Akkor leszünk a nemzetközi mezőnyben eredményesek, ha iparpolitikánk, szabályzórendszerünk és programjaink a versenyképes ipari szektor erősödése irányába hatnak – jelentette ki Varga Mihály.
Eddigi legmagasabb értékére, 62,1 pontra ugrott májusban a beszerzésimenedzser-index az előző havi 56,2-ről - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) az MTI-vel csütörtökön.
Ingyenes wifi kiépítését tervezi a budapesti metróban az orosz MaximaTelecom - közölte a Vedomosztyi című gazdasági napilappal a cég társtulajdonosa, Szergej Aszlanyjan.
Egy palesztin nő csavarhúzóval támadt izraeli katonákra Ciszjordániában. A katonák tüzet nyitottak rá, s súlyosan megsebesítették - jelentette csütörtökön a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke csütörtökön bejelentette, hogy "hazafias kölcsönt" kér pártja kampánynak finanszírozására a júniusi nemzetgyűlési választások előtt.
A magyar filmipar megerősödéséről közölt írást a variety.com amerikai filmes portál, "Andy Vajna megmagyarázza, hogyan hozza Magyarországra Hollywoodot" címmel.
A biotechnológiával és diagnosztikával foglalkozó Roche a mai napon megnyitotta globális felhasználói igényeket kielégítő IT Global User Services szolgáltatását budapesti szolgáltató központjában - írták közleményükben.
Napról napra növekszik az utazás kockázata a 3-as metrón, s ha a kormányzat nem fizeti ki a felújításhoz szükséges többletköltségeket, ne adja az Isten, hogy katasztrófa történjen – reagált Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke a Magyar Nemzetnek arra, hogy az elmúlt napokban felvetődött, akár el is maradhat a rossz állapotú metróvonalon az infra
Hónapokig tartó huzavona után ma megegyezett az Európai Bizottság az olasz kormánnyal a világ legöregebb bankjának számító Monte dei Paschi di Siena állami mentőcsomagjáról - írja a Financial Times. A megállapodás szerint jelentős...
Tender írt ki 770,6 millió euró értékben a Paks II projekt keretében az erőműben az ötös és hatos blokk turbinacsarnoka alap és kiegészítő berendezéseinek gyártására és szállítására a Roszatom vállalatcsoporthoz tartozó Akcionyernoje Obscsesztvo Inzsinyiringovaja Kompanyija ASE – közölte szerdán a RIA Novosztyi hírügynökség.
Visszaültetik a fővárosi Rezső terére a kétezer tő növényt - ennyit téptek ki hétvégén a vandálok. A lakók felháborodtak a pusztításon, de nem csak itt: mindenütt haragszanak azokra, akik a virágos köztereket tönkreteszik.
A vitathatatlanul zseniális Charlie Chaplin harminchét producerként, hetvenegy rendezőként, nyolcvannyolc íróként és szintén nyolcvannyolc színészként jegyzett filmje – amelyek többsége csak rövidfilm, nem mintha ez bármit is levonna az értékükből – közül az egyik legismertebb az 1936-os Modern idők.
A paksi erőmű bővítése nem egyszerű energetikai kérdés, hanem Magyarország gazdaságtörténetének valaha volt legjelentősebb fejlesztési programja – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon egy, a nukleáris energiának a zöldenergia-mixben játszott szerepéről megtartott panelbeszélgeté
A július 20-án nyíló, 2300 négyzetméteres Titanic kiállításon a rajongók több száz eredeti műtárgyat - bútorokat, ruhákat, ékszereket - tekinthetnek meg a híres hajóroncsból. Önálló magyar részleg is lesz, ahol bemutatják az 1912-ben elsüllyedt hajó magyar vonatkozásait is.
Egy héttel a választások előtt 3 százalékosra zsugorodott Nagy-Britanniában a kormányzó konzervatívok előnye a baloldali Munkáspárttal szemben. Ez annak is eredménye lehet, hogy Theresa May kormányfő szerdán nem ment el a pártvezérek televíziós vitájára.
Közeleg a nyár, a vendéglátás főszezonja, ideje ezért áttekinteni, milyen szakképesítéssel rendelkező személyeket alkalmazhatunk ezen a területen, melyek a vonatkozó jogszabályok. Az a kérdés sem elhanyagolható, hogy a kötelező minimális díjazás mely szintje alkalmazandó ilyenkor.
Kezdődik a cseresznyeszezon, a legnépszerűbb fajta hagyományosan a Germersdorfi óriás, a Biggarreau Burlat és a Van. A gyümölcs árát vélhetően befolyásolja majd, hogy a termelők szerint a húsvét utáni fagyok miatt 20 százalékos lehet a terméskiesés - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara csütörtökön az MTI-vel.
A külföldiek jellemzően inkább a kisebb, a magyarok a nagyobb új lakásokat vásárolják, amit az magyarázhat, hogy a külföldiek jellemzően befektetési célra keresnek lakást, amihez ideálisabb választás az egy-kétszobás méret - derül...
Elon Musk, a világ egyik leginnovatívabb embere, fél éve lelkesen szállt be Trump tanácsadó csapatába, azt gondolta, sok jó új elgondolása lehet az elnöknek. Mára azonban kifejezetten ciki lett mellette maradni, és ha Trump felrúgja a párizsi klímaegyezményt, a tiszta energia bajnoka végképp otthagyja a tanácsadó testületet.
A kabuli német nagykövetség közelében tegnap elkövetett, több, mint 80 emberéletét követelő merényletet Berlinben is a legélesebb szavakkal ítélték el, mégis a német hatóság ragaszkodnak ahhoz az álláspontjukhoz, amely szerint Afganisztán biztonságos ország, ezért Németországból fokozatosan hazatérésre kényszerítik az afgán migránsokat. A közvélemé
Az Európai Unió létét veszély fenyegeti, a kontinensnek pedig számos kihívással kell megküzdenie, ezért mielőbb mélyreható reformokra van szükség - ezt mondta Soros György egy brüsszeli gazdasági fórumon. A magyar származású amerikai üzletember hangsúlyozta: az unió komoly belső és külső kihívásokkal néz szembe. Az Európai Bizottság rendezvényén tö