Több száz háztartásban továbbra sincs áram a Nyugat-Dunántúlon, a kisfeszültségi hibák elhárítása, a csütörtök esti viharban megsérült villanyvezetékek és oszlopok javítása vasárnapig is elhúzódhat - tájékoztatta szombat este az E.ON szóvivője az MTI-t.
Egyre nagyobb a feszültség Washington és Phenjan között. Guam szigetén már szórólapokon osztanak tanácsokat egy esetleges nukleáris támadás esetére. Egy külpolitikai szakértő szerint ugyanakkor a korábbinál most sem nagyobb a háború esélye.
Különleges hajókat engedtek szombat délután a Dunára az őrült Hajók versenyén Hartán. Volt, aki kartonból, Trabantból vagy éppen hordókból épített járművét. Bármiből, csak olyan anyagból nem, amelyekből hajót szoktak építeni. Így nem csoda, hogy csak kevesen értek a célba. De nem is ez volt a feladat.
Életveszélyesen megsebesítette és magára hagyta ismerősét egy 24 éves férfi Szabolcsveresmart közelében - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton az MTI-vel.
A felhőszakadás veszélye miatt másodfokú riasztásokat adott ki több keleti megye járásaira a meteorológiai szolgálat szombaton kora este. Az érintett területeken a következő órákban rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék eshet.
A máj fontos szerepet tölt be a szénhidrát-, zsír- és fehérje-anyagcserében, a méregtelenítésben, az epesav termelésében, valamint a vérképzésben, ezért a megbetegedések során ezek a létfontosságú funkciók károsodhatnak.
Komoly feltételeket szabott az olasz kormány a Földközi-tengeren járőröző, migránsokat mentő hajóknak: csak akkor folytathatják küldetésüket, ha aláírják a 11 pontos kódexet. Erre azonban a többség nem hajlandó...
Pedig a DVTK elleni meccsen még egy akadémiai nevelés is gólt szerzett. A Puskás pechjére nem a náluk egyedüliként pályára küldött Spandler, hanem a már a DVTK-ban játszó Makrai.
Legkevesebb 15 ember életét követelte szombaton egy pokolgép robbanása a délnyugat-pakisztáni Kvetta városában – jelentette a The Express Tribune című pakisztáni lap.
A felhőszakadás veszélye miatt másodfokú riasztásokat adott ki több keleti megye járásaira a meteorológiai szolgálat szombaton kora este. Az érintett területeken a következő órákban rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék eshet.
A belvárosi színházak előadásai a forró nyári hónapokban általában megritkulnak, így ha ilyenkor is szívesen megnézne egy vidám darabot, esetleg egy magával ragadó musicalt, válogasson inkább a szabadtéri színházak kínálatából, hiszen így rég nem látott klasszikusokat és vadiúj különlegességeket is átélhet.
Rendkívüli állapotot hirdettek szombaton a virginiai Charlottesville városában. Donald Trump amerikai elnök közleményben ítélte el a gyűlöletet és az erőszakot.