2017. június 10. szombat

jún. 10
8:51
Ma tele vagy optimizmussal - Egymondatos horoszkóp - június 10. szombat (Glamour)
Itt az ideje, hogy a nyári programjaidat leszervezd!
jún. 10
8:57
Sanderst "elbűvölte" a Munkáspárt jó szereplése (Gondola)
Az amerikai Bernie Sanders szenátort, aki a tavalyi elnökválasztási küzdelemben Hillary Clinton vetélytársa volt a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folyó versengésben, pénteken ismertetett véleménye szerint "elbűvölte" a Munkáspárt eredménye az előző nap tartott brit választásokon
jún. 10
8:57
A törökök szabadon engedték az Amnesty International helyi vezetőjét (ATV)
A török hatóságok szabadon engedték péntek este az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet helyi vezetőjét, akit azzal gyanúsítottak, hogy kapcsolatban áll a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett hitszónok, Fethullah Gülen mozgalmával.
jún. 10
8:59
List - A kormánynak nincs több joga a magyarázkodásra (Gondola)
Az új horvát kabinetnek nincs több joga a magyarázkodásra, a kormány stabil, Andrej Plenkovic horvát kormányfő pedig elég támogatást kapott a parlamentben, kihívások ugyanakkor bőven akadnak - írta a Jutarnji List című horvát napilap szombaton, miután előző nap a horvát nemzetgyűlés (szábor) bizalmat szavazott az új kormánynak, és ezzel véget ért a több hete tartó kormányválság
jún. 10
9:00
Strasbourgi döntés - Magyarország fellebbez (Alternatív Energia)
Kimondták: a magyar hatóságok megsértették az emberi jogokat.
jún. 10
9:02
Üti a Fidelitas a Jobbikot Hevesben – Földspekulációt sejtenek (Alternatív Energia)
„Mocskos hazugság, amiért bíróság előtt kell majd felelniük.”
jún. 10
9:03
A magyar vásárlók pesszimisták, de terveznek (Menedzsment Fórum)
A nagy borúlátás ellenére tavaly 60 százalékkal több személyi kölcsönt vettek igénybe az ügyfelek, mint egy évvel korábban.
jún. 10
9:03
Dzsudzsák: Egy éve ilyenkor a csúcson voltunk, most meg a pokolban. (ATV)
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya nagyon csalódottan nyilatkozott az Andorra ellen 1-0-ra elveszített vb-selejtezőt követően. Dzsudzsák Balázs az M4 Sport kamerái előtt bocsánatot kért a szurkolóktól és azoktól, akik szeretik a magyar labdarúgást.
jún. 10
9:06
Mától ismét forgalomba állnak az orosz metrószerelvények (ProfitLine)
Szombat reggeltől folyamatosan visszaállítja a forgalomba a BKV a felújított orosz metrószerelvényeket - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
jún. 10
9:09
Csak aprópénz jutott a magyaroknak a szuperlottón (Pénzcentrum)
Kihúzták az Eurojackpot 23. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat (5+2), így a következő sorsoláson bruttó 21 millió euróért izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok. A 23. játékhéten a nyerőszámok...
jún. 10
9:12
"Töröld ki a mezzel a s.gged" - biztonsági őröknek kellett védenie Dzsudzsákékat a feldühödött szurkolóktól - videó (Blikk)
Andorra – Néhány szurkoló nem nézte jó szemmel Dzsudzsák Balázsék (30) bocsánatkérését az Andorra elleni (1-0) vb-selejtezőn elszenvedett csúfos vereség után.
jún. 10
9:15
Megint kiderült valami Hillary Clintonról (Gondola)
Mitt Romney korábbi massachusettsi kormányzó és a 2012-es amerikai elnökválasztás republikánus elnökjelöltje egy rendezvényen elmondta: Hillary Clinton korábbi külügyminiszter arra nógatta őt, hogy vállalja el ezt a posztot Donald Trump kormányzatában
jún. 10
9:15
Juncker: Gyakran veszekszünk Orbánnal, de ő sosem akad ki (ATV)
Kötelezettségszegési eljárásra számíthatnak a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásától elzárkózó tagállamok, köztük Magyarország - jelezte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke egy német lapinterjúban.
jún. 10
9:17
Ma rendezik meg először a Műtárgyak Éjszakáját (Gondola)
Első alkalommal rendezik meg szombaton a Műtárgyak Éjszakáját Budapesten. Délutántól késő estig árverésekkel, beszélgetésekkel, kiállításokkal, előadásokkal és koncertekkel várják a közönséget
jún. 10
9:18
A kormány nekimegy a strasbourgi bíróságnak is (Infostart)
Magyarország fellebbez a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának két bangladesi menedékkérővel kapcsolatos márciusi döntése ellen - közölte Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
jún. 10
9:19
Donald Trump együttműködést ígér Maynek (Gondola)
Donald Trump amerikai elnök pénteken gratulált választási győzelméhez és együttműködést ígért Theresa May brit miniszterelnöknek az elkövetkező években
jún. 10
9:21
A kormány támogatja a cigányzenét (Menedzsment Fórum)
A cél az, hogy visszahelyezzék a cigányzenét az őt megillető helyre, ami szerintük nem a kirakatot jelenti, hanem például a vendéglátóhelyeket, a hazai és külföldi színpadokat.
jún. 10
9:21
Roland Garros: Új bajnokot avatnak a lányoknál (Agroinform)
Szombaton a női fináléban a lett Jelena Ostapenko és a román Simona Halep is első Grand Slam-címéért száll harcba.
jún. 10
9:21
Kíméletlen kampány előtt állunk (Gondola)
A Fidesz hiába sikeres, ma mégsem elég vonzó a fiatalok számára, ami ki is jelöli az egyik legnagyobb aktuális feladatunkat.
jún. 10
9:21
Magyar házelnök először látogatott Hongkongba és Makaóra (USAracing)
Kínai hivatalos látogatásának befejezéseként Hongkongban és Makaón folytatott megbeszéléseket Kövér László, személyében magyar házelnök először látogatott Kína e két különleges közigazgatási övezetébe – tájékoztatta az MTI-t szombaton Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.
jún. 10
9:30
Egyelőre nem lesz közös uniós hadsereg (Privátbankár)
A közeljövőben nem várható, hogy a tagállamok létrehoznák a közös uniós hadsereget - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
jún. 10
9:30
Vérfagyasztó részletek derültek ki: sokkal brutálisabb mészárlásra készültek a londoni terroristák (Blikk)
A London hídi iszlamista merénylők egy sokkal nagyobb teherautót akartak bérelni a gázoláshoz, de nem sikerült nekik. Az általuk végül használt gépjárműben gyújtóbombákat helyeztek el, hogy bevessék őket késeléses ámokfutásuk után - közölte péntek késő este a brit főváros terrorelhárítási vezetője.
jún. 10
9:30
Igazi csoda: az orvosok sem hittek benne, mégis megtanult járni a ritka betegségben szenvedő Peti (Blikk)
Oroszlánként küzd gyermekeiért Varga Flóra: az édesanya mindkét fia, Peti (11) és Tomi (8) is egy ritka kro­mo­szó­ma-rend­el­le­nes­ség­gel született.
jún. 10
9:33
Előzetesben a korrupt röszkei határrendészek (Alternatív Energia)
"A fegyelmi helyzet csupán a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazásával tartható fenn."
jún. 10
9:33
Kylie Jenner lenyúlta egy másik márkától azokat a cuccokat, amikkel most kaszál (Glamour)
Sokat nem kellett dolgozni az új kollekcióval.
jún. 10
9:36
Csányi Sándor is megszólalt az andorrai vereség után (Infostart)
Rettenetesen csalódott, de a következtetések levonásával még várni akar néhány napot Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az Andorra ellen elvesztett világbajnoki selejtező után.
jún. 10
9:36
Rétvári cigányzenét akar az éttermekbe (ATV)
A kormány ösztönzi, hogy minél több étteremben, kávézóban, csárdában, vendéglátóhelyen legyen élő cigányzene, mert ez egyszerre szolgálja a foglalkoztatás bővülését, a közös zenélés és éneklés élményét és a nemzeti kultúra, identitás erősödését - írta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára Bangóné Borbély Ildikó s
jún. 10
9:42
Elöregedett a kkv-k számítógépparkja (Adózóna)
A magyar kis- és középvállalatok 29 százaléka 5 évnél idősebb számítógépet használ, ami lényegesen rosszabb az uniós átlagnál, ahol 18 százalék ez az arány – mondta Vass Gábor, a Microsoft Magyarország Kft. kkv-üzletág és partnerkapcsolati igazgatója a vállalat legfrissebb kutatását ismertetve csütörtökön Budapesten.
jún. 10
9:45
Mi történhetett? Teljesen összeomlott a Facebook (Blikk)
Komoly problémákkal kellett szembesülnie a pénteki napon a közösségi oldal felhasználóinak.
jún. 10
9:45
Trump együttműködést ígér Maynek (ATV)
Donald Trump amerikai elnök pénteken gratulált választási győzelméhez és együttműködést ígért Theresa May brit miniszterelnöknek az elkövetkező években.
jún. 10
9:45
Menny és pokol: a magyar válogatott és szurkolói egy éve és most (444.hu)
„Egy éve ilyenkor a csúcson voltunk, most meg a pokolban. Ez mindennek az alja” – mondta Dzsudzsák Balázs csapatkapitány, majd elsírta magát.
jún. 10
9:45
Miről is szól a villanyautók versenye, avagy az eTour? (Autónavigátor)
Müncheni nyitónapja után útra kel az eTour 18 villanyautóból álló mezőnye, ma még csak Németországban mozgunk, holnap már Luxemburg a cél.
jún. 10
9:47
Erről senki sem tudott: Erdélyi Mónika fiúgyermekéről vallott (Blikk)
Durva!
jún. 10
9:48
Nagy pofont kaptak a netes óriások (Privátbankár)
Tegnap hosszú idő után először esett a nagy amerikai internetes cégek árfolyama. Idén eddig hatalmas nyereséget produkáltak, lehet, hogy eljött egy kiadós korrekció ideje.
jún. 10
9:48
Szörnyű hír: Családi drámáról vallott Gálvölgyi János (Blikk)
Meghökkentő őszinteséggel beszélt.
jún. 10
9:48
A rheumatoid arthritis tünetmentes is lehet? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Rheumatoid arthritis-es beteg vagyok, de 2006 óta tünetmentes.Létezik hogy ez a betegség hosszú ideig passzív állapotban van? A tünetmentes időszakban is szükség van kontrollra? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
jún. 10
9:50
Brutális titok derült ki a Nagy Duett sztárjáról! Ezt eddig senki sem tudta... (Blikk)
Nagyon durva, ami kiderült!
jún. 10
9:54
Jelentős útlezárás a Balatonnál (Infostart)
Triatlonverseny miatt jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani a hétvégén Keszthely környékén - közölte a police.hu.
jún. 10
9:54
Legfrissebb felmérés: Ennyien választanánk Orbánt miniszterelnöknek (ATV)
A teljes felnőtt lakosság 43 százaléka Orbán Viktort választaná miniszterelnöknek - olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelynek eredményeit szombaton közölték az MTI-vel.
jún. 10
9:57
Ma rendezik meg először a Műtárgyak Éjszakáját (Menedzsment Fórum)
Délutántól késő estig árverésekkel, beszélgetésekkel, kiállításokkal, előadásokkal és koncertekkel várják a közönséget Budapesten.
jún. 10
9:57
Botka: A baloldal képes a kormányváltásra (HírTV)
Ehhez meg kell nyerniük még több százezer ember bizalmát, olyanokét, akiket nem sikerült megszólítani az elmúlt hét évben.
jún. 10
10:00
Az emberek 43 százaléka Orbán Viktort választaná miniszterelnöknek (Privátbankár)
A teljes felnőtt lakosság 43 százaléka Orbán Viktort választaná miniszterelnöknek - legalábbis Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint.
jún. 10
10:03
Kosárlabda: Karnyújásnyira kerülhet a bajnoki címtől a Falco (Agroinform)
A szombathelyi csapat nem tud hazai pályán hibázni, s mivel nála a pályaelőny, így már a sárga-feketék a favoritok.
jún. 10
10:03
Fél évig nem mosott hajat, csodát művelt vele a fodrász (Femcafe)
Ezt nevezzük hihetetlen átalakulásnak.
jún. 10
10:06
Nyaraláson költik el a Blikk 50 ezres nyereményét (Blikk)
50 ezres Spar-utalványt zsebelt be a Blikk Nyárral Kis Ildikó, aki alig egy hónap múlva indul a családi nyaralásra, és ott költik majd el a nyereményüket.
jún. 10
10:06
Terror Londonban - Sokkal nagyobb merényletre készültek (Alternatív Energia)
Gyújtóbombák voltak az autóban.
jún. 10
10:06
Módosulnak az oktatási törvények (ProfitLine)
Aláírta az oktatási törvények módosítását pénteken Áder János köztársasági elnök. Az államfő nyilatkozatában - amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal bocsátott az MTI rendelkezésére - kiemelte, hogy a jogszabály kihirdetése előtt a módosításokról konzultált az oktatási jogok biztosával, aki arról biztosította, hogy a módosítás nem támasztja alá a tö
jún. 10
10:08
Budapestiek figyelem: jobban teszi, ha erre a HÉV-re nem vár feleslegesen, ugyanis nem fog járni (Blikk)
Nem közlekedik a szentendrei (H5-ös) HÉV a Batthyány tér és a Margit híd, budai hídfő között este a Bem rakparti HÉV-alagút födémterhelési próbája miatt. A lezárás idején nem jár pótlóbusz - közölte a i Közlekedési Központ a honlapján.
jún. 10
10:08
Lerombolták Zalaegerszeget – Vádat emeltek ellenük (Alternatív Energia)
144 ezer forint kárt okoztak.
jún. 10
10:09
Emmi: a kormány támogatja a cigányzenét (Gondola)
A kormány ösztönzi, hogy minél több étteremben, kávézóban, csárdában, vendéglátóhelyen legyen élő cigányzene, mert ez egyszerre szolgálja a foglalkoztatás bővülését, a közös zenélés és éneklés élményét és a nemzeti kultúra, identitás erősödését - írta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselőnek adott…

Keresés