Civilekből álló csoportok támadásokat indítottak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei ellen Moszul környékén, és meg is öltek három szélsőségest az elmúlt napokban - közölte kedden az iraki rendőrség.
Fontolóra veszi a fellebbezés lehetőségét a Google az Európai Bizottság által kedden kiszabott 2,4 milliárd eurós bírság ellen, az amerikai internetes óriáscég ugyanis nem ért egyet a brüsszeli testület döntésével.
Németországban a jobbközép CDU/CSU pártszövetség vezetői, Angela Merkel kancellár és Horst Seehofer bajor miniszterelnök nem ellenzik többé a melegházasság bevezetését, az új irányvonal szerint engedélyezni kell, hogy a képviselők ne a frakciófegyelemre, hanem a lelkiismeretükre hallgassanak, ha a szövetségi parlamentben (Bundestag) szavazni kell az ügyről - jelentették kedden német hírportálok
Ha ennél ritkább lenne, akkor nem lenne. Az Aston Martin egyedi, vagyis egyetlen példányban készülő DB11-et mutatott be. A Henley Regatta DB11 a műszaki tartalmat tekintve nem változott, célja inkább a nemrégiben útnak indított Q részleg személyre szabási lehetőségeinek bemutatása.
Bajnai hívta a pártba, Szigetvárival és Juhásszal már nem értette meg magát. Bukta a pártelnökséget, állítása szerint a plakáttörvénynél politikai nyomás alá helyezték.
Minden ötödik 200 millió és 15 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozás tervez beruházást a következő egy évben - derül ki a Budapest Bank országosan reprezentatív kutatásából.
A Kúria szerint sem hitelesíthető az LMP-nek a paksi bővítés megakadályozását célzó népszavazási kérdése, mert a bíróság szerint nemzetközi szerződést érint, tehát nem lehet népszavazást tartani róla.
Átmenetileg megtiltotta Kína kormánya az egyik legnagyobb kínai biztosítónak, az Anbang Insurance Groupnak, hogy ingatlanokat vásároljon. Mivel a vállalat az egyik legnagyobb ingatlanbefektető az országban, jó eséllyel ez a piac többi szereplőjének...
A Digitális Jólét Program (DJP) 2.0 keretén belül Tata lesz azon kísérleti programok egyik helyszíne, ahol okosváros-fejlesztéshez (smart city) kapcsolódó eljárásokat fejlesztenek ki és vezetnek be - olvasható a Kormany.hu oldalán. ...
Három év és kilenc hónap börtönbüntetésre ítélte hétfőn a munkácsi járásközi bíróság a Jobboldali Szektor (PSZ) szervezetnek a 2015. július 11-i munkácsi lövöldözés kirobbantásával vádolt négy vádlottját, akik közül hármat azonnal szabadon engedett, mert az ukrán törvények szerint az előzetes letartóztatásban letöltötték a rájuk kiszabott büntetést
– Idén november 22-23-án rendezik meg Brüsszelben a Safer Internet Forumot, amelyen Magyarország is részt vesz. A magyarországi Safer Internet Program ehhez olyan lelkes, 13-19 év közötti fiatalok jelentkezését várja, akik szívesen képviselnék hazánkat az eseményen. A pályázók közül végül egy fiatal utazhat Brüsszelbe.
A Kúria szerint sem hitelesíthető az LMP-nek a paksi bővítés megakadályozását célzó népszavazási kérdése, mert a bíróság szerint nemzetközi szerződést érint, tehát nem lehet népszavazást tartani róla - közölte a Kúria sajtótitkársága kedden az MTI-vel
Rekordösszegű, mintegy 2,4 milliárd eurós bírságot szabott ki az Európai Bizottság kedden a Google amerikai internetes óriásvállalatra az uniós trösztellenes szabályok megsértése miatt
Tíz éve ilyenkor államtitkárként vezette a magyar sportot, majd dolgozott a pécsi futballklubban, eddig segítette a paksiak munkáját, most pedig Elbert Gábor az NB II-es Nyíregyháza sportszakmai ügyvezetője lett.
Helybenhagyta a Kúria a Nemzeti Választási Bizottság határozatát, amellyel megtagadta a Demokratikus Koalíció (DK) CEU-ügyben benyújtott népszavazási kérdésének hitelesítését - derül ki a legfőbb bírói fórum honlapjára kedden felkerült végzésből
A GVH szerint ismét üdülési joggal rendelkezőket tévesztettek meg, a csaló céget, a Dinasztia Wellness Kft-t ezért 22,5 milliós bírsággal sújtották. Kérdés, hogy a felszámolás alatt álló cégtől valamit lát-e majd a hatóság.
Az egykori NDK-ban még ma is kicsit máshogy járnak az órák, mint a nyugati tartományokban. Ennek egyik legjobb példája az oroszok iránt megnyilvánuló magatartás. Egy nemrég végzett felmérés szerint a németek alig egyötöde tartja bizalomkeltőnek Oroszországot, viszont tartományokra lebontva a kép erősen másként fest, ugyanis az egykori NDK lakóinak
Újabb nagy kihasználtságú irodaházat vásárolt az Appeninn. A Frangepán utcai, 3,4 ezer négyzetméteres ingatlan kihasználtsága 90 százalék feletti, mellyel tovább erősíti a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság a budapesti irodapiacon betöltött pozícióját.
Érdekes jelentés készült Brüsszelben, melyből kiderül, hogy a GDP-arányos készpénzállomány nem, hogy nem csökkent, de még nőtt is a fejlett gazdaságokban és többek közt hazánkban is, a jelentést összeállító szakember viszont nem...
Magyarország legkorábban 2021-ben vezetheti be az eurót, ha akarja. Ha azonban a kormány komolyan veszi az általa hangoztatott fejlettségi elvárást, akkor talán soha nem fogunk fizetni a közös pénzzel. A maastrichti kritériumok teljesítésével...
A MÁV cáfolta a korábbi sajtóhírt, hogy újabb sebességkorlátozást vezettek volna be a szentendrei HÉV Batthyány tér és Margit híd közötti szakaszán. A HÉV alagút fölötti villamosközlekedésben azonban az Egységes Közlekedési Szakszervezet szerint néhány hónapja megnövelték a sebességkorlátozás alá eső szakasz hosszát.
Péntekig egyeztethetik adataikat a szolgáltatókkal a feltöltőkártyás mobilelőfizetők, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NHMM) összesítése szerint a határidő előtt 3 nappal az ügyfelek körülbelül 60 százaléka végezte el a törvény által előírt azonosítást
Friss eredmények szerint világszerte felgyorsult a tengerek vízszintjének emelkedése 1990 óta, miközben a levegő átlaghőmérséklete is egyre nő, a grönlandi jégolvadás 2014-ben a vízszint-emelkedés 25 százalékát okozta
Az OTP vezetői elkezdték lehívni opcióikat, és OTP-részvényeket vásárolnak Jóval a mostani piaci árfolyam alatt veszik a részvényeket Az OTP részvényvásárlási programot működtet, aminek keretében az OTP vezetői kedvezményes áron...
Az 57. Velencei Biennálén a magyar pavilon kiállításaként Várnai Gyula munkáit láthatjuk Peace on Earth! címmel, műfaji és egyben tematikus megjelölésként pedig az utópiareferenciákat találjuk.
A BKV közlése szerint megtalálták az újragyártott orosz metrókocsik meghibásodásának okát, ugyanakkor a 24.hu BKV-s forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a jelentkező hibákat "buhera" megoldásokkal hárítják el, amelyhez az orosz gyártól...
Egy magánszemélyre 17 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bennfentes kereskedelem miatt, és feljelentést tett a nyomozó hatóságnál – közölte a jegybank.