Ugrálnak a tőzsdék, nincs egyértelmű irány a mai kereskedésben, eddig összességében az eladók domináltak a tőzsdéken.Hasítanak a bankok Németországban 2017.06.27 13:16Bár a tőzsdék hektikusan teljesítenek ma, a német részvénypiacon...
Mit nekünk Bugatti Chiron? Itt akár 2200 Nm nyomaték feszül a pilóta mögött, ráadásul egy főre vetítve töredék fogyasztás mellett. Mintegy 120 milliárdos fejlesztést követően bemutatkozott a Mercedes-Benz vadonatúj buszcsaládja, a Tourismo RHD, nekünk pedig megjött a kedvünk egy jó kis társas utazáshoz.
Szinte minden munkavállaló és vezető személyesen is tapasztalja, hogy az X és Y generációs kollégák közötti különbségek nézeteltérésekhez vezetnek, de a valódi konfliktusok ettől függetlenül ritkák. A korosztályok alapvető különbségei mellett az egymás közötti feszültségek forrását vizsgálta egy magyar fókuszcsoportos kutatás. A társadalmi és gazda
A felszólalások száma és ideje alapján idén is Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára maradt a legaktívabb képviselő az Országgyűlés ülésein, amelyeken 2017-ben eddig összesen 19 képviselő maradt "néma".
A magyar cégeknek nagy exportlehetőségeik vannak az ázsiai viszonylatban is irigylendő gazdasági növekedést produkáló üzbég gazdaságban, mégpedig az élelmiszeripar és az állattartási technológiák, a gyógyszeripar és a vízgazdálkodási technológiák területén – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter telefonon az MTI-nek nyilatkozva taskenti tárgyalása
A nagyvállalatok magasan képzett dolgozóinak 56 százaléka még az EU-ból való kilépés előtt elhagyná az Egyesült Királyságot - derül ki a Baker McKenzie 250, diplomás, az Egyesült Királyságban dolgozó, de azon kívüli uniós állampolgár...
Amilyen titok övezi a dinoszauruszok kihalását, legalább annyira rejtélyesnek tűnik az a történet, amiről egy nemzetközi kutatócsoport számolt be a Nature Ecology & Evolution című szaklapban, és amely arról szól, hogy több mint kétmillió évvel ezelőtt egy eddig ismeretlen kipusztulási hullámnak „köszönhetően” kihalt a világtengerekben élő n
Az éjszakai munka miatt a DNS-ben napközben keletkezett károsodásokat a szervezet nem tudja kijavítani, így megnő a genetikai mutációk, ezáltal pedig a rák kialakulása veszélye.
A gazdasági növekedés az építőiparra is pozitívan hatott, a szektor teljesítménye növekedett, derül ki az Euroconstruct 19 ország vizsgálatával készült jelentéséből. A növekedés pedig nem áll meg, 2017-re 2,9, míg 2018-re 2,4 százalékkal...
Adóügyekben is érdemes a mások hibájából tanulni – leginkább ezt példázza az a legújabb tájékoztató fórum, amelyet nemrégiben indított útjára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A hatóság ezentúl a saját honlapján tanulságos ellenőrzési eseteket tesz közzé.
A legnagyobb webes/technológiai vállalatok képviselői hétfőn írták alá azt a megállapodást, amelynek konkrét intézkedései reményeik szerint segíthetnek visszaszorítani a szélsőséges és a terrorista propagandát a neten.
Újabb részletek derültek ki az idei év legnagyobb tömegközlekedési áttöréséről. 900 forint lesz rá a jegy, és a menetrendje alkalmazkodik a reptér nyitva tartásához.
A sokat utazó üzletemberek számára minden perc számít, rengeteg időt vesztegethetnek el a repterek várótermeiben. Annak érdekében, hogy a várakozási idő is hasznosan teljen, egyre többféle "kütyüt" dobnak piacra - írja a Magyar Idők.
Drasztikusan romlott a gépjárművezetők bírságfizetési morálja, mióta Budapest főpolgármestere kritizálta azokat a kerületi önkormányzatokat, amelyek saját kamerarendszerük felvételei alapján bírságolják a közlekedési szabálytalanságok elkövetőit, írja a 24.hu. Tarlós István azt mondta, az így megbírságolt autósok ne fizessenek. A nap kérdése: Ön ve
Durva hőségre számíthatunk szerdán és csütörtökön, sok helyen akár 40 fokot is lehet majd mérni, de pillanatok alatt megérkezik a hidegfront: zivatarok, jégeső és árvíz is várható!
Több mint félszáz halottja van annak a bombázásnak, amelyet hétfőn hajtott végre Szíriában a nemzetközi koalíció az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik börtöne ellen - adta hírül kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Kilencvenegy, Magyarországra illegálisan bejutni próbáló embert tartóztatott fel kedden a román határrendészet a Nagylak-Csanádpalota határátkelőnél, akik egy török - ponyvás - teherautó rakterében elrejtőzve akartak a bejutni a schengeni övezetbe.
Ma már kismillió olyan alkalmazás van, ami a pénzügyekben segít eligazodni. A legtöbb ezek közül egyszerű költségvetés-kezelő, de ezek is egyre kifinomultabbak, számos extra funkcióval. A jövőben pedig a felhasználói élményre koncentráló...
A gazdasági növekedés az építőiparra is pozitívan hatott, a szektor teljesítménye növekedett, derül ki az Euroconstruct 19 ország vizsgálatával készült jelentéséből. A növekedés pedig nem áll meg, 2017-re 2,9, míg 2018-re 2,4 százalékkal...
Németországban a jobbközép CDU/CSU pártszövetség vezetői, Angela Merkel kancellár és Horst Seehofer bajor miniszterelnök nem ellenzik többé a melegházasság bevezetését, az új irányvonal szerint engedélyezni kell, hogy a képviselők ne a frakciófegyelemre, hanem a lelkiismeretükre hallgassanak, ha a szövetségi parlamentben (Bundestag) szavazni kell az ügyről - jelentették kedden német hírportálok
Hollandia kormánya részben felelőssé tehető mintegy háromszáz boszniai muzulmán haláláért, akiket szerb katonák az 1995-ös srebrenicai mészárlás során meggyilkoltak, miután elhurcolták őket a holland ENSZ-békefenntartók bázisáról - mondta ki kedden a hágai fellebbviteli bíróság
A nagyvállalatok magasan képzett dolgozóinak 56 százaléka még az EU-ból való kilépés előtt elhagyná az Egyesült Királyságot – derül ki a Baker McKenzie 250, diplomás, az Egyesült Királyságban dolgozó, de azon kívüli uniós állampolgár munkavállaló megkérdezésén alapuló kutatásából. Az agyelszívás különösen érzékenyen érintheti az egészségügyi, technológiai, telekommunikációs és pénzügyi…
11,4 milliárd fonttal, tehát mintegy 14,5 milliárd dollárral növelné a brit jegybank a banki tőketartalékokat, részben a lakossági hitelek felfutása, részben pedig a Brexitet övező bizonytalanságokra való felkészülés miatt - számol...
Ha ennél ritkább lenne, akkor nem lenne. Az Aston Martin egyedi, vagyis egyetlen példányban készülő DB11-et mutatott be. A Henley Regatta DB11 a műszaki tartalmat tekintve nem változott, célja inkább a nemrégiben útnak indított Q részleg személyre szabási lehetőségeinek bemutatása.