Miért nem keresnek annyit a magyarok, mint nyugat-európai munkavállalók? Gyakran akkor sem, ha ugyanannak a multinacionális cégnek a leányvállalatánál dolgoznak. A közgazdászoknak megvan erre a válaszuk, hiszen Magyarország termelékenységben nem csak Nyugat-Európához képest, hanem a régióban is el van maradva. De az olvasók nem feltétlenül így látják.
A francia elnök a héten a visegrádi négyek vezetőivel fog találkozni, de azt még nem tudni, hogy körmérkőzéses vagy mindenki mindenki ellen lebonyolítással lesz-e a bunyó.
Hét hónapos mélypontra, 43 dollár közelébe csökkent kedden az olaj ára, miután a befektetők továbbra is túlkínálattól tartanak. A 43 dollár körüli árfolyam azt jelenti, hogy a WTI a február 21-i 54,33 dolláros csúcsáról több mint...
Az európai politikusok gyakran beszélnek arról, hogy fel kell gyorsítani az elutasított menedékkérők visszatoloncolását hazájukba, ám a számok egyáltalán nem biztos, hogy emelkedni fognak. Eddig ugyanis a balkáni országokba mentek vissza sokan, ahonnét azonban most jönnek, ott az államok nem együttműködők.
Az MSZP nem nyújt be semmilyen javaslatot plakátügyben Az MSZP nem nyújt be semmilyen javaslatot plakátügyben a pénteki rendkívüli parlamenti ülésre - mondta az ellenzéki párt sajtófőnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón
A hágai fellebbviteli bíróság elutasította egy segélyszervezet arra vonatkozó indítványát, hogy a kormány tegye lehetővé még több, Görögországban és Olaszországban regisztrált menedékkérő hollandiai befogadását
Hét hónapos mélypontra, 43 dollár közelébe csökkent kedden az olaj ára, miután a befektetők továbbra is túlkínálattól tartanak. A 43 dollár körüli árfolyam azt jelenti, hogy a WTI a február 21-i 54,33 dolláros csúcsáról több mint...
Csaknem 200 millió amerikai választó személyes adatai szivárogtak ki az interneten - tudatta helyi idő szerint hétfőn az adatbázist megtaláló UpGuard nevű informatikai cég.
A barátom szeme minden évben többször bevérzik, de nem tudjuk miért. Most újra megfájdult a szeme, de a kamillás borogatástól csak romlott az állapota - válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
Nemcsak a nyáron, hanem mind a négy szünidőben kell kötelezően biztosítaniuk az önkormányzatoknak ingyenes étkeztetést a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek - közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán kedden.
Emmanuel Macron francia elnök a héten találkozik a visegrádi négyek kormányfőivel Brüsszelben - adta hírül a CTK cseh hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva.
A pálinkát, Magyarország nemzeti italát, öt földrész 76 országába szállítják a kereskedők – jelentette ki a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten, a Pálinka országkóstoló eredményhirdetésén.
A Múzeumok éjszakáját a franciák találták ki a múlt évezred utolsó esztendejében, 1999-ben, de mi sem vártunk sokáig, hogy átvegyük és meghonosítsuk: az izgalmas kulturális kikapcsolódást jelentő programot 2003 óta Magyarországon is megrendezik Szent Iván-éjszakája táján. Idén június 24-én, szombat éjjel vehetjük nyakunkba a várost és zarándokolhat
Tejszállító autóba rejtett robbanószerkezetet hozott működésbe egy öngyilkos merénylő Szomália fővárosában. A robbantásnak legalább tizenhat halottja van - adta hírül kedden a mogadishui rendőrség.
A hágai fellebbviteli bíróság elutasította egy segélyszervezet arra vonatkozó indítványát, hogy a kormány tegye lehetővé még több, Görögországban és Olaszországban regisztrált menedékkérő hollandiai befogadását
A legtöbb ember nem megfelelően használja a szempillaspirált, így nem tudja kihozni a maximumot ebből az eszközből. Íme néhány egyszerű trükk a szempillaspirál használatához.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt, amelyet a politikai támogatás nélkül maradt, de lemondani nem hajlandó Sorin Grindeanu miniszterelnök ellen terjesztett a parlament elé a szociálliberális koalíció, s az RMDSZ törvényhozói egyáltalán nem vesznek részt a szavazáson - jelentette be kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke
Ilyen a fordulatos politikai élet Kelet-Európában. Tegnap még azon ment a vita, hogy legyen-e március 15-e Romániában nemzeti ünnep, ma meg már itt tartunk.
Ugyan több mint 100 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, csaknem a felük semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott - írja a Világgazdaság.