A visszásságokra a Fővárosi Kormányhivatal a Paulay Alapítványi Középiskolánál bukkant - olvasható a kormányhivatal és az Oktatási Hivatal közös, az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében
Éjszaka a Dunától keletre kevés lesz a felhő, másutt nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, amely hajnalban északnyugaton meg is vastagszik, és ott akkor néhol zápor is előfordulhat.
Fejleszteni kell az emberek egészségtudatosságát, mert a megfelelő "egészségműveltség" egyértelműen nemzetgazdasági eredménnyel jár - erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa beszélt egy budapesti konferencián.
Emelkedéssel indult a nap a tengerentúli részvénypiacokon, majd hirtelen a technológiai részvényeket eladói hullám érte el.Eltűntek a pluszok 2017.06.09 20:43Folytatódik a lejtmenet a tengerentúli tőzsdéken. A vezető részvényindexek...
A térség főépítésze válaszút elé akarja állítani a vízparti telkek tulajdonosait: extra adót fizetnek vagy felajánlják sétánynak ingatlanuk egy részét. Így próbálná újra közterületté tenni a vízpartot - számol be a Népszava....
Állítólag Orbán Viktor régi rögeszméje a Nyugati és a Baross téri felüljáró eltüntetése - az Index szerint. A miniszterelnök ugyanis még mindig a kommunizmus jelképének látja azokat. A szakemberek véleménye megoszlik abban, hogy jó döntés-e a bontás. További részletek a videóban.
Amerikai magyar szervezetek is koszorúztak a kommunizmus áldozatainak washingtoni emlékművénél tartott ünnepségen, amelyen részt vett Megyesy Jenő, a magyar miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója, aki Orbán Viktor kormányfő nevében helyezett el koszorút
Kötelezettségszegési eljárásra számíthatnak a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásától elzárkózó tagállamok, köztük Magyarország - jelezte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke egy német lapinterjúban.
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a Katar körüli blokád enyhítését sürgette pénteken Washingtonban újságíróknak fejtve ki e témával kapcsolatos álláspontját
A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózásukra - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Költségvetési csalás és tiltott pártfinanszírozás állhat a Jobbik kormányellenes plakátjai mögött. Ezt állítja a Magyar idők és a KDNP is. A Jobbik visszautasítja a vádakat. A plakátcég jogi képviselője szerint pedig az újság adótitoksértést követett el. További részletek a videóban.
Csak a fiatalkori cukorbetegség kezelésére használatos az inzulin. Ez nem igaz. Tény ugyan, hogy az elsősorban fiatalkorban jelentkező, 1-es típusban mindig inzulinkezelést igényelnek a betegek.
A kilencszeres bajnok Rafael Nadal három játszmában legyőzte Dominic Thiemet a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokság második elődöntőjében, így a vasárnapi döntőben tizedik végső sikeréért léphet pályára Stan Wawrinka ellen.
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a Katar körüli blokád enyhítését sürgette pénteken Washingtonban újságíróknak fejtve ki e témával kapcsolatos álláspontját.
Juncker: kötelezettségszegési eljárásra számíthatnak a menekültek elosztását elutasító tagállamok Kötelezettségszegési eljárásra számíthatnak a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásától elzárkózó tagállamok, köztük Magyarország - jelezte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke egy német lapinterjúban
Vegyesen fejezték be a pénteki kereskedést az amerikai tőzsdeindexek, leginkább a technológiai papírok szenvedtek.Vegyes a kép 2017.06.09 22:04Az S&P és a Dow Jones mutatójának sikerült a szépítés a végére. Előbbi csupán 0,1%-os mínuszban...
Őszre létrejöhet az LMP, a Momentum és a Párbeszéd együttműködése, amely döntő hatással lehet a 2018-as választás kimenetelére – ezt Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje mondta a 24.hu-nak. A Momentumnak azonban esze ágában sincs összeállnia az említett pártokkal – tudta meg az ATV Híradója.
Több mint egy hónapos fogva tartás után a török hatóságok szabadon engedték Mathias Depardon francia fotóriportert - közölte Emmanuel Macron francia elnök pénteken a Twitteren.
Donald Trump elnök "totális elégtételt" érez James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatója csütörtöki szenátusi meghallgatása után.
Magyarországon működnek a világ harmadik leggyorsabb 4G mobilhálózatai, és az elérhetőség alapján is a globális top 10 között szerepelnek - derült ki az OpenSignal legfrissebb jelentéséből, amelyet a Telenor juttatott el az MTI-hez pénteken.
Donald Trump amerikai elnök a Klaus Iohannis román államfővel tartott közös pénteki sajtótájékoztatóján Katarról tett éles hangú nyilatkozatot, majd leszögezte: Washington betartja a NATO-szerződés kollektív védelemről szóló, 5
A magyar labdarúgó-válogatott pénteken világbajnoki csoportselejtezőn 1-0-ra kikapott Andorrában. Ami a házigazdának története legnagyobb sikere, az számunkra az egyik legnagyobb kudarc.
A Budapest Airport szerint a többi uniós repülőtérrel szemben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren minden lehetőség adott az áruszállító üzletág bővítéséhez, így a Kína és Közép-Kelet-Európa közti gazdasági együttműködés fejlesztésében kiemelt szerep juthat a repülőtérnek.