Az útlevéllel és személyi igazolvánnyal lehet átlépni a határt, a jogosítvány nem úti okmány - hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság Repülőtéri Rendőr Igazgatóság határrendészeti osztályának vezetője az InfoRádióban.
Donald Trump amerikai elnök újra felháborított egyes latin-amerikai államokat, most a Panama-csatornát illető megjegyzésével. „Látom, elég jól működik. Szép munkát végeztünk, nem igaz?” – csípett oda a panamai elnöknek egy múlt heti találkozón. Juan Carlos Varela meghökkenve csak annyit válaszolt: „Igen, száz évvel ezelőtt.”
Az Európa Tanács (ET) független korrupcióellenes szakértői testületet hozott létre, ugyanis felvetődött, hogy parlamenti közgyűlésének több tagja is érintett lehet korrupciós ügyekben - közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke az MTI-nek telefonon nyilatkozva hétfőn.
Június 24-én meglátogatták a Szentatyát a „Sette Colli” (hét domb) nevű úszóviadalon részt vevő sportolók és az Olasz Úszószövetség vezetői. Sok magyar versenyez Rómában, az úszókat Kapás Boglárka és Jakabos Zsuzsanna képviselte a találkozón – írja a
Már több mint 2000 embert menekítettek ki a Spanyolország déli részén tomboló erdőtűz miatt – a lángok egy érintetlen nemzeti parkot is veszélyeztetnek Sevilla közelében.
A fitymafékem, a makk alatt a bőr 1-2 centivel megakad, és a makkot is lehúzza valamennyivel. Milyen problémát okozhat a későbbiekben? Hallottam, hogy meg lehet operálni, érdemes? Akadályozza a péniszem növekedését? Óvszer használata befolyásolja? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A hőszigetek lakossága szenved, és a helyzetük várhatóan egyre súlyosabb lesz az évek múltával. A forróság hosszú távon nemcsak egészségügyi állapotukat befolyásolja, de ingatlanjaikra is veszélyt jelent. Helyzetük jobbra fordításához az állam is biztosítja anyagi támogatását.
Több év után megtorpant a működő cégek számának csökkenése. Bár még mindig kevesebb működő cég van Magyarországon, mint egy évvel korábban, a változás már 1 százalék alatt maradt, sőt az elmúlt negyedévben már minimális emelkedés is tapasztalható.
Kíméletlen kánikula érkezik szerdán Magyarországra, néhol 37 Celsius-fokos melegre kell felkészülnünk. Rövid, de annál brutálisabb hőhullám várható, amire nem árt pár apró trükkel felkészülni.
London - Óriási botrány lett az egyik feladatbol, amit a Tallis School diákjai kaptak. Éppen Shakespeare Machbetje következett irodalomórán, így a tanár azt a házit adta a gyerekeknek, hogy írjanak egy búcsúlevelet, mintha öngyilkosságra készülődnének.
A Digitális Jólét Program (DJP) 2.0 keretén belül Tata lesz azon kísérleti programok egyik helyszíne, ahol okosváros-fejlesztéshez (smart city) kapcsolódó eljárásokat fejlesztenek ki és vezetnek be - mondta a programért felelős miniszterelnöki biztos hétfőn egy tatai konferencián.
A Brexit és a szaporodó uniós feladatok miatt évente mintegy 20 milliárd eurós deficit keletkezne 2020 után az Európai Unió költségvetésében, aminek befoltozására kézenfekvő lenne drasztikusan vágni a kiadásokat, de ez nem az üdvözítő...
Hiába a belső határok nélküli schengeni övezet, Franciaország már hosszú ideje zárva tartja az olasz határt, hogy ne jussanak át a bevándorlók. Egy több száz fős csoport azonban megunta a várakozást, megpróbáltak áttörni a határon, de végül könnygázzal megállították őket. Ebben az évben minden korábbinál több bevándorló érkezik az olasz partokhoz A
Kimagasló, 10,1%-os növekedéssel 1,1 milliárd forint árbevételt ért el 2016-ban a Keszthelyi Holdinghoz tartozó, alapításának 20. évfordulóját ünneplő Palladium Consulting Kft., a KKV szegmens dominánsan piacvezető biztosítási alkuszcége – derül ki a vállalat éves jelentéséből. A növekedés elsősorban az ügyfélkör 14 százalékos bővülésének köszönhe
A válság óta jelentősen nőttek az egyenlőtlenségek Európában, ez pedig destabilizálja a kontinenst és az oktatás minőségének javításával lehet küzdeni ellene - mondta hétfőn Mario Draghi, az EKB elnöke Lisszabonban a Reuters tudósítása...
Klaus Iohannis román államfő bejelentette, hogy megbízta kormányalakítással hétfőn Mihai Tudoset, a bizalmatlansági indítvánnyal nemrég leváltott Grindeanu-kormány gazdasági miniszterét, akit a kormányzó PSD-ALDE szociálliberális koalíció javasolt a miniszterelnöki posztra.
A magyarok szinte egyáltalán nem rendelkeznek tartási vagy életjáradéki szerződéssel, és nem is terveznek ilyet kötni. Az 50 felettiek körében végzett felmérés szerint e korosztály többsége havi 100 ezer forintot, vagy annál kisebb...
A szövetségi legfelső bíróság hétfőn jóváhagyta Donald Trump beutazási korlátozásokat kimondó elnöki rendeletének egyes, korábban felfüggesztett részeit.
A japán Takata alkatrészgyártó számára véget ért a történet: a cég belerokkant a hibás légzsákjai miatt kitört botrányba. A cég eszközei a konkurenshez, a kínai hátterű KSS-hez kerülhetnek.
Klaus Iohannis román államfő bejelentette, hogy megbízta kormányalakítással hétfőn Mihai Tudoset, a bizalmatlansági indítvánnyal nemrég leváltott Grindeanu-kormány gazdasági miniszterét, akit a kormányzó PSD-ALDE szociálliberális...
Nem elég ambiciózus és egyértelmű az állampolgári jogokra vonatkozó brit javaslat, szilárdabb garanciákra van szükség – hangsúlyozta hétfőn Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója.
Csak az ország korszerűsítését elősegítő és versenyképességét növelő külföldi beruházásokat fogja támogatni a cseh kormány – jelentette ki Bohuslav Sobotka szociáldemokrata miniszterelnök hétfőn Prágában, a külügyminisztérium gazdasági tanácsosainak értekezletén.
Kilenc ember halt meg egy hármas öngyilkos merényletben Nigéria északkeleti részében, a Boko Haram dzsihadista szervezet fészkének számító Maiduguriban - közölte hétfőn egy helyi rendőrségi szóvivő.x