké - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Hódmezővásárhelyen
Űrállomást avatott Felcsúton a Kétfarkú Kutyapárt. A kilövést augusztus 20-ára tervezik, addig pedig kétnapos ráhangoló fesztivált szerveztek a helyszínre. További részletek a videóban.
Ökumenikus istentiszteletet tartottak az államalapítás ünnepének előestéjén, szombaton Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) szervezésében.
Első alkalommal rendezik meg a budapesti Jurányi Házban augusztus 25-én és 26-án a Nyitott Szemek Fesztivált, amelyen az idei évadban elérhető színházi nevelési előadások és színházpedagógiai programok mutatkoznak be a pedagógusok előtt.
Recep Tayyip Erdogan török elnök éles személyes támadást intézett Sigmar Gabriel ellen, arra szólítva fel a német külügyminisztert, hogy hagyjon fel Törökország bírálatával.
A sorozatban hetedik bajnoki címére pályázó Juventus 3-0-ra legyőzte a vendég Cagliari együttesét az olasz labdarúgó-bajnokság új idényének szombati nyitómérkőzésén.
Nemcsak a kutyák, hanem a lovak is érzékenyebben reagálhatnak a tűzijátékra - mondta az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában Egyed Anna állatorvos, akit annak kapcsán kérdeztek, hogy a hétvégén országszerte számos helyen tartanak tűzijátékot az államalapítás ünnepe alkalmából.
Mindenki fél? Mindenki! Hogyne félne, hiszen önmagát kell megszúrnia, lehet, hogy napjában többször, vércukrot kell mérnie, nem mindegy az étkezés időpontja, gyakorisága, mennyisége, a kezelés velejárója lehet a kórosan alacsony vércukor, a hipoglikémia, mely rosszullétet okozhat. Hát ez elég komoly változás mindenki életében és a változástól mindi
A Puskás Akadémia nyerte az újoncok csatáját A Puskás Akadémia nyerte az újonc csapatok csatáját a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának szombati játéknapján, ugyanis 2-1-re legyőzte a vendég Balmazújvárost. A sereghajtó felcsútiak sikerével már nincs nyeretlen együttes az NB I-ben.
A 69 éves korában elhunyt David Bowie életéről leleplező könyv jelenik meg. Az életrajzi könyvből többek közt kiderül, hogy a szexuális élete cseppet sem volt hétköznapi.
Amióta Kim Dzsongun rakéták kilövésével fenyegette meg Amerikát, beindult a bunkerbiznisz. Az Atlas Survival Shelters cég vezetője, Rob Hubbard szerint mindenki bunkert akar.
A csütörtöki barcelonai és péntek hajnali cambrilsi terrortámadás megszervezésében és végrehajtásában egy 12 fős banda vett részt. Mindannyian 17 és 24 év közötti marokkói férfiak.
Szent István királyunk öröksége bevésődött az őt követő magyarság ösztöneibe, tudatába és lelkébe, ez az örökség mindig egyesíti a földrajzi térben és a történelmi időben szükségszerűen elkülönült magyarok nemzedékeit Vereckétől az Al-Dunáig, az Őrvidéktől Csángóföldig - mondta Kövér László szombaton Zalaegerszegen.
A címvédő Budapest Honvéd a hajrában szerzett góllal 2-1-re nyert a Mezőkövesd otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának szombati játéknapján, s így továbbra is veretlenül vezeti a tabellát. Megszerezte első győzelmét a Puskás Akadémia.
A kormány mintegy 155,2 milliárd forint hazai forrást biztosít a Százhalombatta-Pusztaszabolcs, valamint a Budapest-Hatvan közötti vasúti vonalszakasz korszerűsítése során megvalósuló projektekre a pénteken megjelent kormányhatározatban.
Az MSZP mélyrepülése miatt a pártban egyre többen kételkednek abban, hogy fenntartható a Botka-projekt, írja a Magyar Idők. A lap szocialista forrásokból úgy tudja, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje aligha tudja majd érvényesíteni vétójogát a 106 egyéni jelölt kiválasztásánál és az országos lista felállításánál.