A magyar kormány szerint indokolatlan az Eximbankot a kormányzati szektorba sorolni, ezért nem változtatott korábbi álláspontján annak ellenére, hogy az európai statisztikai hivatal tanácsadó szervezete szerint a pénzintézetet is számításba kell venni a főbb gazdasági mutatóknál. A gazdasági tárca kiemelte: folytatódnak az egyeztetések az erősen me
Hatalmas emberi teljesítmény egy maratont, azaz kicsivel több mint 42 kilométert lefutni. Szervezetedet viszont iszonyat mód megterheli ez a brutális igénybevétel, talán nem is sejted, hogy mennyire.
Évről évre nő a háztartási méretű kiserőművek száma és beépített kapacitása Magyarországon, aminek hátterében elsősorban a napelemes rendszerek bővülése áll. Az összes beépített kiserőművi teljesítmény 99,17 százalékát...
Az Egyesült Államok felkészült a válaszcsapásra Észak-Korea ellen - jelentette be pénteken a Twitteren Donald Trump amerikai elnök. "Teljesen készen állnak a katonai megoldások, csőre töltöttünk arra az esetre, ha Észak-Korea nem bölcsen...
Évről évre nő a háztartási méretű kiserőművek száma és beépített kapacitása Magyarországon, aminek hátterében elsősorban a napelemes rendszerek bővülése áll. Az összes beépített kiserőművi teljesítmény 99,17 százalékát...
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ebayes vásárlásnak álcázva küldött pénzt egy feltételezett terroristának az Egyesült Államokba - számolt be a The Wall Street Journal című amerikai napilap csütörtöki számában a Szövetségi Nyomozó Irodára (FBI) hivatkozva
Több mint kétszáz pár kézműves női luxus lábbeli és nyolcvan cipőrajz, valamint tervrajz látható a Manolo Blahnik világhírű cseh származású spanyol cipőtervező munkáit bemutató életmű-kiállításon Prágában - írja az MTI.
Romániában az élve születések száma csaknem ötvenezerrel elmaradt a halálozásokétól az első félévben - derült ki a statisztikai hivatal (INS) csütörtökön közzétett jelentéséből, amely az első hat hónap anyakönyvi adatait dolgozza fel.
Ön részt venne az MSZP által szervezett értelmiségi találkozón? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Havas Henrik ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában. A műsor ismétlése ma este 21.40-kor lesz.
A férje szólt, hogy ne tegye föl a lábát, de ez a nőt nem érdekelte. Koccantak, nyíltak a légzsákok, mindenki megúszta sérülés nélkül, kivéve őt, jobb oldalán mindene eltört, mert a lába a műszerfalon pihent.
Kerthelyiség a Karinthy Frigyes úton, fullasztó hőség, este kilenc körül. A nagy képernyős tévéken emitt a Viva, amott az MTV műsora megy, a slágerfolyam teljesen adekvát módon szolgálja ki a tetkós, okostelefonos, enyhén kapatos közönség igényeit.
Több országban is tervezik bevezetni a négynapos munkahetet, hosszú hétvégéket biztosítva alkalmazottaiknak. Franciaországban az iskolák ötödében négynapos lesz a tanítás szeptemberben, emiatt viszont rövidül a nyári szünet a tanároknak és a diákoknak egyaránt - írja a Magyar Nemzet.
A fogadóirodák szerint a Manchester City az első számú esélyese a ma este kezdődő angol bajnoki idénynek, de a Chelsea címvédésben reménykedik, José Mourinho pedig azt állítja, erősebb a Man United, mint tavasszal volt. Ugyanez mondhatóaz Arsenalról, a Liverpool pedig meg tudta tartani Coutinhót. Éles küzdelemre lehet számítani a Premier League hus
Az ezredforduló egyik nagy mozisikere A múmia volt. A filmtörténet legendás figuráját Stephen Sommers keltette új életre. A példakép nem annyira a nagy ős, a Boris Karloff nevével fémjelzett 1932-es rémmese, sokkal inkább az Indiana Jones- és a régi Errol Flynn-filmek voltak. A történet A Sárkánycsászár sírjával trilógiává bővült. A harmadik rész p
A megnövekedett forgalom miatt három kilométeren torlódnak a járművek az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál - tudatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Több mint harminc kilogramm marihuánagyanús anyagot találtak egy személyautóban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Röszkénél - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel
A háztartási méretű kiserőművek száma és beépített kapacitása évről évre nő Magyarországon, ennek hátterében napelemes rendszerek bővülése áll - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken az MTI-vel
Reggel igencsak meghökkentő állattal találkozhattak az orosháziak. Egy arrafelé mondhatni ritka állat, egy kenguru nézett farkasszemet a Mohács utcában lakókkal - számolt be az oroscasfe.hu.
Mintegy húsz afrikai illegális bevándorló kötött ki gumicsónakkal egy dél-spanyolországi tengerpart strandján a napokban - a szokatlan látványt az egyik fürdőző rögzítette mobiltelefonjával, és tette közzé az interneten.