Egy vadonatúj randizási módszert fejlesztett ki egy magyar startup csapat, amely főként azoknak lesz izgalmas, akik legalább egyszer álmodoztak már arról, hogy összejön egy találka a kedvenc hírességükkel. Az alkalmazást az egyik ismert társkereső portálon próbálhatják ki, mégpedig úgy, hogy az általuk szimpatikusnak talált hírességről egyszerűen c
Mintegy negyven romániai cigány rémálommá változtatta az amerikai Pennsylvania állam California nevű településének életét – számolt be terjedelmes írásban a bukaresti Adevarul című napilap. Eddig már több száz amerikai írta alá azt a petíciót, amelyben megoldást sürgetnek a kialakult helyzetre.
Nagy nyomás alatt voltak a tőzsdék, ami nagyrészt az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti feszült viszonynak volt betudható. Ennek eredményeképp a befektetők a menekülőtermékek felé fordultak, így az arany árfolyama idei csúcsdöntésre...
Óvodás gyermekeim után szeretném az óvodai étkeztetés megtérítését választani a munkáltatóm által adott cafeteria keretei között, melyre munkáltatóm lehetőséget is biztosít. Viszont az óvoda azt mondja, hogy nem tud a munkáltatóm nevére számlát kiállítani a gyermekek étkezéséről, csak a gyerek nevére tudnak. Ez tényleg így van? Ha nem így van van erre valami jogszabály amivel igazolhatom hogy…
A kérdésem lenne, hogy 9 éve özvegyi nyugdíjas voltam mert egyedül nevelem a lányomat. Most megy egyetemre és most el vették az özvegyi nyugdíjat. Azt szeretném kérdezni, hogy visszakapom ha a lányom elkezdi az egyetemet? Azt tudni kell, hogy én 49 éves vagyok és jelenleg dolgozom.
Elkészült a 471. számú főút felújításának első szakasza: a Hajdúsámson és Nyíradony közötti, a hajdú-bihari megyehatárig terjedő megerősített burkolatú utat pénteken adta át Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A világ egyre több országa dönt úgy, hogy a jövőben szigorú szabályozásokat léptet majd életbe a megnövekedett járműforgalom csökkentése és a levegő minőségének javítása érdekében. A 21. század második felére lehetnek olyan...
Noha egyre inkább elmérgesedik az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti viszony, a két ország több hónapja titkos tárgyalásokat folytat egymással - tudta meg pénteken az AP amerikai hírügynökség nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselőktől.
Angela Merkel német kancellár 20 ezerről 40 ezerre emelné azon menedékre jogosult embereknek a számát, akiknek a válságtérségekből az Európai Unió (EU) területére történő áttelepítéséről egy ENSZ-program keretében néhány éve döntöttek a tagállamok.
Alapvetően megfelel a bevett európai gyakorlatnak a magyar felsőoktatási törvény, a módosított szabályozás azonban több „rendkívül problématikus” előírást tartalmaz a már Magyarországon működő külföldi egyetemekre vonatkozóan – írta a törvényhez fűzött, pénteken közzétett előzetes véleményében a Velencei Bizottság.
A piacok abbahagyták átmenetileg a koreai háborús aggodalmat, az amerikai tőzsdék egyenesen emelkednek. Az OTP kerek 10 ezer forinton zárt, a Mol és a Telekom gyengült, a Waberer’s emelkedett. 1,10 euró alatt az angol font, 305 forint alatt az euró, gyengült a cseh korona.
Hosszú távon akár májrákot is okozhat egy hamisított cipő - hívta fel a figyelmet az InfoRádió Aréna című műsorában a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) titkára. Németh Mónika szerint a legveszélyesebb mégis a nem eredeti gyógyszerek használata.
Egy vadonatúj randizási módszert fejlesztett ki egy magyar startup csapat, amely főként azoknak lesz izgalmas, akik legalább egyszer álmodoztak már arról, hogy összejön egy találka a kedvenc hírességükkel. Ennek kapcsán kérdezzük olvasóinkat, hogy szoktak-e netes társkeresőket használni.
Ferenc pápa idén sem vett ki nyári szabadságot, és elődeivel ellentétben az augusztusi forróságban sem hagyta el Vatikánvárost. Az olasz sajtó szerint ezzel az egyházfő - aki megválasztása óta egyszer sem ment szabadságra - valójában eltörölte a "pápai vakáció" intézményét.
Noha egyre inkább elmérgesedik az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti viszony, a két ország több hónapja titkos tárgyalásokat folytat egymással - tudta meg pénteken az AP amerikai hírügynökség nevük elhallgatását kérő amerikai...
Egyelőre nem találtak az élelmiszerbiztonsági ellenőrök szennyezett tojást az országban. Tegnap a román hatóságok jelezték, hogy Temes megyében is felbukkant egy Fipronil nevű rovarirtó szerrel szennyezett szállítmány. Az Európai Bizottság illetékes biztosa válságcsúcsot hív össze az érintett országok közötti vita elsimítására. További részletek a
A rendezvénnyel a tisztességes állattartás, a trénerek és állataik közötti harmónia fontosságára szeretné felhívni a Richter Flórián Cirkusz a közönség figyelmét.
Pénteken a Dunántúlon a napsütés mellett gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, ott már zápor, zivatar is előfordul, másutt még derült, napos idő várható.
György herceg teljesen odavolt egy helikopterért, amit még Hamburgban nézett meg. A képsorozaton tükröződő lelkesedése alapján ítélte a brit trónörököst a melegek új ikonjának egy portál.
Miután Nagy-Britannia lakosságának többsége az Európai Unióból történő kiválás mellett döntött, Németország lett az uniós polgárok legkedveltebb bevándorlási célterülete. Mint a berlini migrációs hivatal közölte, tavaly már csaknem 650 ezren telepedtek le Németországban.
Hatalmas botrányt okozott egy György hercegről Hamburgban készült kép. A kis trónörököst egy helikopter csodálása közben kapták lencsevégre, azonban a fotókon tükröződő lelkesedése miatt egy portál a melegek új ikonjának nevezte, ami nem kis vihart kavart a szigetországban.
Díjmentes vasúti utazással látogathatják a diákcsoportok az országos múzeumokat, valamint egyes nemzeti emlékhelyeket és műemlékeket a Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett kormányhatározat szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,20 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 36 812,24 ponton zárt pénteken, miközben az OTP ára tízéves csúcsot döntött meg.
Két nap alatt több százmillió forint értékben cseréltek gazdát az Appeninn részvényei a Budapesti Értéktőzsdén, elemzők szerint a jelenlegi értékelés reális lehet.