Képzeljék el, milyen lenne egy öltöny vagy egy női ruha az autózásban használt legfinomabb és legjobb minőségű anyagokat felhasználva – hívogató, nemde? Az Alfa Romeo meg is valósította ezeket az álmokat, és egy brit szabászattal, a Hawes & Curtis-szel összedolgozva létrehoztak egy menő, és nem mellékesen kifejezetten modern kollekciót.
Orbán Viktor szerint Európának meg kell értenie, hogy minél többet ad fel saját hitéből és kultúrájából, annál gyengébb lesz politikailag és gazdaságilag - a miniszterelnök erről szerdán, Budapesten, a megújult Klebelsberg-kastély ünnepélyes átadásán beszélt.
Az államháztartás központi alrendszerének 2017. május végi halmozott hiánya 213,4 milliárd forintot tett ki – közölte honlapján a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Rekord alacsonyra, 2,3 százalékra csökken a szabad felhasználású Diákhitel1 konstrukció kamata július 1-jétől az első félévi 3,35 százalékról, a kötött felhasználású Diákhitel2 ügyfelekre eső része továbbra is 2 százalék - jelentette be Bugár Csaba, az MFB csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztató
Bizonyos feltételek teljesülése esetén támogatná a közös európai pénzügyminiszteri poszt létrehozását Angela Merkel német kancellár. Ez egyben azt is jelentené, hogy az eurózóna tagjai közös költségvetést alkotnának.
Megszavazta a bukaresti parlament a szociálliberális koalíció bizalmatlansági indítványát szerdán, így Sorin Grindeanu miniszterelnöknek megszűnt a megbízatása, és Romániában új kormány alakul.
Befejeződött a REAC megbundázott mérkőzései miatt indult büntetőper. Az érintettek közül senkinek sem kell börtönbe mennie, és még a labdarúgástól való eltiltás is csak rövid időre szól.
A túlzottan nagy gyermekvédelmi intézmények kiváltása 2020-ig befejeződik, uniós forrásból, 5,8 milliárd forintból legfeljebb 12 személyes lakásotthonok, valamint családias környezetet biztosító, maximum 48 személyes létesítmények jönnek létre - ismertette az emberi erőforrások minisztere szerdán Székesfehérváron
Képzeljék el, milyen lenne egy öltöny vagy egy női ruha az autózásban használt legfinomabb és legjobb minőségű anyagokat felhasználva – hívogató, nemde? Az Alfa Romeo meg is valósította ezeket az álmokat, és egy brit szabászattal, a Hawes & Curtis-szel összedolgozva létrehoztak egy menő, és nem mellékesen kifejezetten modern kollekciót.
Tűz ütött ki a General Electric nagykanizsai fényforrásgyárában - értesült a Zaol.hu. Információk szerint a korábban raktárként funkcionáló egyik épületben csaptak fel a lángok, a portál értesülései szerint ebben az épületben...
Orbán Viktor szerint Európának meg kell értenie, hogy minél többet ad fel saját hitéből és kultúrájából, annál gyengébb lesz politikailag és gazdaságilag - a miniszterelnök erről szerdán, Budapesten, a megújult Klebelsberg-kastély ünnepélyes átadásán beszélt.
A szegedi kajak-kenus válogató legeredményesebb versenyzőjeként három aranyérmével négy számban is kiharcolta az indulási jogot a plovdivi Eb-re Takács Tamara, a Vasas még csak húszéves kajakosa. S a hazai mezőny erejét elnézve bizony komoly az esély arra, hogy Fábiánné Rozsnyói Katalin újabb tanítványát ismeri meg nemcsak Európa, hanem a nagyvilág
Elhunyt Jurij Drozdov, a KGB egykori szovjet titkosszolgálat külföldi ügynökhálózatának volt főnöke, a Vimpel felderítő és diverziós egység megalapítója - közölte szerdán az utódszervezet, az orosz Külföldi Hírszerzési Hivatal (SZRV)
A Jaguar egyre szélesedő palettáját illetően Olvasóink számára már biztos nem számít újdonságnak az érkező kompakt SUV, azaz az E-Pace a korábbi pletykák, illetve hírek tükrében. Azonban ezúttal mélyebbre áshatunk, hiszen immáron ízelítő fotóval és sok-sok információval szolgálunk az újdonságot illetően.
Rekord alacsonyra, 2,3 százalékra csökken a szabad felhasználású Diákhitel1 konstrukció kamata július 1-jétől az első félévi 3,35 százalékról, a kötött felhasználású Diákhitel2 ügyfelekre eső része továbbra is 2 százalék - jelentette be Bugár Csaba, az MFB csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.
Az MNB terve teljesült, már csak 500 milliárd forintja van a bankoknak háromhónapos betétben - pár hónap alatt ebből újabb 200 milliárdot szorítanak ki.
Országszerte 10,73 milliárd forintból megvalósuló, optikai alapú hálózatfejlesztést valósít meg az MVM Net Távközlési Szolgáltató Zrt., hogy a Szupergyors Internet Program (SZIP) keretében a szélessávú lefedettséggel nem rendelkező régiók is legalább 30Mbit/s sebességű internet-hozzáféréshez jussanak - közölte Bakos Róbert műszaki igazgató szerdán
Nemrég sokan vásároltak egy ismert webáruházban 5 999 forintért több százezer forint értékű számítógépet, ám a szóban forgó bolt, rendszerhibára hivatkozva, nem szállította le a termékeket. A hazai élelmiszerboltokban más a helyzet...
A piacnyitást követően nagyobb eséseket láttunk az európai részvénypiacokon, azonban kora délután már megállt az esés mostanra pedig már pluszokat is látunk a tőzsdéken. Zöld utat kaptak Mészárosék 2017.06.21 15:22A gazdasági versenyhivatal...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. (Konzum Alapkezelő), a Konzum Management Kft. (Konzum Management) és Mészáros Lőrinc irányítást szerezhet az Opimus Group Nyrt. (Opimus Nyrt.) felett – közölte a versenyhivatal az MTI-vel szerdán.
Orbán Viktor szerint Európának meg kell értenie, hogy minél többet ad fel saját hitéből és kultúrájából, annál gyengébb lesz politikailag és gazdaságilag - a miniszterelnök erről szerdán, en, a megújult Klebelsberg-kastély ünnepélyes átadásán beszélt.
Európa jelentős részén rekordokat döntögető hőség tombolt szerdán: Franciaországban 2005 óra nem volt példa hasonló melegre, miközben London az 1976 óta látott legforróbb napra készül, Portugáliában pedig továbbra sem sikerült megfékezni az erdőtüzet - írta az AFP francia hírügynökség