Növekvő forgalomban új történelmi csúcson zárta a múlt hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken 35 150,44 ponton állt, ami az előző heti záróértéknél 791,51 ponttal, 2,30 százalékkal magasabb.
A magyarság szégyenfalán van a helyük mindazoknak, akik 2010-ben nem álltak ki a magyar nemzet határokon átívelő egysége mellett, nem szavazták meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt, és ezen a szégyenfalon ott van Gyurcsány Ferenc, Botka László és Vona Gábor is - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten
Theresa May brit miniszterelnök bejelentette, hogy a terveknek megfelelően megtartják jövő csütörtökön az előrehozott parlamenti választásokat Nagy-Britanniában
ELI Science Park néven tudományos ipari parkot alakítanak ki a szegedi lézerközpontnál. Első lépésként inkubátorházat alakítanak ki, ami már jövőre megnyílhat. A második ütemben pedig a betelepülni kívánó cégek számára innovációs...
Visszavonultan él az immár 94 éves Liliane Bettencourt, a L’Oréal igazi dámája, de nem volt ez mindig így. A Párizs közeli elegáns elővárosban, Neuilly-sur-Seine-ben található házában korábban zajlott az élet. Aztán egy családi viszály...
Theresa May brit miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy a terveknek megfelelően megtartják jövő csütörtökön az előrehozott parlamenti választásokat Nagy-Britanniában. May hozzátette: a szombat éjjeli londoni merénylet miatt a nagy...
Tibi atya tegnapi posztját törölte a Facebook, a Humbák művek szellemi vezetője válaszul médiadiktátornak nevezte Mark Zuckerberget. Az ok kivételesen nem vicces.
Itthon is országszerte pünkösdi szentmiséket tartanak vasárnap. Sok helyen ilyenkor tartják a bérmálást is, amellyel a megbérmált az egyház nagykorú tagjává válik. Erdő Péter bíboros az esztergomi bazilikában azt mondta: a Szentlélek az, aki a pünkösd csodájában egységes egésszé teszi a Krisztusban hívő ember lelkét.
A 2008-ban tragikus körülmények között elhunyt Kolonics Györgyről nevezték el a Kis-Duna parti sétányt Csepelen. A vasárnapi ünnepségen, amelyet a legendás sportoló születésének 45. évfordulóján tartottak, a kétszeres olimpiai és 15-szörös világbajnok kenus bronzszobrát is felavatták.
Három nő a semmi közepén. Mínusz 32 fok, hó és jég, amerre a szem ellát, és a buckák mögött lesben álló, éhes jegesmedvék – mindezzel kellett szembenéznie Wynne-Hughes Veronikának, aki megjárta az Északnyugati átjárót.
Az elmúlt évek bebizonyították, hogy a trianoni tragédia pusztítását túlélve a magyarság képes a nemzeti megújulásra - közölte a Fidesz frakcióvezetője.
Az egyházban egységre és sokszínűségre egyaránt szükség van - hangsúlyozta Ferenc pápa a római Szent Péter téren pünkösd vasárnap kora délelőtt bemutatott szentmisén
Észak-Korea visszautasítja az ellene hozott újabb szankciókat, és folytatja fegyverkezési programját - jelentette vasárnap a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.
Megszüntette a munkaügyi bíróság a hajdú-bihar megyei Álmosd polgármesterének megbízatását, az önkormányzat ugyanis feljelentette a település vezetőjét. A polgármesterről kiderült: 1,5 millió forintos előleget vett fel, 300 ezer forintos jutalmat adott magának, eszközöket vásárolt és legalább nyolc olyan rendezvény költségeit számolta el, amelyeket
Ugyan országszerte 30 fok körüli a hőmérséklet, az ország nagy részére risztást adtak ki jégvihar miatt. Meleg marad, de vasárnap már több helyen lehet zápor, zivatar - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat...
Az elektromos hálózat felújítására hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége Ipari-Technikai Bizottságának elnöke. Rádóczi László hozzátette, sokszor az elavult hálózat miatt keletkezik elektromos tűz a lakásban.
Angela Merkel pártelnök-kancellárt bírálva klímapolitikai fordulatot sürget a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) konzervatív szárnyának egy csoportosulása