Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a kétfordulós nemzetgyűlési választások első fordulója, mintegy 47 millió választópolgár a parlament eddig baloldali többségű alsóházának 577 képviselőjét választja meg öt évre. Egy hónappal Emmanuel Macron elnökké választása után a felmérések szerint az államfő centrumpártja, a Köztársaság lendületben
Tizenöt versenyszámmal bővül a 2020-as tokiói nyári ötkarikás játékok programja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezető testületének pénteki döntése nyomán. A végrehajtó bizottság többek között arra bólintott rá, hogy vívásban mindegyik szakágban legyen csapatverseny, azaz nem szorul ki két szám, mint az utóbbi olimpiákon.
A rendőrség nem nyomasztó, hanem megnyugtató rendőri jelenlétet akar biztosítani a nyári idegenforgalmi szezonban a Balaton és a Velencei-tó térségében, előbbire a vizes világbajnokság egyik helyszíne miatt is kiemelt figyelmet fordítanak - közölte a műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes Keszthelyen.
A panelház-visszabontási program kapcsán megnézték, hogy az árat tekintve hogyan viszonyul egymáshoz ugyanabban a városban egy mindössze néhány emeletes panellakás egy legalább tízemeletes nagy tömbhöz. Kiderült, hogy ugyan általában...
Tennessee Williams A vágy villamosa című drámájának balettváltozatával világpremierre készül a Magyar Nemzeti Balett. Az amerikai író hetven éve megjelent darabja világszerte rendszeresen felbukkan a különböző teátrumok repertoárján, a Vivien Leigh és Marlon Brando főszereplésével készült, 1951-es filmfeldolgozás szintén jelentősen hozzájárult a s
Legalább 50 ember, köztük sok polgári személy halt meg az utóbbi egy napban a sűrűsödő légicsapásokban, amelyeket az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció intézett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szíriai fellegvárának tartott Rakka ellen - jelentette helyi lakosokra hivatkozva az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahá
Éppen egy éve a Ripost is beszámolt Szabó Márton drámájáról. A Művész Mozi egykori vezetője akkor nagy bajban volt, de a facebookos megmozdulás akkor segített rajta. Akkor...
A líbiai Tobrukban székelő parlament amnesztiarendelete alapján több mint öt évi fogva tartása után szabadon engedték Moammer el-Kadhafi néhai líbiai diktátor kisebbik fiát - közölte szombaton a milícia, amelynek feladata volt Szeif al-Iszlám Kadhafi őrzése.
A líbiai Tobrukban székelő parlament amnesztiarendelete alapján több mint öt évi fogva tartása után szabadon engedték Moammer el-Kadhafi néhai líbiai diktátor kisebbik fiát - közölte szombaton a milícia, amelynek feladata volt Szeif al-Iszlám Kadhafi őrzése.
Országos kampány kezdődött a nyúlhús-fogyasztás népszerűsítésére, amelynek első állomásán, egy budaörsi bevásárlóközpontban Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken elmondta, azt szeretnék, hogy minél többen megismerjék a nyúlhús előnyeit, és elkészítésének változatos módját.
A munkaerőhiány megoldásáról, a humánerő-problémák elkerüléséről rendeznek konferenciát Budapesten június 13-án – közölte az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a kétfordulós nemzetgyűlési választások első fordulója, mintegy 47 millió választópolgár a parlament eddig baloldali többségű alsóházának 577 képviselőjét választja meg öt évre. Egy hónappal Emmanuel Macron elnökké választása után a felmérések szerint az államfő centrumpártja, a Köztársaság lendületben
Belevaló mozi a vasárnap délután, az RTL Klubon látható Űrcowboyok, melynek tökös „tehénpásztorai” vadászgépeken és rakétákon lovagolnak, csípőből nyomják a poénokat, és annak rendje-módja szerint rendet raknak a végeken, legyen az akár a világűr is. A film június 18-án, vasárnap este a Film+-on is látható!
Vasárnap nulla órákor életbe lépett az ukrán állampolgárok európai uniós vízummentessége, ezentúl vízum nélkül utazhatnak az Európai Unió tagállamaiba Ukrajna biometrikus útlevéllel rendelkező állampolgárai.
110 millió eurós (34 milliárd forint) pénzbírság megfizetésére ítélte az Európai Bizottság (EB) a Facebookot, arra hivatkozva, hogy az amerikai vállalat "félrevezető és téves információkat" közölt a Whatsapp üzenetküldő szolgáltató 2014-es felvásárlásakor.
A nemzetpolitikai államtitkár szerint a kárpátaljai magyarság számára is kiemelt a jelentősége annak, hogy szabadon utazhatnak az Európai Unióba, és nagyban hozzájárul, hogy erősödjenek a kapcsolatok az anyaországgal.
Lengyel Tamás szombat este utoljára állt a Vígszínház színpadán társulati tagként. Távozásával lezárult az idén tavasszal megindult tömeges felmondások sora Eszenyi teátrumában.