Meghalt a Mount Everest megmászására tett kísérlet közben Min Bahadur Sercsan, aki egy japán vetélytársától szerette volna visszahódítani a korrekorderi címet a világ legmagasabb hegyén.
A választásra jogosultak 28,23 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia elnökválasztás második fordulójában, míg a két héttel ezelőtti első fordulóban 28,5 százalék szavazott délelőtt – közölte a francia belügyminisztérium.
A jövő héten megjelenő makrogazdasági adatok közül az inflációs és az államháztartási adatok számíthatnak a legnagyobb figyelemre, ezen kívül külkereskedelmi, ipari és építőipari statisztikák is napvilágot látnak.
Izrael megvizsgálná a palesztin-izraeli békefolyamat megújításának lehetőségét - közölte Benjámin Netanjahu miniszterelnök a szokásos vasárnapi kormányülés kezdetén, Donald Trump amerikai elnök közelgő látogatása kapcsán - jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió
„Az ENSZ különleges megbízottja elfogult az ország vitatott kábítószer-ellenes háborújával szemben” – állítja Duterte elnök adminisztrációja, és azzal fenyegetőzik, hogy a szigetország panaszt nyújt be az ügyben a nemzetközi szervezetnél.
Meghalt a Mount Everest megmászására tett kísérlet közben Min Bahadur Sercsan, aki egy japán vetélytársától szerette volna visszahódítani a korrekorderi címet a világ legmagasabb hegyén.
Berettyóújfalu – Már két napja, hogy szerettük rejtélyes eltűnése kínozza a berettyóújfalusi Kardos család életét. A 21 éves Kardos László dolgozni indult, azóta azonban senki nem tud róla semmit.
A nyelvzsibbadás egy viszonylag gyakori panasz az orvoshoz fordulók körében. A betegek nem mindig tudják megfogalmazni, hogy milyen érzés ez, gyakran az ízérzés zavarával tévesztik össze.
Rengeteg pénzt költöttek Kordáék a szállodaként működő villájuk felújítására. Mire kész lett viszont úgy döntöttek, lemondanak az üzlet vezetéséről. Akkora vagyont öltek a villa felújításába, hogy tudják, az ő életükben...
Megjelentek az Agrármarketing Centrum új pályázatai, melyek keretében akár 50%-os támogatás is igényelhető. Három kategóriában, 90 millió forintos keretösszegből, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a magyar élelmiszer...
Egy gyanúsnak vélt táska miatt elővigyázatosságból kiürítették és lezárták vasárnap a párizsi Louvre múzeum udvarát, ahol este az elnökválasztás második fordulójának esélyes jelöltje, Emmanuel Macron győzelme esetén ünnepelni készül híveivel - közölte Macron kampánystábja.
A mesterséges intelligenciának köszönhetően nyerte el a japán abroncsgyártó az Év Gumiabroncs Gyártási Innovációja Díjat. A fejlesztésben a tatabányai gyár is érintett.
Újrakezdést hirdetett Matteo Renzi a balközép Demokrata Párt (PD) régi-új vezetője, akit a párt országos küldöttei is megválasztottak főtitkárnak vasárnap, miután a PD választói már április 30-án rá szavaztak
A kormány komolyan veszi a nemzeti konzultáció elleni brüsszeli támadásokat, részletesen válaszol majd a feltett kérdésekre - mondta Tuzson Bence, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában
Bár még mindig a kukorica és a napraforgó vezeti a rangsort a tavaszi vetésű növények között, a gazdálkodók idei tervei azt mutatják, hogy kisebbfajta átrendeződés kezdődött a hazai vetésszerkezetben. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai szerint a tavaszi vetésű gabona tervezett vetésterülete 1,16 millió hektár, ami 95 ezer hektárral kis
Az LMP szerint a paksi bővítéssel kapcsolatban újra létrejöhet az a Fidesz-MSZP nagykoalíció, amennyiben Kocsis István feladatot kap a projektért felelős miniszter alatt
A kormánypártok az édesanyák mellett állnak, azon dolgoznak, hogy a megbecsülést és a segítséget az év minden napján, minden élethelyzetben érezzék - közölte a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség vasárnap, anyák napi közleményében