Tovább ütik az európai részvénypiacokat a befektetők, a német DAX index és a francia CAC 40 már 0,8 százalékot esett. A magyar tőzsdén a blue chipek között a Mol-papírok árfolyama emelkedett 0,4 százalékot, az OTP részvények árfolyama...
Kiderült, hogy egy 3 gyerekes család Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) igénybevételével mennyire könnyen tud 60 négyzetméternél nagyobb lakásba költözni.
A Magyar Nemzeti Bank összesen 58 millió forintos bírsággal sújtotta a Merkantil Bankot, mivel az számos ügyleténél többek között a fogyasztók túlzott eladósodásának elkerülését célzó szabályok érvényesülését akadályozta.
Többen dolgoznak Magyarországon, mint egy éve, és csökken a munkanélküliségi ráta. Elemzők szerint akiknek most nincs munkájuk, azok már nagyon nehezen fognak találni.
A férfi rájött, hogy miként lehet egyszerűen blokkolni a világszerte károkat okozó Petya néven ismert zsarolóvírust - jelentette a Háárec című újság honlapja.
Kedden levette a napirendről a függetlenségi népszavazást Skócia miniszterelnöke. Nicola Sturgeon úgy érvelt: meg kell várni, amíg tisztázódnak a Brexit, vagyis a brit uniós tagság megszűnésének feltételei. Erről, és az Egyesült Királyságban élő uniós állampolgárok jövőbeli kilátásairól beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Gálik Zoltán,
Közel 700 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma 2010 óta – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.
A "lúgos támadásként" ismert ügyben - amelyben egy orvost azzal vádolnak, hogy 2013-ban bántalmazta, majd lúggal öntötte le volt barátnőjének nemi szervét - a Kúria június közepén új másodfokú eljárást rendelt el. A Kúria előtti eljárásban az ügy vádlottjának védője egy 2017. május 2-án kelt levelet csatolt, amelyben a levél írója azt állította, ho
2017. június 26-án lép hatályba az Európai Fizetésképtelenségi Rendelet (EIR) reformja. A módosítások a fizetésképtelenségi törvények egyik kiemelt célját támogatják: a hitelezők védelmét és a jogaik érvényesítését.
58 millió forint bírsággal sújtotta az MNB a Merkantil Bankot, mivel számos gépjármű finanszírozási ügyletnél a fogyasztók túlzott eladósodásának elkerülését célzó adósságfék-szabályok érvényesülését akadályozó hitelezési gyakorlatot folytatott, továbbá a kapcsolódó adatszolgáltatási előírásokat is megsértette. A jegybank kiemelten kezeli és szigor
- Két magyar szerepel a tekintélyes World Soccer Magazin által elkészített listán, amely a top 500 legmeghatározóbb focistát sorolja fel különböző táblázatokban.
Kedden volt Carlo Pedersoli, vagy ahogyan még többen ismerik, Bud Spencer (†87). halálának első évfordulója. 2016 július 27-én békében hunyt el a színész, akinek filmjein generációk nőttek fel. Utolsó szava állítólag az volt, hogy köszönöm. Bár az olasz világsztár 77 filmben szerepelt, élete így is bővelkedik kevésbé ismert részletekben. Összeállít
Norisring - A hétvégén a legendás norisringi városi pályán folytatódik az Audi TT Cup szezonja, Keszthelyi Vivien pedig karrierje egyik újabb fontos állomásához érkezik, hiszen nem sok magyar autóversenyzőnek adatott meg, hogy bizonyítson az 1947-ben átadott aszfaltcsíkon.
Az áprilisi öt százalékos növekedés után újabb tíz százalékkal drágulnak a horvát autópályadíjak július 1-jétől - közölte a Vecernji List című horvát napilap szerdán.
A Cybereason izraeli cég egyik alkalmazottja rájött, hogy miként lehet egyszerűen blokkolni a világszerte károkat okozó Petya néven ismert zsarolóvírust - jelentette a Háárec című újság honlapja szerdán.
Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerint pozitívan hatottak a kormányzati intézkedések.
A kormány, a nemzet sportolóinak egyhangú javaslata alapján, a Nemzet Sportolója címet adományozza Kamuti Jenőnek, kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívónak, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökének.
Fogadjunk, hogy sosem gondoltál arra, hogy épp ez a természetes módszer segít. Meg fogsz lepődni, hogy milyen egyszerűen tudod ragyogóan csillogóvá varázsolni fogsorod!
Az angliai Mulgari Automotive tuningcég új programot indított "Signature Vehicles" néven, melynek célja új modellek megrendelésre való testreszabása a tulaj igényeinek megfelelően.