Az Egyesült Arab Emírségek és a vele szövetséges jemeni erők Jemen déli részén titkos börtönöket üzemeltetnek, ahol százak tűntek el nyomtalanul az al-Kaida nevű terrorszervezet utáni hajtóvadászatban, és napi rendszerességgel kínozzák az embereket - jelentette csütörtökön az AP amerikai hírügynökség.
A Káli-medence az egyik legfelkapottabb belföldi turista célpont. Aki azonban nemcsak vendégként szeretne ellátogatni a néhány apró falu egyikébe, hanem ingatlant is vásárolna, nehéz helyzetben van: óriási a verseny az eladó házakért - mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont.
Nyomás alatt vannak az európai tőzsdék, ami részben az olajárfolyam zuhanásának tudható be. A vezető részvényindexek 0,3 százalék körül estek a piacnyitást követően, a magyar piacon az OTP részvényeinek árfolyama kilenc éves csúcsra...
Kutatások szerint a szülők 59 százaléka nem korlátozza azt hogy, mit csinálhat a gyereke az interneten. Ebből azonban hatalmas gond lehet, a gyerekekre rengeteg veszély leselkedik.
Számos munkatársát rúgta ki a CIA, miután kiderült, hogyan loptak több mint 3000 dollár - közel 270 ezer forint - értékben édességet a cégnél kiehelyezett automatából.
A Mályinkai Pálinkafőzde Konkordi-Izabella szőlő pálinkája lett idén Magyarország legjobb pálinkája, míg a legeredményesebb pálinkafőzdének járó elismerést a Brill Pálinkaház nyerte el.
„Nincs miért magyarázkodnom” – mondta a Blikknek Galambos Lajos, akivel kapcsolatban szerdán derült ki, hogy az ügyészség szerint a mulatóskirály 25 évig lopta az áramot.
A politológus és MLSZ-elnökségi tag a két tevékenységét egy viccesnek szánt Facebook-kommentben összefűzte, de most megerősítette: komolyan gondolja, hogy a magyar ellenzéknek annyi esélye van megnyerni a jövő évi választást, mint amennyi esélye Andorrának volt a magyar válogatottal szemben.
315 dollárról egészen 13 dollárig esett az árfolyam Pontosan nem tudni, hogy mi okozta a hirtelen összeomlást A kriptodevizákról eddig is tudtuk, hogy egészen elképesztő árfolyammozgásokra képesek, de azért arra nehéz felkészülni...
Ígéretes szezon előtt áll idén a balatoni turizmus: nem csupán a hagyományos szállodákba, hanem az alternatív szálláshelyekre is sorra érkeznek a főszezoni előfoglalások, lényegesen túlszárnyalva a tavaly nyár elején tapasztalt érdeklődést.
A nagy hőség hatására a szervezetünkben különböző rendellenességek léphetnek fel. Vészjelzések: fejfájás, rosszullét, szédülés, szapora szívverés, eszméletvesztés.
Az online szerencsejátékok engedélyezésére vonatkozó magyar szabályozás nem összeegyeztethető a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvével - olvasható az Európai Bíróság csütörtöki közleményében. Ezzel a testület az Unibet...
Jelentősen felgyorsult a reálbérek emelkedésének üteme az elmúlt négy hónapban, a versenyszférában csaknem 8 százalékkal nőtt a reálkereset – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel.
A licitálók hiánya miatt elmaradt a XIII. kerületi Duna-parti telkek árverése - közölte a kerületi önkormányzat. A május végi felhívás a Duna-Viza utca-Népfürdő utca-Dráva utca által határolt összesen tízezer négyzetméteres telkekre...
Az egész üzemre jellemző rendkívüli szennyezettség és penészesedés, illetve súlyos élelmiszer-higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette egy fővárosi pékség tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
A Mátra vulkanikus eredetű hegy, az Északi-középhegységben található. Az Északi-középhegységben van Magyarország két legmagasabb hegycsúcsa: a Kékes (1014 m) és a Galya-tető (965 m).
Egy kisbuszban két kilogramm marihuánát, egy teherautóban pedig 6438 levél Magyarországon nem engedélyezett gyógyszert, illetve potencianövelőt találtak a pénzügyőrök Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint, aki nemmel szavaz a plakáttörvényre, egyértelműen a fekete pártfinanszírozásra, a politikai korrupcióra szavaz
Hiába a nagyon gyors bérnövekedés, a munkaerőhiány és a külső gazdasági környezet élénkülése, a Magyar Nemzeti Bank úgy látja, hogy az infláció még a márciusban vártnál is később éri a 3%-os célt. Ebben az alapvető inflációs...
Csökkenti bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI csütörtökön.
A 19 éves Tamer szeret filmezni, csinált videókat a szüleiről, amatőr filmet az öccsével. Aztán jött a szíriai háború, az otthonukat lerombolták, apját és öccsét megölték, ő pedig 2015-ben Európába menekült. Az Abcúg videója.
Tegnap a londoni parlamentben megjelent a királynő, kék ruhát és kalapot viselt, utóbbin sárga pöttyökkel. Vajon üzent ezzel, vagy csak egy újabb baklövésről van szó?
A hőség idején a munkáltatóknak hűtött védőitalt, rendszeres - óránként legalább 5, de legfeljebb 10 perces - pihenőidőt kell biztosítaniuk a szabadban dolgozó munkavállalók számára, lehetőleg hűvösebb, árnyékos helyen - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkavédelmi főosztálya - írja az MTI.
Csökkenti bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. A csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 334 forintra, a gázolajé 333 forintra mérséklődik. Legutóbb szerdán változott...
„Gyakran írt Nádasdra. És Nádasdról is gyakran jött levél. Édesanyja és testvére mindarról beszámolt ezekben a levelekben, ami odaát, Túlon történt. Mert Kálmán és Rózsika többé már sosem ejtette ki a száján azt a szót, hogy Csehszlovákia. Erre egyszerűen képtelenek voltak. Csak úgy emlegették egymás között, hogy »Túlon«. És mindazt beleértették eb