Egy hetük maradt adategyeztetésre a feltöltőkártyás mobiltelefon előfizetőknek, a nem azonosított SIM-kártyák előfizetése július 1-jétől megszűnik. A Telenor szerint a hátralevő idő nem lesz elég minden ügyfél azonosítására.
A külföldi választásokat ért kibertámadások miatt a Nemzeti Választási Irodának (NVI) fel kell készülnie hasonló veszélyekre - közölte Pálffy Ilona, az NVI elnöke a Népszavának adott interjújában.
Eredményesnek nevezte a Közép-Európai Egyetemről (CEU) a magyar kormány képviselőivel előző nap folytatott tárgyalást Andrew Cuomo, New York állam kormányzója.
Az Üllői utat 200 méteres, az Orczy utat és a Haller utcát pedig 50 méteres szakaszon lezárták a forgalom elől, a Nagyvárad téren nem áll meg a 3-as metró.
Nehéz helyzetbe került mintegy 70, Magyarországon végzett, klinikai pszichológusnak készülő norvég fiatal, és egyelőre nem látszik, hogyan fog megoldódni kálváriájuk - számolt be a Magyar Nemzet.
Eredményesnek nevezte a Közép-Európai Egyetemről (CEU) a magyar kormány képviselőivel előző nap folytatott tárgyalást Andrew Cuomo, New York állam kormányzója "Azért találkoztunk, hogy megvitassuk a CEU magyarországi folyamatos jelenlétét fenyegető új törvényt és a tanszabadság megőrzésének sürgős szükségességét
Az OTP Bank Nyrt. egy részvényese bírósághoz fordult többek között az adózott eredmény felhasználásáról rendelkező határozat hatályon kívül helyezése érdekében - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.
Keményen megtoltad az edzést, kell a kipattintott test a strandra, csajod meg nincs, ezért most főleg tetszeni akarsz minden szembejövő lánynak. Viszont mivel tényleg keményen edzettél, ezért jobban izzadsz a végén. És hidd el, az nem szexi, ha meglátszik a ruhádon.
Feltehetően egy 100 kilogrammos bombát találtak építkezés közben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika téri campusánál, az épületeket kiürítik - közölte a Magyar Honvédség Tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Feltehetően egy 100 kilogrammos bombát találtak építkezés közben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika téri campusánál, az épületeket kiürítik - közölte a Magyar Honvédség Tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel
Újra együtt énekel Tóth Vera és Gabi, a Sister Act nevű közös formáció meglepő módon bővült: Tóth Gabi a szívét már nem, a színpadot viszont megosztja volt szerelmével.
Feltehetően egy 100 kilogrammos bombát találtak építkezés közben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika téri campusánál, az épületeket kiürítik - közölte a Magyar Honvédség Tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Csoóri Sándorról elnevezett programot indít a népi kultúra támogatására a magyar kormány, az idei és a jövő évi költségvetésben összesen 7,5 milliárd forintot szánnak erre a célra – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szombaton Karcagon, a Múzeumok éjszakája programsorozat hivatalos megnyitóján.
Feltehetően egy 100 kilogrammos bombát találtak építkezés közben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika téri campusánál, az épületeket kiürítik - közölte a Magyar Honvédség Tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.
A külföldön futballozó légiósok számára is csábító a Ferencváros. Az utóbbi négy esztendőben kivétel nélkül hazatért néhány válogatott játékos a zöld-fehérekhez, már a legjobbak számára sem visszalépés az NB I-ben szerepelni. Nyilván a 4,4 milliárdos költségvetéssel dolgozó klub megfelelő fizetést biztosít nekik, így megéri itthon focizni.
A Századvég kutatója szerint nem lesz elég a Brexit lezárására a még fennmaradó 21 hónap, egy újabb, átmeneti időszak alatt rendezhetik a felek az összes részletszabályt
Ez nagyon szoros lesz... Káoszhoz vezethet a Forma–1-es azeri versenypálya – beláthatatlan – nyolcas-kilences kanyarkombinációja, hiszen a mindössze 7,6 méter széles útfelület balesetveszélyes, és a műszaki mentésre sincs elég hely.
Nőtt a sörfogyasztás az elmúlt meleg napokon, a sörgyárak teljes kapacitással működnek, és ha kitart a hőség, a tavalyinál több millió korsóval több sör fogyhat ebben a negyedévben - mondta el a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) igazgatója az MTI-nek
A héten elkészült a labdarúgó NB I sorsolása, egymást követően harmadszor tizenkét csapatra. Ez a létszám a jelek szerint bevált, bár vannak hátrányai is, hiszen Magyarország jelentős része csak messziről figyelheti a hazai profi futball eseményeit.
Két embercsempészt fogtak el az 56-os úton, Mohácsnál, akik autóikban tíz illegális migránst szállítottak - közölte szombaton a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police
A Századvég kutatója szerint nem lesz elég a Brexit lezárására a még fennmaradó 21 hónap, egy újabb, átmeneti időszak alatt rendezhetik a felek az összes részletszabályt.
Egy hetük maradt adategyeztetésre a feltöltőkártyás mobiltelefon előfizetőknek, a nem azonosított SIM-kártyák előfizetése július 1-jétől megszűnik. A Telenor szerint a hátralevő idő nem lesz elég minden ügyfél azonosítására.
Több száz lakásból kiköltöztették szombaton a lakókat az észak-londoni Camden kerületben, miután kiderült, hogy lakóépületeiket ugyanolyan külső burkolóelemekkel látták el, amilyenek a múlt héten teljesen kiégett londoni toronyházon is voltak.
Már fél órával életbe lépése után megsértette szombaton a tűzszünetet az ukrán hadsereg - legalábbis ezt adta hírül a szakadár DAN hírügynökség forrásként Donyeck városának vezetésére hivatkozva
Aki gyerekként volt kajak- vagy kenutúrán, bármilyen vízi kiránduláson, egész életére szóló élményeket szerzett. A vándortáborok varázslatos világa semmihez sem hasonlítható. De fix pontból indulva és ugyanoda érkezve is remek kalandot jelentenek a vízi túrák. Némi vízi jártassággal akár családilag is nekiindulhatunk, persze a mentőmellényről nem s
Több száz lakásból kiköltöztették szombaton a lakókat az észak-londoni Camden kerületben, miután kiderült, hogy lakóépületeiket ugyanolyan külső burkolóelemekkel látták el, amilyenek a múlt héten teljesen kiégett londoni toronyházon is voltak.