A magyarlakta felvidéki Somorja pazar sportlétesítményében gyakorol vasárnap óta férfi-vízilabdaválogatottunk öt héttel a budapesti vizes világbajnokság rajtja előtt.
Érdemes kihasználni a gyümölcsben rejlő jótékony hatóanyagokat, mint például az A-, B-, PP-, K- és E-vitaminokat, a jótékony savakat, a pektint, a különböző növényi fehérjét, valamint a káliumot, vasat, kalciumot, jódot, foszfort és magnéziumot.
Az OTP a következő években kezdeti fázisban lévő fintech vállalkozások inkubálását tervezi, és adott esetben a befektetési szerepvállalást sem zárja ki. Ezt a célt szolgálja a bank által létrehozott digitális kockázati tőkealap...
Libanon Európa biztonsága és a közel-keleti keresztény közösségek megmaradása szempontjából kulcsszerepet játszó ország – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek pénteken telefonon, miután Bejrútban folytatott tárgyalásokat.
A NAV sajtóközleményt adott ki, melyben leszögezi: a nyári munkát vállaló diákok a foglalkoztatás és a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében.
Programot dolgoz ki a Fidesz budapesti választmánya, hogy öt éven belül minden fővárosi belterületi földutat leaszfaltozzanak, a finanszírozáshoz pedig a kormány támogatását kéri - közölte Kocsis Máté, a testület elnöke és Riz Levente...
Az osztrák alternatív Info-direkt hírportál arról ír, hogy miután néhány nappal ezelőtt Günther Platter, Tirol elöljárója bejelentette, minden pillanatban lezárható a Brenner-hágónál a határ, Angela Merkel német kancellár azt mondta, azt meg kell akadályozni.
Izraelt aggodalommal tölti el a Katar körül kialakult válság, mert az a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász gyengülését okozza, ami újabb fegyveres konfliktushoz vezethet Izrael és a Hamász között - vélekedik több izraeli elemző
Egy évvel ezelőtt indult az azonnali fizetési rendszer magyarországi bevezetéséről szóló sorozatunk - ma már tudjuk a szabálykönyv nevét és számos fontos technikai részletet. A rendszer bevezetésére adott határidők igen szorosak, de nem tarthatatlanok - ha sikerül végigvinni a projektet, a régió élvonalában lesz Magyarország a legmodernebb pénzforg
A közel-keleti befolyás kiterjesztése az egyik fő tétje a Katar és más Öböl-menti államok közötti konfliktusnak - mondta Rostoványi Zsolt. A Közel-Kelet szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette, a szereplők között a helyi államokon kívül ott van Oroszország és Törökország is. A Budapesti Corvinus Egyetem tanára kiemelte, ha a viszály n
Bár Európa-szerte egyre nagyobb az ismertsége és elismertsége a magyar nemesítésű meggy- és cseresznyefajtáknak, vannak még rejtett tartalékai a hazai termesztésnek.
Közismert, hogy a szívinfarktust előidéző rizikófaktorok közé tartozik az elhízás, a magas vérnyomás, a dohányzás, a cukorbetegség és a magas koleszterinszint. Dr. Bajusz Örs parodontológus fogszakorvos az elhanyagolt fogazatot is a kockázati tényezők közt említette.
Oroszország déli régiói és Közép-Ázsia destabilizációjára törekszik az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet, ezért a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SESZ) tagállamainak egy regionális terrorelhárítási szerv keretében kell koordinálniuk erőfeszítéseiket – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a nemzetközi szervezet asztanai csúcstalálk
Egyértelmű, hogy az egyik legszarabb érzés a világon az, amikor az embert megcsalja a szerelme. Ha átéltél már hasonlót, bizonyára egyetértesz. A dolog súlyosságát tovább növeli, hogy nem csak az érzéseidet bántja, hanem egy sor negatív következményt idézhet még elő.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szeptembertől korszerűsíti a közúti járművezető képzéshez kapcsolódó „T” (mezőgazdasági vontató) kategóriás elméleti vizsgakérdéseket. Az eredményes felkészülés érdekében a kérdéssor már elérhető és szabadon böngészhető az interneten.
Egy település fejlődéséhez összefogásra van szükség - mondta Lázár János csütörtökön Csanádpalotán, ahol vasárnap időközi polgármester-választást tartanak.
2017. májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor. Az elmúlt egy évben a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint a járműüzemanyagokat is tartalmazó egyéb cikkek drágultak...
Egy felvétel került elő a pillanatról, amikor a rendőrök lelövik az ártatlan járókelőkre támadó iszlamista terroristákat. Az is látszik, amint előtte brutálisan megkéselnek egy fiatal férfit. A videó megtekintését kizárólag 18 éven felüli, és erős idegzettel rendelkező olvasónk számára ajánljuk!
Porto – Iker Casillas (36) egyéniben újfent kiváló szezont zárt, viszont a Portóval nem tudta megnyerni a portugál bajnokságot, így elképzelhető, a nyáron klubot vált. Több spanyol csapat is fontolgatja a szerződtetését.
Programot dolgoz ki a Fidesz budapesti választmánya, hogy öt éven belül minden fővárosi belterületi földutat leaszfaltozzanak, a finanszírozáshoz pedig a kormány támogatását kéri - közölte Kocsis Máté, a testület elnöke, józsefvárosi polgármester és Riz Levente, Rákosmente polgármestere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón
Ne érjen meglepetésként, ha egy-egy zápor, zivatar izgalmasabbá teszi a strandolást. Szombaton a Kiderül szerint szakadozott felhőzet érkezik, hosszabb-rövidebb napos időszakokra számíthatsz, szórványosan várható zápor, keleten néhol zivatar is lehet. Az északnyugatira forduló szél többfelé megerősödik, zivatar környezetében viharos széllökés is va
Simicska Lajos tavalyra vesztette el az államtól kapott arany tojást tojó tyúkját, de azért előtte jól kifacsart belőle mindent. Vicc, ami az építőiparban megy.
Csütörtökön mutatták be a magyar mozik Mundruczó Kornél új filmjét, a cannes-i kritikusokat igencsak megosztó Jupiter holdja című alkotást. A film aktuális témát boncolgat, hiszen főszereplője, Aryan egy szír menekült, akit meglőnek a határon, de túléli az életveszélyes sérüléseket, és egy különleges képességre is szert tesz: repülni, levitálni kez