Sergio Perez szerint egyértelműen csapattársa a hibás az Azerbajdzsáni Nagydíjon történt ütközés miatt, ami a dobogós helyezésbe került a Force India számára. Tovább »
A következő napokban ismét sok lesz a napsütés és melegszik az idő: akár 37 Celsius-fok is lehet. Kezdetben elszórtan várható eső, majd a hét második felében ismét többfelé várható zivatar. A hét végére már 30 fok alatt maradnak a maximumok, néhol csak 22 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú el
Átmeneti volt csak a vasárnap reggeli felfrissülés, a nyaralóknak nincs okuk aggódni, akik viszont dolgoznak, vizsgáznak, nagyon is tarthatnak az előttünk álló napoktól.
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szerint nehezen teljesíthető a blokád visszavonásának feltételeként Katarral szemben támasztott követelések némelyike.
A viadal honlapja szerint a magyar versenyző azt követően, hogy szombaton pályacsúccsal végzett az élen az időmérőn, a vasárnapi első versenyen – amelyen fordított rajtsorrendben kevesebb pontért indulnak a pilóták – a tizedik helyről három helyet lépett előre, míg a második futamon már a pole pozícióból rajtolva nem tudták megelőzni.
A magyar kormány kétmilliárd forinttal támogatja a nagyváradi püspöki palota felújítását, Szent László örökségének megerősítését - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap Nagyváradon.
A magyar kormány kétmilliárd forinttal támogatja a nagyváradi püspöki palota felújítását, Szent László örökségének megerősítését – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap Nagyváradon.
Donald Trump amerikai elnök tétlenséggel vádolta elődjét, Barack Obama volt elnököt a tavalyi elnökválasztási folyamatba történt orosz beavatkozási kísérletek ügyében.
A fül gondozásával kapcsolatos 10 tanács, melyeket nem nehéz betartani, ám helyes követésükkel sok kellemetlen, vagy akár súlyos problémát is el lehet kerülni. A figyelemfelkeltő intelmeket, a Deafness Research UK honlapján tették közzé.
Rekordszámú, több mint 600 ezer nézővel zárta a 2016/2017-es évadot a Magyar Állami Operaház – mondta el Ókovács Szilveszter főigazgató vasárnap Budapesten, ahol gálaesttel és a társulat kiemelkedő teljesítményeit elismerő díjak átadásával ünnepelt az intézmény.
Gyanúsnak tartották a Los Angeles-i repülőtéren Rihannát (29). Az énekesnő valóban furcsán nézett ki: smink nélkül, megelehetősen csúnya, lila színű overállban érkezett a becsekkoláshoz.
Valtteri Bottas kárpótolta a Mercedest a mai napon Lewis Hamilton elveszített győzelme miatt – a finn versenyző az utolsó helyről zárkózott fel a dobogó második fokára. Tovább »
Nem „féktesztelte” Sebastian Vettelt a vasárnapi Azerbajdzsáni Nagydíjon a Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton – állítja a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). Tovább »
A Földközi-tenger észak-afrikai partvidékén 1,45 millió ember várakozik arra, hogy átkelhessen Európába - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap biztonsági forrásokra hivatkozva.
Donald Trump amerikai elnök szerint a Demokrata Párt vezetése a tavalyi előválasztási folyamatban összejátszott Hillary Clintonnal, hogy legyőzze pártbeli vetélytársát, Bernie Sanders szenátort.
A kormányzó Szocialista Párt nyeri meg a vasárnapi parlamenti választásokat a szavazatok 45-49 százalékával az olasz IPR Marketing által készített exit poll eredménye szerint.
Donald Trump amerikai elnök szerint a Demokrata Párt vezetése a tavalyi előválasztási folyamatban összejátszott Hillary Clintonnal, hogy legyőzze pártbeli vetélytársát, Bernie Sanders szenátort.