Nyáron a nők igazán merészen megmutatják a bájaikat, ennek a trendnek pedig egyenes következménye a régi-új farmerfazon. Csak legyen bátorságod viselni!
A Gábor Áron utcában keletkezett tűzben nem sérült meg senki. Az atv.hu olvasója arról számolt be, hogy a településen elment az áram, mert egy villanyoszlop is leégett.
Hetek óta egyre erőteljesebb fenyegetésekkel próbál egymásra licitálni Észak-Korea és az Egyesült Államok: Phenjan a minap a Guam nevű, amerikai katonai bázisnak otthont adó csendes-óceáni sziget megtámadásával fenyegetőzött, miközben Washingtonban elkészítették az Észak-Korea elleni megelőző csapás részletes terveit arra az esetre, ha Donald Trump
Nem létezik olyan, a szocializmus állambiztonsági hálózatáról készült dokumentum, amely csak az egykori ügynökök nevét tartalmazná - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettese.
Molnár Gyula pártelnök nyíltan felajánlotta az MSZP szolgálatait Simicska Lajosnak a kormány leváltása érdekében. Közben Vona Gábor kifejezésre juttatta, hogy szimpatizál Pogátsa Zoltán közgazdász nézeteivel, akit Botka László árnyékkormánya tagjaként ismert el – írja a Magyar Idők.
Nem elég, hogy több százezer előrendelés érkezett a Tesla legújabb modelljére azt megelőzőn, hogy a tömeggyártása egyáltalán beindult volna, Elon Musk, a cég vezére pár napja azt is elárulta, hogy átlagosan napi 1 800 előrendelést...
Magyarországról érkezett a XI. Székelyföld Kerékpáros-körversenyre benevezett csapatok egyharmada, s idén anyaországi kiemelt támogatója is van a viadalnak, így ez esetben különösen érvényes a szlogen, miszerint közös pályánk a Kárpát-medence. A négynapos esemény kimondott célja Székelyföld népszerűsítése – persze ez mit sem von le a verseny sport
Nem elég, hogy több százezer előrendelés érkezett a Tesla legújabb modelljére azt megelőzőn, hogy a tömeggyártása egyáltalán beindult volna, Elon Musk, a cég vezére pár napja azt is elárulta, hogy átlagosan napi 1 800 előrendelést...
A Washington és Phenjan között dúló szócsata újabb szakaszába lépett, amikor Donald Trump amerikai elnök csütörtökön megvédte Észak-Koreának "tüzet és haragot" igérő formuláját, úgy vélvén, hogy az "talán nem volt elég erős"- írja az AFP francia hírügynökség felvázolva néhány olyan forgatókönyvet, amelyek megvalósításával kiutat lehetne találni a
A vashiányos vérszegénység gyakori probléma a nők körében, mely sokszor a várandósság során alakul ki. Az állapot azonban akár veszélyes is lehet a magzatra nézve, így fontos a folyamatos monitorozás és kezelés.
Nagy nyomás alatt voltak a tőzsdék, ami nagyrészt az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti feszült viszonynak volt betudható. Ennek eredményeképp a befektetők a menekülőtermékek felé fordultak, így az arany árfolyama idei csúcsdöntésre...
Angela Merkel német kancellár és Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje is békés megoldást sürget Észak-Korea és az Egyesült Államok konfliktusában.
Augusztus második felében többször is a teljes vonalon buszokkal pótolják az esztergomi vonatokat a vasúti vonal villamosítása miatt – közölte a Mávinform az MTI-vel.
Az rt.com oldalon számolt be egy német közszolgálati médium volt munkatársa arról, hogyan „bojkottálták” őt munkahelyén, miután egy élő közvetítésben mondta el véleményét a bevándorlásról.
Összeütközött két személyszállító vonat az egyiptomi Alexandriában pénteken, rendőrségi és orvosi tájékoztatás szerint a balesetben 21 ember meghalt, 55 megsérült.
A német kancellár 20 ezerről 40 ezerre emelné azon menedékre jogosult embereknek a számát, akiknek a válságtérségekből az Európai Unió (EU) területére történő áttelepítéséről egy ENSZ- program keretében néhány éve döntöttek a tagállamok.