Veszélyesebb hatású lehet az a szintetikus pszichoaktív drog, amelynek használata nagyon elterjedt az Iszlám Állam harcosai körében, mint korábban gondolták - állapította meg egy tanulmány, amelyet a Nature folyóiratban publikáltak amerikai kutatók
Nemcsak az építési vállalkozások, hanem a megrendelők is a saját bőrükön tapasztalják az anyagok és a munkadíjak jelentős drágulását egy friss felmérés szerint. Az építést és felújítást tervezők mintegy ötöde felvenné a csokot, akik pedig már igénybe vették a támogatást, elégedettek voltak vele, noha az ügyintézést bonyolultnak tartották.
Az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszűnése (Brexit) után is szabadon utazhatnának be a szigetországba az EU-s állampolgárok a brit belügyminisztérium készülőben lévő javaslata szerint
Előző cikkünkben már megismerkedtünk a munkáltató néhány, alapvető törvényi kötelezettségével a meghirdetett álláspályázatra jelentkező érintettek vonatkozásában. Ha a jelentkező belép hozzánk, kérdés az, hogy milyen törvényi kötelezettségeink merülhetnek fel vele és az adatvédelemmel kapcsolatban.
Tudatos politikai imázsépítés állhat annak hátterében, hogy Orbán Viktor a nyilvánosság előtt a legtöbb kormánypárti képviselőhöz képest puritánabb körülmények között mutatkozik – állapították meg szerdán az ATV A nap híre című műsorának vendégei. Az adásban szó esett még az NB1-es focisták milliós fizetéseiről, és a Sukoró-ügyről.
Önfoglalkoztató vagy cégépítő vállalkozó vagy? Mindkettő saját céget működtet, mégis nagy a különbség köztük: különböző mentalitás és működés jellemzi őket - írja a Forbes.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 13 halsütödét ellenőrzött a Balatonnál június utolsó hetében, több mint 160 mintán 700 laboratóriumi vizsgálatot is végeztek, számos szabálytalanságot és hiányosságot feltártak, 1,175 millió forint élelmiszerlánc felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.
Még néhány hét hátra van az iskoláig, de a felkészülést már most érdemes elkezdeni. Ez azonban nemcsak a tanszerek beszerzését jelenti, jó, ha teszünk azért is, hogy gyermekünk testileg-lelkileg ráhangolódhasson az új tanévre.
Ne ijedjen meg az olvasó, nem újabb fejezettel akarom traktálni eltitkolt történelmünkből, sokkal komolyabb dologról lesz itt szó: a kelta avagy ír punkmuzsikáról. A zenei impulzus honi kezdeteiről és jelen működéséről már beszélgettünk lapunk hasábjain a műfaj nagyágyúja, a Firkin zenekar alapítójával, Péter Jánossal. Most a kelta punk másik jeles
A korábban gondoltnál veszélyesebb hatású lehet az a szintetikus pszichoaktív drog, amelynek használata nagyon elterjedt az Iszlám Állam harcosai körében - állapította meg egy tanulmány, amelyet a Nature folyóiratban publikáltak amerikai kutatók.
Donald Trump amerikai elnök szerdán feloszlatott két tanácsadói testületet is, ahonnan egymás után távoztak a gazdasági vezetők, helytelenítve az elnöknek a Charlottesville-i erőszakra adott ellentmondásos nyilatkozatait.
A lakásállomány egyik meghatározó szerkezeti mutatója az üres lakások aránya. A lakásszektor működését és a lakásállomány kihasználtságát jellemzi, milyen lakások, hol és miért nem hasznosulnak. A lakáspiac normális működése...
Annak érdekében, hogy a kisebb cégek ne maradjanak ki a negyedik ipari forradalomból, azaz a termelés digitalizációjából, a kormány ötmilliárdos támogatási programot indított, amelynek előminősítési szakasza a napokban vette kezdetét. A kérdéssel foglalkozó államtitkár szerint azok a cégek, amelyek kimaradnak ezekből a fejlesztésekből, végleg lemon
Mexikóváros - Egy tízezer éve élt óriáslajhár maradványaira bukkantak mexikói paleontológusok egy vízmosás mélyén a közép-amerikai állam Karib-tengeri partjainak közelében.
Már négy nyomozás folyik a BKK két számítógépes rendszerének, az e-jegyrendszernek és a Bubi kerékpárkölcsönző rendszerének a meghekkelésével kapcsolatban - tudta meg a Magyar Idők.
Lemondott posztjáról csütörtökön Peter Plavcan szlovák oktatásügyi miniszter, akinek távozását szerdán Robert Fico kormányfő kérte a tárcát felügyelő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökétől egy, az európai uniós pénzek elosztásával kapcsolatos botrány miatt
A balatoni halsütödék is nagyító alá kerültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta terméktesztjén. A tesztsorozat legújabb állomásán a nyár és a Balaton slágertermékének számító sült hekk vizsgálata zajlott. Ehhez kapcsolódva a hivatal hatósági munkatársai összesen 13 halsütödét ellenőriztek, valamint több mint 160 mintán mintegy 700 laboratóriumi vizsgálatot végeztek…
Közös sztrájkbiztosságot alakít a két tescós szakszervezet. Pénteken ülnek le tárgyalni az áruházzal a bérekről és a létszámhiányról, amennyiben nem sikerül megállapodniuk, sztrájkolni fognak.
Egy humanoid robot debütál karmesterként szeptemberben egy toszkánai zenekar élén, amely Andrea Bocelli közreműködésével Verdi műveit játssza majd - írja az MTI.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 13 halsütödét ellenőrzött a Balatonnál június utolsó hetében, több mint 160 mintán 700 laboratóriumi vizsgálatot is végeztek, számos szabálytalanságot és hiányosságot feltártak, 1,175 millió forint élelmiszerlánc felügyeleti bírságot szabtak ki - írja az MTI.
A statisztikák alapján nem túl magasak az új alapítású cégek túlélési esélyei, az ötéves kort a hazai vállalkozások 73 százaléka, míg a tízéves kort már csak az 51 százaléka éli meg – írja a Magyar Nemzet az Opten céginformációs szolgáltató friss sajtóközleményére hivatkozva.
Birkózóink a legutóbbi teljes programmal lebonyolított világbajnokságon, 2015-ben Las Vegasban érem nélkül maradtak, miként tavaly a riói olimpián is. A két súlyos pofon után tavasszal viszont az újvidéki Eb-ről nyolc érmet, köztük két aranyat (Korpási Bálint – kötöttfogás, 71 kg, Lőrincz Viktor – kf.
Jelentős a torlódás alakult ki az M1-es autópályán, miután baleset történt csütörtök délelőtt a főváros felé vezető oldalon, Biatorbágy közelében - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
A nemzeti tengelysúlymérő rendszer (tsm) kivitelezési munkálatai a jövő hét végére minden frekventált helyen befejeződnek - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Egy humanoid robot debütál karmesterként szeptemberben egy toszkánai zenekar élén, amely Andrea Bocelli sztártenor közreműködésével Verdi műveit játssza majd
A lengyelek leginkább Oroszország terjeszkedő politikájától és az iszlám terrorizmustól tartanak, de az utóbbit inkább az Európai Unió számára tartják veszélyesnek - derül ki a Rzeczpospolita című lengyel napilapban csütörtökön közölt felmérésből
Egyenként százötvenmillió forinttal támogatja a kormány az eplényi és a mátraszentistváni sípályák fejlesztéseit – közölte a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos az MTI-vel.
Budapestre és több megyére ismét figyelmeztetést adtak ki a nagy hőség miatt. A meleg idő azonban már nem tart sokáig, vasárnapra jelentősen csökken majd a hőmérséklet és csapadékra is számítani kell.