Az Egyesült Államok új vízumkérő lapjai nagyon részletes adatokat kérnek az országba beutazni kívánóktól a biztonság érdekében, egyebek közt öt évre visszamenő "internetmúltjukról" is beszámoltatják az igénylőket. Az amerikai...
Minden idők talán legsikeresebb Daciájának új verzióját kezdték el tesztelni. A második generációs Duster már egészen egyben van, de masszívan álcázták, azért így is kiderül egy, s más.
Ez 16 milliárddal kevesebb a tavaly ilyenkori eredménynél, de bejátszik az is, hogy sok pénzintézményünk már a nemzetközi standardok szerint számolt el.
Már a 10 ezermilliárd forintos álomhatárt is megközelítette tavaly az országos kiskereskedelmi üzlethálózat forgalma, a komplett ágazat pedig több mint 368 ezer főt foglalkoztat.
Összegyűjtötte és megválaszolta a fogyatékkal élők, az első házasok és a családok által érvényesíthető adókedvezménnyel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket a NAV.
Az Egyesült Államok új vízumkérő lapjai nagyon részletes adatokat kérnek az országba beutazni kívánóktól a biztonság érdekében, egyebek közt öt évre visszamenő "internetmúltjukról" is beszámoltatják az igénylőket. Az amerikai...
A kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos bevallotta: augusztus huszadika után sem vehetik birtokba az úszók a felújított létesítményeket.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke a jövő héten fogadja hivatalában Románia államfőjét, Klaus Iohannist - adta hírül szerdán a Fehér Ház sajtótitkára.
A Magyar Telekom menedzsmentje a 2017. évi eredmények után is stabilan 25 forintos osztalékot jelez előre, a kockázatok miatt egyelőre nem számolnak az osztalék emelésével. Az egyik ilyen kockázat az, ha jön a negyedik mobilszolgáltató, és árakkal akar majd versenyezni. Már most élesedik az árverseny feltehetően emiatt.
Tender írt ki 770,6 millió euró értékben a Paks II projekt keretében az erőműben az ötös és hatos blokk turbinacsarnoka alap és kiegészítő berendezéseinek gyártására és szállítására a Roszatom vállalatcsoporthoz tartozó Akcionyernoje Obscsesztvo Inzsinyiringovaja Kompanyija ASE – közölte szerdán a RIA Novosztyi hírügynökség.
Az Egyesült Államok új vízumkérő lapjai nagyon részletes adatokat kérnek az országba beutazni kívánóktól a biztonság érdekében, egyebek közt öt évre visszamenő "internetmúltjukról" is beszámoltatják az igénylőket.
A bajba jutott olasz bankok 10 milliárd eurós veszteséget szenvedhetnek el a rossz hitelportfóliójuk értékesítésén Ignazio Visco, az olasz jegybank elnöke és az Európai Központi Bank (EKB) elnökségi tagja szerint. Visco úgy véli...
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) értetlenül áll a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) döntése előtt, amely jelentősen megváltoztatta a szabályokat a 2017-es úszó világkupa-sorozatra. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka is élesen kritizálta korábban az új rendszert.
Június 30-áig be kell vezetnie lengyel leánybankját a varsói tőzsdére a Raiffeisennek - figyelmeztetett a lengyel felügyelet. A közkézhányadot folyamatosan legalább 15%-on kell tartani, a tőzsdére menettel kapcsolatos információkat...
Két magyar fuvarozó cég ügyében mondta ki nemrégiben az Európai Bíróság, hogy nem arányos a pár száz forintos útdíjhiányért kiszabott százezres nagyságrendű bírság. Az ügy előzetes döntéshozatalra került az európai bírói fórumhoz.
Új versenyképességi elit született a svájci IMD versenyképességi központ felmérése szerint. Hongkong bebiztosította az első helyét, az Egyesült Államok kiesett az első három helyről, Hollandia pedig az ötödik helyre ugrott. A 2017-es...
Legalább nyolcvan halálos áldozatot és több mint háromszázötven sebesültet követelt egy szerdai robbantásos merénylet az afgán fővárosban. Az Iszlám Állam magára vállalta az akciót.
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli június 1-jén Morgan Freeman Oscar-díjas amerikai színész, aki későn érő típus: harmincévesen még nem volt biztos benne, hogy élete végéig színész akar-e lenni, negyvenévesen kezdett igazán ismertté válni, és csak ötvenévesen érte utol a világhír.
Záporoznak a makroadatok, délelőtt és délután is több fontos hírre figyelhetnek a befektetők. A hazai tőzsdén osztalékszelvény nélkül forognak a Rába- és Richter-részvények.A kispapírok piacán ma is nagy mozgások vannak, Mészárosék...
Az amerikai bankok hat legnépszerűbb szolgáltatásával kapcsolatosan egyre több ügyfél-reklamáció érkezett szinte minden évben az elmúlt öt évben - derül ki a ConsumerProtect jelentéséből. Nominálisan a legtöbben a jelzáloghitelek...
Az automatizációval kapcsolatban már rég nem az a kérdés meg fog-e történni, hanem legfőképpen, hogy mi következik utána. Az 1800-as években ugyanúgy tartottak ettől az emberek, mint manapság. És a munkaerőpiac valóban jelentősen átalakult, a hangsúlyok áttevődtek, de új állások is keletkeztek, igaz nem biztos, hogy azon a területen, amely korábban tömegeket foglalkoztatott. De az is lehet, hogy a…