Heteken belül elkezdhetik építeni Mészáros Lőrinc eszéki futballakadémiáját. A beruházáshoz szükséges telket már meg is vásárolta a felcsúti polgármester horvát klubja, az NK Osijek.
Végre nem csökkent, ugyanakkor nagymértékben nem is növekedett a nézőszám a labdarúgó-NB I-ben! A válogatott 2016-os Európa-bajnoki remeklése nem hozta meg az áttörést, amit sokan reméltek, a hazai bajnokik nem érdekelték annyira a szurkolókat.
Próbáljanak meg elképzelni egy 2-es BMW-t, ami még az M2-nél is „M-esebb”. Szinte lehetetlennek tűnő feladat, de a bajorok megpróbálták bebizonyítani, hogy mégsem az. Nemrég szerkesztőségünk garázsában járt egy hátsókerékhajtású M240i, amely az összes elérhető M Performance kiegészítővel fel volt szerelve, amivel bizony könnyen megtéveszthette a kevésbé hozzáértő szemlélődőket.
Esterházy Jánosra, a felvidéki magyarság két világháború közötti, illetve második világháború alatti vezető politikusára emlékeztek szombaton a morvaországi Olmützben és Mírovban csehországi, szlovákiai és magyarországi magyarok
Végtisztelet illeti azokat a mártírokat, akik az elmúlt évszázad vérzivataros éveinek áldozatai voltak, és olyan sokan közülük jeltelen sírban nyugszanak – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Horvátországban, a a pulai haditengerészeti temetőben, az első világháborúban hősi halált halt magyar tengerészek emlékművének leleplezésén
Harminc éve működik a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthona. Az intézmény olyan fiatal fiúkat fogad, akik önként vállalják, hogy leszoknak a kábítószerről - mondta az InfoRádióban a szervezet egyik mentora, Józsa Péter.