A mai napon az OTP Bank is megszerezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) "Minősített fogyasztóbarát lakáshitel" tanúsító védjegyét. Bár már több bank nyújthat kedvező fogyasztóbarát lakáshiteleket, de egyáltalán nem mindegy, melyik pénzintézet...
Júliusban a júniusi 57,8 pontról 56,3 pontra csökkent az amerikai feldolgozóipar aktivitását nyomon követő ISM beszerzésimenedzser-index (bmi) értéke. Bár az ipari aktivitás ez alapján némileg visszaesett a nyár közepén, a mutató még...
Több mint ötven év után először sztrájkolnak a brit jegybank, a Bank of England (BoE) dolgozói, akik magasabb bért szeretnének kicsikarni maguknak a kedden kezdődött munkabeszüntetéssel.
Nem áll meg a közel 200 milliárd forintos vagyont kezelő Pannónia CIG Alapkezelő legújabb sztorija a tegnap bejelentett tulajdonosi változásoknál. Benczédi Balázs, az alapkezelő elnök-vezérigazgatója ugyanis megkeresésünkre közölte:...
Botka László szerint a kongresszusi döntés előtt elég teret adtak a vitának, de a döntés után már mindenkinek tartania kell magát az irányvonalhoz. A két politikus kedden találkozott Szegeden.
A Volánbusz folyamatosan ellenőrzi járatain a klímaberendezések, szellőzőrendszerek, ablakok megfelelő működését, hiba esetén a problémát a lehető leggyorsabban elhárítják.
Középiskolai tanulmányaikat idén befejező diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) egyetemi programjának Juniorképzése. A budapesti egyetemek nappali tagozatán továbbtanuló érdeklődők augusztus 6-ig pályázhatnak az intézmény iskola mellett végezhető, ingyenes képzésére. A sikeres felvételi vizsgát tett diákok bentlakási lehetős
A kormány és a logisztikai szakma összefogásának eredményeként az elmúlt hónapokban 40 vonat és mintegy 1400 konténernyi áru érkezett Kínából Magyarországra, és az előrejelzések alapján ez a forgalom jelentősen nőhet.
Törvényen kívülinek nevezte a Földközi-tengeri embermentést szabályozó magatartási kódexet elutasító nem kormányzati szervezeteket (NGO) Marco Minniti olasz belügyminiszter egy keddi interjúban, hangsúlyozva, hogy ezeknek az NGO-knak számolniuk kell a következményekkel.
Magyarország uniós támogatással a szeptemberben induló tanévben is folytatja az iskolagyümölcs és -zöldség, valamint az iskolatej programot: gyümölcsöt és zöldséget a tavalyinál valamivel több mint 560 ezer, tejterméket 430 ezer gyermek kap - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden az MTI kérdésére.
Az olaj ára múlt héten nagyon sokat emelkedett, többet, mint az idén bármely héten. Lezárult az OPEC találkozója, és szankciók bevezetéséről határoztak Venezuela kormánya ellen is, ám ezen a héten már mintha elfogyott volna a lendület. Ma délután ismét zuhan az árfolyam, az olajár stabilizálódásában sokan továbbra sem hisznek.
A premiernap éjszakáján megnéztem a részben budapesti helyszíneken és rengeteg magyar közreműködő segítségével felvett Atomszőke című hidegháborús akciófilmet – de ne siessünk ennyire előre! Be kell vallanom, bármennyire nagy moziba járó is vagyok, és bármennyire bírom – legalább a kipróbálás erejéig – a különböző szórakoztatóipari valóság- és élmé
A német védelmi miniszter Berlin támogatásáról biztosította az afrikai Niger vezetőit a Líbia felé irányuló migrációs hullám feltartóztatásában. Ursula von der Leyen katonai felszerelésekkel érkezett és tárgyalásain hangsúlyozta, hogy Németország együtt akar működni a térség gazdasági fejlesztésében is.
A tavalyinál szerényebb és egyre enyhébb mértékben bővül a hazai újautó-piac. Továbbra is slágermodell a Suzuki Vitara, mutatjuk a többi kedvelt modellt is.
A mentősük egy újraélesztett nőt akartak elszállítani egy belvárosi lakásból, de a ház kapuja elé szorosan beállt egy Volkswagen. Végül rendőri és tűzoltói segítséget kellett kérni.
Jóváhagyta a román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) a hadsereg felszerelésének tízéves fejlesztési tervét kedden, amelynek értelmében Románia 9,8 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket és katonai eszközöket.
Jóváhagyta a román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) a hadsereg felszerelésének tízéves fejlesztési tervét kedden, amelynek értelmében Románia 9,8 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket és katonai eszközöket.
Balázs rendesen rávert az idei mezőnyre és mindenkit maga mögé utasított a Forbes Magazin listáján, melyen értékük szerint rangsorolják a hírességeket.
Szerdától várhatóan szeptember végéig lezárják a szélső forgalmi sávot a fővárosi Krisztina körút Szilágyi Erzsébet fasor felé vezető oldalán, a Vérmező út és a Csaba utca közötti szakaszon, mivel távhővezeték-építés kezdődik – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ kedden az MTI-t.
Van még mozgásterük a továbbra is beruházási szándékkal rendelkező cégeknek a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program pályázati felhívásai révén.
Ostobábbnál ostobább trendek jönnek a nyáron, mi pedig nem győzzük törölgetni a könnyeinket a nevetéstől. Íme, miért ne pánikoljon, ha esetleg nem csillog a vaginája!
Dinnyenapot rendeznek szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a vendégek kóstolhatnak a mézédes gyümölcsből, és az is kiderül, idén ki lesz a legjobb dinnyesúlysaccoló.
Elkezdődött a Batthyány téren, a főváros I. kerületében felállított óriás ugrótorony elbontása, a villamosok vasárnap reggeltől járnak majd - tájékoztatta a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. kedden az MTI-t.
Meglepő döntést hozott Jamie Oliver. A Magyarországon is étteremmel rendelkező szakács Fifteen nevű, londoni étterméből tiltotta ki a babakocsikat. Figyelembe véve, hogy Jamienek öt gyereke van, sokkolt minket [a döntés]- mondta...