November végén zárja be a látogatók előtt Kossuth téri épületét a Néprajzi Múzeum, amelynek új otthonát 2017 második felében kezdik építeni az Ötvenhatosok terén.
A magyar költségvetés stabil, így lehetőség van további adócsökkentésre, a következő években pedig a gazdaság fenntartható kifehérítésére és a hatékonyság növelésére kell koncentrálni – mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a XI. Nemzetközi Adókonferencián tartott előadásában a számvevőszék pénteki közleménye szerint.
Az 1956-os forradalom hősei egy olyan rendszerrel szálltak szembe, amelynek nem önszántából lett része az ország, s amely "a nemzeti önazonosság megtaposásán, az állami önrendelkezés felszámolásán és az önbecsülést romboló társadalmi és gazdasági megalázáson és méltánytalanságon alapult" - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke az 1956-os emlékévet lezáró pénteki budapesti konferencián
Soha jobbkor nem jöhettek volna a több tíz millió forintos állami turisztikai támogatások, mint egy bel- és külföldi vendégforgalomban újfent növekedést ígérő szezon elején – állítják a strandfenntartó balatoni polgármesterek. Jóllehet, az összesen csaknem kétmilliárd forintból finanszírozható fejlesztések egy része csak őszre fejeződik be, a stran
A csatlakozási okmányok átadásával és az első tőkerészlet átutalásával Magyarország csatlakozott az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankhoz (AIIB) - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a pekingi székhelyű nemzetközi...
A The Washington Post című lap szerint Robert Mueller, a tavalyi amerikai elnökválasztások orosz szálait vizsgáló különleges tanácsadó kiterjeszti vizsgálódásait Jared Kushnernek, Donald Trump elnök vejének és tanácsadójának az üzleti ügyeire is.
A Mokka vendége volt Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, akit alapvetően a plakáttörvénnyel kapcsolatos téma miatt hívtak be, azonban még mielőtt ez szóba kerülhetett volna, Pachmann Péter egy hirtelen fordulattal megkérdezte, mi a véleménye, hogy marad Storck...
A hónap végéig moshatják tisztára legálisan szürkén és feketén szerzett jövedelmüket, akik nem szeretnének tovább félni az adóhatóságtól. A bankok csekély érdeklődést tapasztalnak az előző konstrukcióhoz képest.
Nyolc európai uniós tagállamban összesen 142-en estek terrorista támadások áldozatául, közülük 135-en vesztették életüket dzsihadistákhoz köthető merényletekben 2016-ban
Ha külföldre megyünk nyaralni, nagyon nem mindegy, hol váltunk valutát, hiszen egy bankban a gatyánkat is ráfizethetjük arra, hogy külföldi fizetőeszközt szerezzünk, míg a pénzváltók alapvetően kedvezőbb feltételeket kínálnak. Megnéztük...
Lényegében meglepett. Azt hittem, bűnbakot csinálnak belőle. De nem ezt tették. Úgy döntöttek, hogy mégis győztünk és Andorra után is minden rendben van - Farkasházy Tivadar így kommentálta az atv.hu-nak, hogy az MLSZ mégsem meneszti Storckot.
Menő lett a kisüzemi sör, IPA és APA ma kéz a kézben jár. A papának viszont még a nagyüzemi sör volt a természetes, az ismert, a megszokott - például a Kanizsai, a nagykanizsai üzemből, ami 107 évig működött.