Drágultak a nyári táborok, mintegy 20 százalékkal - mondta az InfoRádió érdeklődésére a Táborfigyelő.hu vezetője. Tóth Béla hozzátette: van olyan tábor, amelyért 10 ezer forintot kell fizetni, míg a legdrágább üdülés több mint kétszázezer forintba kerül. Ugyanakkor ekkora választék még soha nem állt a táborozók rendelkezésére.
A korábbi évekhez hasonlóan Magyarországon továbbra is a kannabisz a leggyakrabban használt kábítószer, fogyasztása leginkább a 18-34 éves fiatalokra, illetve fiatal felnőttekre jellemző - közölte kedden közzétett éves jelentésében az Európai Unió drogügynöksége (EMCDDA).
Halált megvető bátorság vagy egyszerűen csak őrültség? Bármelyik is, hatalmas dolgot vitt véghez Alex Honnold (31) extrémsportoló: a hegymászó biztosítás nélkül mászott meg egy 1000 méter magas, szinte függőleges sziklafalat, összesen 3 óra 56 perc alatt.
Elrendelte a bíróság a Sopronban elfogott Horst Mahler egyszerűsített eljárásban történő átadását a német hatóságoknak - közölte a Fővárosi Törvényszék kedden az MTI-vel.
Soros György "maffiaállamnak" nevezte Magyarországot, amit Orbán Viktor miniszterelnök is kikért magának - a témában Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója nyilatkozott a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában
Donald Trump szerint összefüggés van a radikális iszlamizmus ellen a minap mondott saját beszéde és a térség államainak Katarral történt szakítása között, legalábbis ez derül ki az amerikai elnök keddi Twitter-üzenetéből. A legutóbbi...
A Kúria kedden a perbeszédek és az utolsó szó elhangzása után jövő hétre halasztotta a határozat kihirdetését annak az orvosnak az ügyében, aki az eljárás adatai szerint lúgot öntött volt barátnője altestére bosszúból kapcsolatuk megszakítása miatt.
Több mint 100 millió forintot visszakaphatnak a fogyasztók a Tesco vásárlókártya éves kártyadíjából, miután kötelezettségvállalással zárult az a versenyfelügyeleti eljárás, amely a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a Budapest Bank Zrt. co-branded hitelkártyája éves kártyadíjának kommunikációját vizsgálta – közölte kedden a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Feloldották a lezárást az M1-es autópályán Vértesszőlős térségében, a Győr felé vezető oldalon kedden, ahol azonban húsz kilométeres torlódás alakult ki - közölte az Útinform a honlapján.
A Szlovákiában befektető német vállalatok legnagyobb problémája a munkaerőhiány - derül ki a szlovák-német ipari és kereskedelmi kamara friss vállalati felméréséből. A munkaerőhiány pedig egyre feljebb viszi az átlagfizetéseket...
- Már vizsgálják, hogy mi történhetett a Kálvin téri megállóban, amikor a szerelvény mindkét oldalán kinyíltak az ajtók. Az eset során szerencsére senki sem esett ki a kocsiból, pedig az egész csordultig volt utasokkal. A vezető leszállított mindenkit, majd a metrót kiállították a forgalomból.
Baktérium okozta járványos agyhártyagyulladás gyanújával életét vesztette egy 6 hónapos kislány kedden Hevesen - erősítette meg az MTI információját a füzesabonyi járás tisztifőorvosa.
A Fidesz szerint az Európai Parlament (EP) nyomást akar gyakorolni a magyar igazságszolgáltatásra, és egy terrorista kiszabadítására akarja rávenni Magyarországot
Nyolcvan esztendős korában elhunyt Rudasné Antal Márta, háromszoros olimpikon atléta, a tokiói olimpia gerelyhajító-versenyének ezüstérmese - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot.
Legalább heten meghaltak és további 16 ember megsebesült kedden, amikor egy motorkerékpárba rejtett pokolgép robbant mellettük egy mecset közelében az Afganisztán nyugati részén található Herát tartomány azonos nevű székhelyén - közölték hivatalos források.
A Waberer's International Zrt. újra kérelmezi a társaság törzsrészvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) a prémium kategóriába; a cég a meglévő részvények értékesítése mellett 50 millió euró friss tőkebevonására számít – jelentette be a társaság kedden.
Az Ökumenikus Segélyszervezet kegyetlenül erős kampányban hívja fel a figyelmet a kapcsolati erőszak poklára. Az eszköz egyszerűbb nem is lehetne: kezdd el nézni egy pár vasárnap délutánját, és ha úgy érzed, valami nem stimmel, állítsd meg a videót!
Rossz kedv, részvényár-esés és kockázatkerülés jellemezte ma a tőkepiacokat, a befektetők a biztos menedékeket keresték, mint a nemesfémek, a német állampapírok vagy a digitális fizetőeszközök. Csütörtökön nagy nap lesz, a britek választanak, az EKB pedig ülésezik, ahol meglepetésekre is van esély.
Jamaica - Mogan Evick már a nyaralás első napján megcsinálta élete videóját amikor olyan erővel robbant ki a kanyargós csúszdából amilyet még sosem láttunk.
Afganisztán - Legalább heten meghaltak és további 16 ember megsebesült kedden, amikor egy motorkerékpárba rejtett pokolgép robbant mellettük egy mecset közelében az Afganisztán nyugati részén található Herát tartomány azonos nevű székhelyén.
A tartós élelmiszerek felvásárlásába kezdtek a katariak, miután nyolc ország felfüggesztette diplomáciai, kereskedelmi kapcsolatait és többen légügyi megállapodásaikat is az öböl-menti monarchiával.
Lassult áprilisban a kiskereskedelmi forgalom növekedése Romániában, míg márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 9,2 százalékkal haladta meg a tavaly márciusi szintet, áprilisban 4,6 százalékkal bővült a forgalom az egy évvel korábbihoz képest.
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) bíróságon megtámadta az Opimus Group Nyrt. május 2-i közgyűlésén hozott határozatokat, kérve azok hatályon kívül helyezését - közölte az Opimus a Budapesti Értéktőzsde...