2017. június 10. szombat

jún. 10
14:42
Tanácstalan, hogy miben menjen esküvőre? Segítünk! (Blikk)
Azok számára, akiknek nagy a rokonsága, széles a baráti köre, feltehetően az idei nyár sem múlhat el lakodalmi vendégeskedés nélkül. Schreiter Diánának, az F&F szakértőjének jó tanácsai azoknak szólnak, akik esetleg bizonytalanok abban, mit vegyenek fel egy ilyen alkalomra.
jún. 10
14:45
Várható időjárás - Szombat, 2017.06.10. (Háziállat)
Északnyugat felől szakadozott felhőzet vonul át, hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap.
jún. 10
14:45
Decemberben adják át a magyar segítséggel helyreállított tolentinoi templomot (USAracing)
December 9-re tűzték ki a Szent Szív és Szent Benedek-templom ünnepélyes átadását a közép-olaszországi Tolentinóban, és az alkalomból olasz-magyar ünnepet tartanak – közölte Andrea Carradori, a templomot gondozó társaság perjele az MTI-vel.
jún. 10
14:54
Lezsák: történelmi katasztrófa fenyeget (Infostart)
Az egyenruha szolgálatot, haza és nemzet iránti elhivatottságot jelent, a katonai eskü pedig egy életre szól, ezt akarja bemutatni a Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál - mondta Gulyás Zoltán dandártábornok, a Magyar Honvédség (MH) Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnokhelyettese Kunszálláson.
jún. 10
14:57
Munkaerőhiány a Balatonnál (Adózóna)
A Balatonnál az idei turisztikai szezonban nagy hiány van a gyakorlattal rendelkező szakemberekből, elsősorban szakácsból, pincérből, eladóból, a helyzetet ugyan enyhíti a diákok nyári munkába állása, de szükség volna állami szerepvállalásra is – mondta Kertész Rezső ügyvezető társelnök a KISOSZ (Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete) dél-balatoni turisztikai…
jún. 10
14:57
Meleg, de csapadékos időre számíthatunk a hétvégén (Háziállat)
Északnyugat felől szakadozott felhőzet vonul át, hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap.
jún. 10
15:00
Jelentős bérrendezés jöhet a turizmusban (ProfitLine)
Januártól jelentős bérrendezés jöhet a turizmusban, erről a Magyar Turisztikai Ügynökség egyeztetett ágazati érdekképviseleti szervezetekkel - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az MTI-nek szombaton.
jún. 10
15:00
A gyaloglás vége: Becsó Zsolt a választókerülete mind a 47 településére eljutott (444.hu)
Fotó: Becsó Zsolt/FacebookA Nógrád megyei fideszes parlamenti képviselő megtette, amit vállalt. Most, hogy mindenhova elsétált, ahova el akart, jöhetnek az újabb kihívások. (Facebook)
jún. 10
15:03
Motoroshalál Piliscsabán - Fotók (Alternatív Energia)
A 10-es főút érintett szakaszát lezárták.
jún. 10
15:03
Öthónapos várandós, dobott is egy meztelen szelfit a színésznő (Glamour)
Az Őrült, dilis szerelem és a Csajos buli sztárja megmutatta.
jún. 10
15:05
Bakondi fia nélkülözhetetlen (Alternatív Energia)
jún. 10
15:06
Újabb csapás Katarnak (Infostart)
Niger szombaton bejelentette, hogy hazarendelte Katarban akkreditált nagykövetét azon arab országokkal való szolidaritása jeleként, amelyek megszakították kapcsolataikat a terrorizmus támogatásával megvádolt Katarral.
jún. 10
15:06
Szégyen: Magyarország San Marino mellett - tények és adatok (Sport365)
Hihetetlen statisztikák az Andorra elleni meccsről.
jún. 10
15:09
Milliárdokat érő festményre bukkantak egy poros padláson (Pénzcentrum)
Egy eredeti Jackson Pollock festményt találtak egy arizónai férfi poros padlásán. A tulajdonos akár tízmillió dollárt (2,75 milliárd forintot) is kaphat a képért egy közelgő árverésen. Lehet, hogy a mi padlásunkon is lapul valami különlegesség?...
jún. 10
15:12
Keményen beszólt: mutatjuk, minek nevezte Orbánt Vona Gábor (Blikk)
Kritizálta a kormányt és már most választási ígéreteket tett Vona Gábor, a Jobbik elnöke pártja kongresszusán.
jún. 10
15:12
Megúszta a brazilok elnöke (HírTV)
Felmentették az illegális kampányfinanszírozás vádja alól Michel Temert.
jún. 10
15:15
Női vízilabda - A 3. helyért játszhat a magyar csapat (Gondola)
A harmadik helyért szállhat vízbe vasárnap a magyar női vízilabda-válogatott a világliga Sanghajban zajló szuperdöntőjén, mivel a torna szombati második elődöntőjében négy góllal alulmaradt az Egyesült Államok gárdájával szemben
jún. 10
15:15
Sportfogadás: Tuti Anglia sikere a nap rangadóján? (Agroinform)
A fogadók legalábbis így gondolják, a Tippmixpro adatai szerint 10-ből nyolcan Anglia győzelmére tesznek Skócia ellen.
jún. 10
15:15
A Konzervatív Párt tagjainak többsége Theresa May távozását akarja (ATV)
A kormányzó brit Konzervatív Párt tagjainak csaknem 60 százaléka azt szeretné, ha Theresa May miniszterelnök távozna tisztségéből, miután a csütörtökön tartott választáson a párt elveszítette abszolút parlamenti többségét.
jún. 10
15:15
Kívánlak! – Vajon mit üzenhet a tested, amikor pokolian sóvárogsz bizonyos ételek után? (Femcafe)
Csoki, chips, hús, cukor, citrom. Rád is rád szokott törni időnként az érzés, hogy úgy kívánsz valamit, hogy majd megkergülsz, ha nem kaphatod meg? Vajon mit üzenhet a tested, amikor pokolian sóvárogsz bizonyos ételek után? Most megtudod!
jún. 10
15:18
Saját pártjában elzavarnák a rosszul taktikázó miniszterelnököt (Infostart)
A kormányzó brit Konzervatív Párt tagjainak csaknem 60 százaléka azt szeretné, ha Theresa May miniszterelnök távozna tisztségéből, miután a csütörtökön tartott választáson a párt elveszítette abszolút parlamenti többségét.
jún. 10
15:18
Közel 15 milliárdnak örülhetnek a vállalkozások (Portfolio)
Versenyképesség erősítésére, beruházások megvalósítására, illetve kutatásfejlesztésre összesen 14,5 milliárd forintot nyert el 590 mikro-, kis és középvállalkozás. Fejlesztéseik összértéke eléri a 28,5 milliárd forintot. Továbbá...
jún. 10
15:24
Katonai konvoj halad át Magyarországon (Infostart)
A Saber Guardian 2017 néven nagyszabású nemzetközi gyakorlatsorozat miatt katonai konvoj halad át Magyarországon vasárnap és hétfőn - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
jún. 10
15:27
26 milliós a Voldemort-ügy számlája (HírTV)
A szociális szövetkezetek együttműködését segítő mintaprogramban kilencen pályáztak.
jún. 10
15:30
May távozását akarják a konzervatívok (Privátbankár)
Háromból kettő párttag Theresa May lemondását várja.
jún. 10
15:30
Videóban üzent a terrortámadás áldozatainak és családjainak Hugh Jackman (Blikk)
Az X-men sztárja videóban ajánlotta fel segítségét a manchesteri terrortámadás áldozatainak és családjainak.
jún. 10
15:32
Fertőzés miatt rekedtek Rómában az izomsorvadásos magyar ikrek (Blikk)
Speciális gyógykezelésre utaztak Rómába, ám egy fertőzés miatt a kinti kórházban rekedtek a súlyos gerincvelő-izom sorvadásban szenvedő hét hónapos ikrek, Zoé és Aliz. A szülők, Bárnai Katalin (27) és férje, Csikós László (39) gyermekeik teljes gyógyu­lásának reményében utaztak Olaszországig.
jún. 10
15:33
Százhatvan gyermekvasutast avattak Hűvösvölgyben (Gondola)
Összesen százhatvan gyermekvasutas tett ünnepélyes fogadalmat szombaton a budai kisvasút hűvösvölgyi végállomásán - hangzott el az M1 aktuális csatornán
jún. 10
15:33
3 népszerű bőrápolási technika, amit sose szabadna otthon kipróbálnod! (Glamour)
Az a baj, hogy mindannyian csináljuk, pedig nagyon veszélyesek!
jún. 10
15:35
A többség Theresa May távozását akarja (Gondola)
A kormányzó brit Konzervatív Párt tagjainak csaknem 60 százaléka azt szeretné, ha Theresa May miniszterelnök távozna tisztségéből.
jún. 10
15:36
Varga Mihály rikító színek és gigászi objektumok közé keveredett Asztanában (fotók) (Menedzsment Fórum)
A nemzetgazdasági miniszter a kazah főváros energetikai expóján törpült el a díszletek mellett.
jún. 10
15:36
Százhatvan gyermekvasutast avattak Hűvösvölgyben (Infostart)
Összesen százhatvan gyermekvasutas tett ünnepélyes fogadalmat szombaton a budai kisvasút hűvösvölgyi végállomásán - hangzott el az M1 aktuális csatornán.
jún. 10
15:36
Halálos baleset Gyulánál - Fotók (Alternatív Energia)
Lezárták a 44-es út elkerülő szakaszát.
jún. 10
15:36
Az Együtt elkezdi átragasztani a kormány konzultációs plakátjait (444.hu)
A minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációja kap egy kis kiegészítést: „Az orosz titkosszolgálat számára. Szpaszíba”
jún. 10
15:38
Brit választások - Forrong Theresa May pártja (Alternatív Energia)
Két vezető tanácsadója már lemondott. A miniszterelnök következik?
jún. 10
15:45
Hiába akart romantikázni a szerelem városában Ágica, Pumped Gabo azonban egészen másra gondolt - videó (Blikk)
Pumped Gabo és párja, Ágica kiruccantak Velencébe, a szerelem városába. Kettejük közül azonban úgy fest, csak a pár hölgy tagját érintette meg a romantika szele, ugyanis hiába próbálta volna másra terelni a szót, a fiú saját gondolataival volt elfoglalva. Hogy pontosan mik voltak ezek, az a videóból kiderül.
jún. 10
15:45
Így lehet konténerből megcsinálni a tökéletes férfibarlangot (Player)
Drágám, kicsit ki kell mennem a konténerembe.
jún. 10
15:45
DK: Tarlós a Bálnát adná el a metróért (HírTV)
A Demokratikus Koalíció szerint a főpolgármester a Bálna eladásából fedezné a 3-as metró felújításának pluszköltségeit.
jún. 10
15:48
Kőkeményen kimondta véleményét: Valójában ezt gondolja Rubint Rékáról Schobert Norbi (Blikk)
Ez igen!
jún. 10
15:48
Hihetetlen: Károlyt hibáztatta Diana a súlyos betegsége miatt (Blikk)
Diana szerint Károly beszólásai és a Kamillával kezdődő viszonya miatt alakult ki nála az evészavar.
jún. 10
15:51
Már Rakkában harcolnak az ISIS-szel a kurd-arab szövetséges csapatok (444.hu)
Rakka az ISIS egyik fontos központja az Eufrátesz mentén.
jún. 10
15:51
Az NBA-ben senki se álmodjon a 16-0-ról! (Azenpenzem)
Annál azért jobb csapat a Cleveland Cavaliers, sem hogy 4-0-ra kikapjon az NBA döntőjében, még hogyha a történelem legerősebb együttesének tartott Golden State Warriors is az ellenfél. Az ohiói alakulat, a címvédő a finálé negyedik mérkőzésén 137-116-ra lelépte az oaklandi brigádot, feljött 3-1-re összesítésben, s most hirtelen egészen más lett a t
jún. 10
15:57
May távozását akarja a Konzervatív Párt tagjainak többsége (USAracing)
A kormányzó brit Konzervatív Párt tagjainak csaknem 60 százaléka azt szeretné, ha Theresa May miniszterelnök távozna tisztségéből, miután a csütörtökön tartott választáson a párt elveszítette abszolút parlamenti többségét.
jún. 10
16:03
160 km/h-nál is tud álló motorral vitorlázni az új Audi A8 (Autónavigátor)
Rásegítős 48 voltos enyhe hibrid rendszert és a fedélzeti kamerákkal és radarokkal együttműködő stop-start rendszert kap az új Audi A8.
jún. 10
16:03
Kötelező ujjgyakorlat előtt (Azenpenzem)
Fontos hiányzókkal, de egyértelmű esélyesként várja a Szlovákia elleni szombati női kézilabda-vb-selejtezőt a magyar válogatott. Kim Rasmussen szövetségi kapitány jó szokása szerint a védekezést sulykolja, s ha olyan zárt lesz a retesz, mint a románok ellen, akkor nem lehet gond a vb-részvétel kiharcolása. Annak ellenére sem, hogy jövő szerdán Pozs
jún. 10
16:03
Pénteken véget ért az éjjel (HírTV)
A magyar labdarúgó-válogatott történelmi vereséget szenvedett Európa egyik miniállamának csapatától.
jún. 10
16:06
Se sok, se kevés - így kell jól öltöztetni a babákat a melegben (Infostart)
A nyári melegben nem szabad túlöltöztetni a gyermeket, de meztelenül se hagyjuk a kicsiket - ezt tanácsolja a Honvéd Kórház bőrgyógyász főorvosa. Nagy Katalin arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a babának elfertőződnek a melegkiütései, orvoshoz kell fordulni.
jún. 10
16:06
Gyász: meghalt a férfi, aki feltalálta a hawaii pizzát (Blikk)
Tudta, hogy a hawaii pizzának valójában sem Hawaii-hoz, sem az olaszokhoz nincs sok köze? Hát még a férfinek, aki feltalálta.
jún. 10
16:06
Romániának sok pénzbe kerül az amerikai pártfogás (ProfitLine)
Klaus Iohannis külpolitikai sikereként könyvelték el a szombaton megjelent bukaresti sajtókommentárok azt, hogy Donald Trump amerikai elnök fogadta a román államfőt, és az Egyesült Államok támogatásáról biztosította Romániát, ugyanakkor megjegyzik: aligha nyílt volna meg a Fehér Ház ajtaja Iohannis előtt, ha Románia nem vállalta volna, hogy dollárm
jún. 10
16:09
Soltész:mindenkinek felelőssége van a hit megvédésében (Gondola)
Mindenkinek felelőssége van a hit megőrzésében és megvédésében - mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton telefonon az MTI-nek

Keresés