Egy dán bíróság kedden "erőszakos koldulás" miatt 20 napos börtönbüntetésre ítélt egy 63 éves román állampolgárságú nőt, akit az ítélet értelmében börtönbüntetésének letöltését követően kitoloncolnak Dániából - jelentette kedden a Ritzau dán hírügynökség.
Jim Carrey (55) segítséget kért védelme érdekében. A színész arra kérte a rendőrséget, az orvosokat és a nyomozókat, hogy adjanak át neki a bizonyítékokat és felvételeket, amelyek volt barátnője, Cahtriona White öngyilkosságához kapcsolódnak.
Legalább 20 ember életét vesztette egy pokolgépes merényletben az északnyugat-afganisztáni Herát városának egyik síita mecsetjében - jelentette kedden az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió és egy afgán egészségügyi tisztségviselő.
További forgalomkorlátozások lesznek az Árpád hídi metróállomás közelében a 3-as metróvonal felújításának előkészítése miatt - tájékoztatta a BKV kedden az MTI-t.
A páratlan jó állapotban megőrződött épületmaradványok, hatalmas mozaikdíszítések miatt kis Pompejinek nevezték el régészek azt a római kori térséget, amelyre a délkelet-franciaországi Vienne városánál bukkantak.
Országosan mintegy 15 százalékkal több dolguk volt a mentőknek - egy átlagos naphoz képest - az elmúlt huszonnégy órában a hőség miatt - közölte az Országos Mentőszolgálat kedden az MTI megkeresésére.
Erzsébet királynő az egész Buckingham-palotában betiltotta a fokhagyma használatát és sehova sem megy a kedvenc tortája nélkül. Na, de tudta, hogy mi a kedvenc szeszes itala és mennyit iszik belőle?
Életének 93. évében elhunyt Lukács József Kossuth-díjas villamosmérnök, az ipari elektronika neves kutatója, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - közölte a köztestület az MTI-vel kedden.
Semmi sem tart örökké! Szomorú, de a világűr egyik legkülönösebb természeti jelenségének, a teljes napfogyatkozásnak is egyszer csak vége szakad. Igaz, erre a mi életünkben még nem kerül sor, sőt még az unokáink is látni fogják, amint a Hold a Nap és a Föld közé úszik, s teljesen kitakarja a Naprendszer névadó csillagát.
Hamarosan kiderül, ki viheti el a bikinis játékunk fődíját, az okostelefont, hiszen már csak a tíz legszexibb játékos maradt versenyben. A legjobbak közül önök szavazhatják meg a győztest csütörtök délig a blikk.hu-n.
Országosan mintegy 15 százalékkal több dolguk volt a mentőknek - egy átlagos naphoz képest - az elmúlt huszonnégy órában a hőség miatt - közölte az Országos Mentőszolgálat kedden az MTI megkeresésére.
Még mindig lehengerlő cselekre képes Ronaldinho. A brazil futballzseni ezúttal Hondurasban szerepelt egy jótékonysági meccsen, s ha már ott volt, mutatott pár trükköt. Elnéznénk őt még ma is a pályán...
Nem lehet eleget hangsúlyozni az anyatejes táplálás fontosságát, egészséges mivoltát, mivel az anyatej számos olyan bioaktív anyagot tartalmaz, amelyet más módon nem lehet pótolni. Az M1 Ma este című műsorának Bábiné Szottfried Gabriella, az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnő tagozatának elnöke volt a vendége.
Akár két hét alatt etikus hacker lehet, aki elvégzi az Óbudai Egyetem intenzív kurzusát. Etikus hackereket 2013. óta képeznek az egyetem Neumann János Informatikai Karán az Etikus Hacker Oktató- és Vizsgaközpontban. Az itt végzettek iránt óriási a kereslet, több cég már a tanfolyamon megkeresi a hallgatókat állásajánlatokkal.
A magyar közutak meglepően hosszúak, a hálózat sűrűsége az egyik legnagyobb az Európai Unióban - mutat rá a Magyar Fejlesztési Bank egy friss elemzése. Ugyanakkor az úthálózat minősége gyengébb mint az uniós átlag. A hazai közutak...
Afrikai eredetű légtömeg érte el hazánkat, ezért a 40 fokot is megközelítette sok helyen a hőmérséklet. Harmadfokú hőségriasztást adtak ki az ország egész területére. Ilyenkor a sok folyadékbevitel mellett fontos, hogy a szemünk és a bőrünk megóvásáról is gondoskodjunk.
Reggelig túlnyomóan derült, száraz idő lesz. Szerdán sok napsütés várható, csak kevés fátyol-, illetve délután északnyugaton, nyugaton gomolyfelhő lehet, és ott egy-egy zápor is előfordulhat.
Ez a 163 ezer frissen érkezett migránsnak csak töredéke. Beláthatatlan folyamatok előtt áll a svéd társadalom, ha a politikusai nem tudnak vagy nem akarnak változtatni.
A döntőben a horvátokkal már nem bírt el, így ezüstéremmel zárta a Bukarestben megrendezett DiaEuro futsal Európa-bajnokságot a magyar csapat. A Hevesi Tamás vezette válogatott ismét bizonyította, hogy cukorbetegen is kimagasló sportteljesítményeket lehet elérni.
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje annál nagyobb szívességet nem is tehetett volna a kormányzó pártoknak, mint hogy nyilvános interjúban nevezte árulónak párttársát, Molnár Zsoltot, a szocialista párt országos elnökségi tagját.
Engedélyezte a spanyol központi büntetőbíróság kedden Sztanyiszlav Lisov orosz hacker kiadatását Egyesült Államoknak, ahol azzal gyanúsítják, hogy egy számítógépes program segítségével több millió banki adatot szerzett meg, és mintegy 855 ezer dollárt lopott el magánszemélyektől és pénzintézetektől.
A feljegyzések kezdete óta a legforróbb júliust regisztrálták az ausztrál télben az ötödik kontinens északi részén, ahol számos térségben 3-4,5 Celsius-fokkal volt magasabb az átlaghőmérséklet - közölte kedden a nemzeti meteorológiai szolgálat.
Óriási szobrot találtak az Angkorvat templomegyüttesnél Kambodzsában. A régészek a föld alatt 40 centiméterrel fedezték fel a 2 méter magas és 58 centiméter széles masszív, ősi emlékművet.
A Vaskapu-szoros sűrű és erős védőhálója megvédi a két vízerőművet a roncsoktól és a szeméttől, ám a hálón fennakadnak a Dunába fulladtak holttestei is - őket azonosítás után hazaszállítják, azokat azonban, akikért nem jelentkeznek a hozzátartozók, névtelen sírokba temetik.
A Telenor elsőként vette fel mobilinternetes kínálatába a Digitális jólét alapcsomagot - jelentette be kedden Budapesten Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos, amikor az erről szóló dokumentumot aláírta Alexandra Reichhel, a távközlési társaság vezérigazgatójával..
Naponta csaknem harmincan fertőződnek meg az AIDS vírusával a Fülöp-szigeteken, ezzel a délkelet-ázsiai szigetország az ázsiai-csendes-óceáni régió legmagasabb fertőzési arányú országává vált az elmúlt évek HIV-fertőzéseit tekintve - jelentette kedden az ország egészségügyi minisztériuma és az ENSZ AIDS-ellenes programja (UNAIDS).
A köznevelési helyettes államtitkár szerint óriási előrelépés, hogy már a köznevelésben részt vevő gyermekek 90 százaléka ingyenesen kapja a tankönyveket, mert ez támogatja a kormány szándékát, hogy csökkentse a korai iskolaelhagyás és a lemorzsolódás mértékét.