Letartóztatták Binali Yildirim török miniszterelnök egyik főtanácsadóját szombaton azzal a gyanúval, hogy a száműzetésben élő és a tavalyi puccskísérlet kitervelésével vádolt Fethullah Gülen hitszónok mozgalmához tartozik – jelentette a török média
Legalább tizenkilenc ember meghalt szombaton a rendőrség és tüntetők közötti előző napi összecsapások egyik áldozatának kabuli temetésén elkövetett robbantássorozatban
A 2015-ös győztes, Stan Wawrinka három szettben nyert az olasz Fabio Fognini ellen, és ezzel bejutott a legjobb 16 közé a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon.
Amíg léteznek magyar iskolák a határon túl, addig lesznek magyar közösségek is, a köznevelésnek nem szabhatnak határt a trianoni határok - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Sződligeten, a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezésen.
A köszvény a purinanyagcsere zavara, mely során a testfolyadékokban feldúsul a húgysav és a különböző szövetekben kiválik, lerakódik, fájdalmas duzzanatot, égető fájdalmat, mozgáskorlátozottságot okozva. Krónikus fennállása esetén ízületi deformitás, tophus alakul ki, ezért fontos, hogy köszvényes panaszok esetén mielőbb keresse fel orvosát.
Kihúzták az Ötöslottó 22. heti nyerőszámait. A várható főnyeremény 1 milliárd 414 millió forint volt, élőben közvetítettük az eseményt. Az Ötöslottó 22. heti nyerőszámai emelkedő számsorrendben:21; 53; 59; 71; 86;Kattints!...
Oroszország közel áll ahhoz, hogy a legmodernebb S-400 légvédelmi rendszerek eladásáról írjon alá szerződést Törökországgal - közölte szombaton a Rosztek állami konszern.
Megszűnt a torlódás az M7-es autópályán Martonvásárnál, ahol szombat délután több autó ütközött - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-vel.
Orvoshiány miatt félig bezár a fővárosi Nyírő Gyula Kórház belgyógyászata. A Magyar Nemzet úgy tudja: az orvosok nagy része azért mondott fel, mert egyre nagyobb volt rajtuk a teher. Az orvoselvándorlás hónapok óta okoz komoly problémákat az egészségügyben, a sürgősségi osztályokról például több száz szakember hiányzik. A kormány béremeléssel javít
Lezárult a belső vizsgálat a rendőrségen annak a volt új-zélandi kormányfőt védő testőrnek az ügyében, aki tavaly júniusban a Parlament egyik nyilvános vécéjében felejtette a megtöltött pisztolyát.
Több mint ezerötszáz doboz potencianövelőt próbált Magyarországra csempészni egy szerb férfi a röszkei határátkelőhelyen – tájékoztatta a NAV az MTI-t.
Semmi sem szabott határt idén a versenyzők kreativitásának a szegedi Virág Cukrászdában, ahol a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete megszavazta az idei Év Fagylaltját.
Törvénysértőnek tartja a Független Diákparlament a szakmai érettségik lebonyolítását. Szeretnék, ha legalább a középiskolás korosztály szolidáris lenne a szakképzésben tanuló végzős diákokkal. Kiálltak a CEU mellett is. Szerintük elfogadhatatlan, hogy politikai alapon zárjanak be egy egyetemet. Közben az EMMI államtitkára bejelentette: jövőre 97 mi
A Society for Personality and Social Psychology 40 évet felölelő tanulmányából végre megtudtuk, hogy bár a szextől boldogabbak leszünk, annak gyakorisága csak kissé befolyásolja kedélyállapotunkat. Úgy tűnik, nem igazán kell túlzásba vinni a dolgot.