Akárcsak minden területen, az autóiparban is voltak már aranyat érő és elbaltázott marketingfogásai a gyártóknak. A BMW ezúttal előbbi csoportot gyarapította, ugyanis a leginkább Kínának szánt reklámjában az elképesztő felvételek és klasszikus zene mellett a legendás színész és harcművész, Bruce Lee gondolatait használták fel, melyek már-már művészi szintre emelik a rövidfilmet, amely egyébként a…
A meghirdetett mennyiségnél 10 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 15 éves lejáratú államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 19 millió forintra bírságolta a B3 Takarék Szövetkezetet többek között vállalatirányítási, hitelkockázat-kezelési és adatszolgáltatási hiányosságok miatt, egyúttal a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezte a pénzintézetet.
A Katarral kapcsolatos események nem csak politikai szempontból fontosak, de a vállalati szférát sem hagyják érintetlenül. Gazdasági hatalomként nagyobb Katar, mint országként (a mérete alapján) és sok multinacionális cégben van érdekeltsége...
Szeptembertől harmadosztályú jegyet is értékesít a Thalys nemzetközi vasúttársaság gyorsvonatainak valamennyi járatára – közölte a La Libre Belgique belga napilap csütörtökön.
Az uniós pályázati rendszer rugalmasságát bizonyítja, hogy a megjelent kiírásokat folyamatosan finomhangolja az irányító hatóság – jelezte írásbeli kérdésre adott válaszában Lázár János.
Ha megfogadtad, hogy idén egy napozóágyon vészeled át a tavasz és ősz közti időszakot, ne lepődj meg, ha az arcbőröd tiltakozni fog. Azon viszont igen, hogy milyen egyszerűen károsíthatod naponta – és tegyél is ellene, akár városi kaméleon vagy, akár favágó.
Tripol - Megbocsátásért esedezett a múlt heti manchesteri robbantás elkövetője, amikor a merénylet napján felhívta a Líbiában élő családját - közölte csütörtökön Ahmed Bin Szálem, a líbiai terrorellenes erők szóvivője Tripoliban.
Hamarosan újabb közbeszerzési kiírások jelenhetnek meg a Paks 2 beruházáshoz kapcsolódóan - jelentette be a Paksi Atomerőmű új blokkjainak főtervezője, Alexandr Kazarin az AO Atomproject vezérigazgatója. A tenderek az engedélyeztetési...
Azok a tagállamok felelősek a nemzetközi védelem iránti kérelmek megvizsgálásáért, amelyekben először nyújtották be ezeket a kérelmeket - ismertette az uniós főtanácsnok indítványát az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart Kormányinfó 91 - Mit, miért tesz a kormány? címmel.
Szaúd-Arábia tíz feltételt támasztott Katarnak, ezeket az emírségnek teljesítenie kell 24 órán belül a diplomáciai kapcsolatok helyreállításához Rijáddal – állította kedden a Sky News Arabia hírtelevízió saját diplomáciai forrásokra hivatkozva. Katar viszont épp a problémát jelentő Iránnal tárgyal élelmiszer-szállításról, hogy bírja a blokádot.
A várakozásokkal összhangban 0%-on tartotta irányadó kamatát az Európai Központi Bank, emellett a döntésről kiadott rövid közlemény szövegén sem változtatott semmit: 60 milliárd eurós havi összegben folytatódik év végéig az eszközvásárlási...
A marosvásárhelyi Dózsa György út kétnyelvű utcanévtáblák eltávolítására vonatkozó rendelete visszavonására szólította fel csütörtökön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Lucian Gogát, Maros megye prefektusát.
A Fidesz üdvözli a Kúriának a sukorói telekcsere ügyében hozott ítéletét - közölte a nagyobbik kormánypárt. Az LMP szerint Gyurcsánynak viselnie kell a politikai következményeket. A DK pedig börtönnel fenyegeti az ügyészeket és a bírót.
Kiegyensúlyozottnak mondható az alapvető termények nemzetközi piaci helyzete: búza és kukorica bőségesen áll rendelkezésünkre, miközben az olajosmag-termesztés is újra erőre kapott - olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) előrejelzésében.
A parlament jövő héten szavazhat a 2018-as költségvetésről, a kormány még idén dönthet a CSOK felülvizsgálatáról, újabb vitás esetekre számíthatunk Brüsszellel - derült ki a 91. Kormányinfón Lázár János tájékoztatásából....
A helyzet javul a világgazdaságban, de az emberek ezt még kevéssé érzik, vagyis a kormányoknak még sokat kellene tenniük azért, hogy a globalizáció amúgy Magyarország számára is kedvező folyamata minden társadalmi rétegre kiterjedjen. Az OECD friss prognózisa egyszerre aggódó és reménykedő.
Leonardo DiCaprio megállapodást írt alá a kihalás szélére sodródott kaliforniai disznódelfinek megmentéséért a mexikói elnökkel és egy mexikói mágnással - írta meg a The Hollywood Reporter.
Immár 12. alkalommal, egyebek mellett hárommillió fogyasztó személyes véleményével született meg a világ 100 legértékesebb márkájának listája a Kantar Millward Brown által.
A magyar kis- és középvállalatok 29 százaléka 5 évnél idősebb számítógépet használ, ami lényegesen rosszabb az uniós átlagnál, ahol 18 százalék ez az arány - mondta Vass Gábor, a Microsoft Magyarország Kft. kkv-üzletág és partnerkapcsolati igazgatója a vállalat legfrissebb kutatását ismertetve csütörtökön Budapesten.
Több mint tíz év után lemondott posztjáról Radnóty Zoltán, a HB Reavis Magyarország ügyvezetője. Helyét a cég lengyelországi részlegének igazgatósági tagja, Jan Hübner veszi át. A felsővezetői változás mellett a cég továbbra...
Az év első négy hónapjában jelentősen bővült a lakossági hitelpiac: több mint 30 százalékkal közel 170 milliárd forintra nőtt a lakáshitelekre kötött szerződések összege éves szinten. A legbiztonságosabb, 10 évre vagy annál hosszabb...