2017. május 7. vasárnap

máj. 7
8:48
Újságírók vegzálása - Lépnek a sajtószakmai szervezetek (Alternatív Energia)
Nem válhat normává az újságírók megfélemlítése, bántalmazása, megalázása és kitiltása.
máj. 7
8:50
Anyák napja – Mindenki "érintett", ünnepeljük együtt (Alternatív Energia)
Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ilyen ünnepet.
máj. 7
8:51
A kibontott falak mögül előtűnik a rejtett pompa (autopro)
A falakon körös-körül stílusosan keverednek a középkor és a reneszánsz díszítőelemei, az Árpád-ház címerei, aranyozott szentek, angyalok. A román csarnokot a historizmus szellemében, a XX. század elején tervezték és festették, amivel jelképesen pótolni igyekeztek az elpusztult középkori örökségünket. Megnéztük, hogyan restaurálják a Szépművészeti M
máj. 7
9:00
Elképesztő eljárás: már itthon is légzés közben operálhatják a tüdőrákosokat (Infostart)
Tüdőrákos betegek tüdőlebenyének eltávolítását célzó új műtéti eljárást vezettek be a Szegedi Tudományegyetem sebészetén. Furák József egyetemi docens elmondta: az új módszerrel kevesebb ápolást igényelnek a betegek a beavatkozás után, gyorsabb a felépülésük és korábban megkezdődhet a rehabilitációjuk.
máj. 7
9:03
Busz és autó ütközött össze Budapesten - feszítővágóval vágják ki a súlyos sérültet az autóból (Blikk)
Egy autóbusz és egy személyautó ütközött össze a XXIII. kerületben, a Szent László utca és a Tartsay utca kereszteződésében.
máj. 7
9:03
Ásó, kapa, nagyharang: férjhez ment Kozák Danuta (Blikk)
- Férjhez ment az ötszörös olimpiai bajnok, Kozák Danuta!
máj. 7
9:06
Rendőrségi rajtaütésben meghalt egy iszlamista csoport két fegyverese Bangladesben (ATV)
Rajtaütött a rendőrség egy iszlamista csoport tagjainak búvóhelyén Banglades nyugati részén vasárnap, a támadás alatt a szélsőségesek két fegyverese meghalt - közölték a hatóságok.
máj. 7
9:09
Leesett az álluk az iPhone-osoknak, hogy a telefonjuk még erre is képes! (Femcafe)
A készülék egy eddig rejtve maradt képességére derült fény.
máj. 7
9:12
Le Pen vagy Macron – ma eldől a franciák útja (HírTV)
Elnököt választ Franciaország, a két jelölt az Európa-párti Emmanuel Macron, és az oroszbarát politikát ígérő Marine Le Pen.
máj. 7
9:12
Francia elnökválasztás - lesz meglepetés, vagy bejön a papírforma? (ProfitLine)
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban az elnökválasztás második fordulója, amelynek során mintegy 47,5 millió választópolgár dönthet arról, hogy az Európa-barát, centrista Emmanuel Macron (az utolsó felmérések az ő diadalát vetítik előre) vagy pedig a hazáját az Európai Unióból kivezetni szándékozó Marine Le Pen töltheti be az államfői tisz
máj. 7
9:15
Külügyminisztériumi üzenet: állítsd le magad! (HírTV)
Ennyit válaszoltak annak a diplomatának, aki arra figyelmeztetett, hogy Magyarország üzbég nagykövetségét egyáltalán nem védik.
máj. 7
9:18
Hosszú Katinkát megörvendeztették - fotó (Infostart)
Így örül a vacsorának Hosszú Katinka:
máj. 7
9:21
Egymásnak esett Merkel és Schulz (Privátbankár)
Elkezdődött a törvényhozási választás Schleswig-Holsteinben.
máj. 7
9:21
Új családja lesz Sebestyén Balázsnak (Blikk)
- Egy családhoz fog beköltözni Sebestyén Balázs.
máj. 7
9:21
A jövő héttől búcsút mondhat az esőnek - újra beköszönt a tavasz (Blikk)
Magyarország - Változékony időjárásra számíthatunk a jövő héten.
máj. 7
9:21
Itt élünk - Kukoricán térdeltette, szíjjal verte a kisfiát (Kripto Akadémia)
Egy-egy iskolai beírás, rossz jegy elég indok volt a "fegyelmezésre."
máj. 7
9:21
Ma is több kerületben kell lezárásokra készülni (HírTV)
Vasárnap sem ússza meg a főváros lezárások nélkül.
máj. 7
9:23
Ekkora boldogság még sosem érte Gáspár Beát - Meg kellett osztania örömét rajongóival (Blikk)
Nem győztek gratulálni neki!
máj. 7
9:23
Büdös víz folyt a csapból (Kripto Akadémia)
A szolgáltató az új víztisztító technológia üzemzavarával magyarázza.
máj. 7
9:30
Diáklányokat és iszlamistákat cseréltek ki (HírTV)
Több mint nyolcvan elrabolt iskolás lányt engedett szabadon a nigériai iszlamista csoport, a Boko Haram.
máj. 7
9:30
Kutyát sétáltató nőt raboltak ki Vizafogón (Gondola)
Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki Budapesten, a XIII. kerületben a telefonja megszerzése érdekében bántalmazott egy kutyáját sétáltató nőt
máj. 7
9:30
Hogyan lesz a 8 milliárdból 140 milliárd forint? (ATV)
A Heti Napló Sváby Andrással munkatársai a budapesti vizes világbajnokság gigantikus költségeinek nyomába eredtek. De az adásban szó lesz még az ügynökkérdésről, az útépítések lassúságáról és Magyarország legdrágább és legolcsóbb eladó ingatlanáról. ATV, vasárnap, 19.00.
máj. 7
9:30
Megkezdődött a második forduló a francia elnökválasztáson (ATV)
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban az elnökválasztás második fordulója, amelynek során mintegy 47,5 millió választópolgár dönthet arról, hogy az Európa-barát, centrista Emmanuel Macron (az utolsó felmérések az ő diadalát vetítik előre) vagy pedig a hazáját az Európai Unióból kivezetni szándékozó Marine Le Pen töltheti be az államfői tisz
máj. 7
9:32
Rajtaütöttek egy iszlamista csoporton Bangladesben (Gondola)
Rajtaütött a rendőrség egy iszlamista csoport tagjainak búvóhelyén Banglades nyugati részén vasárnap, a támadás alatt a szélsőségesek két fegyverese meghalt - közölték a hatóságok
máj. 7
9:34
Szabadon engedett a Boko Haram 82 iskolás lányt (Gondola)
Fogolycsere keretében engedett szabadon a Boko Haram nigériai szélsőséges szervezet 82 lányt a három évvel korábban elraboltak közül - közölte a nigériai kormány
máj. 7
9:36
Ma is elkaphat bennünket az eső (Gondola)
Azért napsütésre is van kilátás. Kezdetben országszerte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délután nyugaton és északon szakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap
máj. 7
9:38
Szünetel a határforgalom Beregsuránynál (Gondola)
Az ukrán fél tájékoztatása szerint informatikai probléma miatt egyelőre szünetel a határátléptetés a beregsurányi közúti átkelőhely ukrán oldalán, Luzsankánál (Asztély)
máj. 7
9:39
Tűzvész: 79 embert kellett kimenekíteni a gyorsan terjedő tűz miatt Georgiában (Blikk)
Hetvenkilenc embert menekítettek ki az egyesült államokbeli Georgia déli részén - közölték szombat este a helyi hatóságok.
máj. 7
9:39
Tartalmas lebbencsleves. Laktató, gyors, és nem is kell utána már más (Blikk)
Gyermekkorunk íze új felfogásban.
máj. 7
9:39
Erdogan Atalay – A Cobra 11 török zsaruja (Blikk)
Nyaktörő akciók, autós üldözések, fegyverropogás, megkönnyebbülten föllélegző zsaruk és lógó orrú gazfickók – több mint húsz esztendeje ez tölti ki az ötvenéves Erdogan Atalay életét.
máj. 7
9:42
Durva vasárnapunk lesz - időjárási riasztással indul a reggel (Háziállat)
Záporok, zivatarok, viharos szél. Az intenzívebb csapadékgócokban néhol rövid idő alatt 20-30 mm körüli csapadék hullhat.
máj. 7
9:45
Embereket kellett kimenekíteni a gyorsan terjedő tűz miatt (Infostart)
Hetvenkilenc embert menekítettek ki az egyesült államokbeli Georgia déli részén - közölték szombat este a helyi hatóságok.
máj. 7
9:48
Megkezdődött a francia elnökválasztás második fordulója (Menedzsment Fórum)
Este nyolc körül eldől, hogy vajon képes volt-e a last minute orosz hekkertámadás kisiklatni Emmanuel Macront, és befuttatni Marine Le Pent.
máj. 7
9:48
Velük ellentétben, mi még normálisak vagyunk (Gondola)
Világháborúk szoktak ilyen pusztítást végezni, mint a liberalizmus.
máj. 7
9:48
A 20 leggyakoribb rákkeltő anyag (WebBeteg)
Az Amerikai Rák Társaság egyik jelentésében megtalálható a leginkább rákkeltő anyagok listája is. A toplistán megtalálható az LCD-tévék egyik alkotóeleme, az indium-foszfid, de a többműszakos munka is helyet kapott.
máj. 7
9:48
Angol foci: Egy dicső múltú csapat biztosan kiesik! (Agroinform)
Főleg a hátsó régió tartogat izgalmakat a Championshipben az utolsó játéknapon.
máj. 7
9:50
Ez a nap az édesanyáké (Gondola)
Magyarországon május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat. A kormány minden élethelyzetben az édesanyák mellett áll
máj. 7
9:51
Ezt az óriási kapushibát látni kell - videó (Sport365)
Pedig védhetőnek tűnt a lövés.
máj. 7
9:54
A legnagyobb boldogságban újságolta el: Megtalálta az igazit Sarka Kata? (Blikk)
Már nem titok!
máj. 7
9:54
DK: Orosz hekkertámadás érheti a magyar választást? (ATV)
Orosz hekkertámadástól félti a DK a magyar 2018-as választásokat, látva a francia helyzetet.
máj. 7
9:57
Lettországi lett a legjobb Pneumobil (Autónavigátor)
Izgalmas csatákat és számos figyelemreméltó fejlesztést hozott az idei X. Nemzetközi Aventics Pneumobil Verseny, hét ország, negyvenhat csapata mérte össze tudását.
máj. 7
10:06
Macron megmérkőzik Le Pennel (Gondola)
Tüntetésekkel indult az elnökválasztás Franciaországban. Feministák tüntettek Marine Le Pen ellen, a Nemzeti Front főhadiszállásán.
máj. 7
10:06
Ötvenegy milliárdból korszerűsítenek egy újabb vasutat (Portfolio)
Több mint 51 milliárd forintból korszerűsítik a Kelenföld-Százhalombatta közötti, 20,5 kilométeres vasúti vonalszakaszt, a fejlesztésnek köszönhetően 2020 végétől óránként 120 kilométeres sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok...
máj. 7
10:12
Gyorsan terjedő bozóttűz elől kellett embereket kimenekíteni Georgiaban (ATV)
Hetvenkilenc embert menekítettek ki az egyesült államokbeli Georgia déli részén - közölték szombat este a helyi hatóságok.
máj. 7
10:15
Pontosabb árazást szeretne az építőipar (AQUA)
Újabb két évre Koji Lászlót választotta elnökké az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) pénteki tisztújító közgyűlése. A régi-új elnök az ágazat legnagyobb problémájának az ingadozást nevezte: évről évre egymást követik a felívelések, majd a visszaesések a piaci keresletben, s így az építőipari termelésben.
máj. 7
10:24
Filmmel is köszönetet mondanak az édesanyáknak - video (Infostart)
Az anyaság öröméről szól a Fiatal Családosok Klubjának kisfilmje. Király Nóra, a szervezet alapítója az InfoRádiónak elmondta: a videóval azt szeretnék üzenni, hogy anyának lenni, és családban élni jó.
máj. 7
10:24
Fazekas- és keramikus fesztivál lesz Zalaegerszegen (Gondola)
Új helyszínen, a zalaegerszegi Gébárti-tó partján emelt Kézművesek Házában és a környéken kialakított szabadidőparkban rendezik meg május 12
máj. 7
10:24
Választást tartanak a németországi Schleswig-Holstein tartományban (ProfitLine)
Elkezdődött vasárnap reggel a helyi törvényhozási (Landtag-) választás a németországi Schleswig-Holstein tartományban.
máj. 7
10:24
Női kézi BL: Harmadik BL-győzelmükre hajtanak Görbiczék (Agroinform)
A Győr a Vardar Szkopjéval mérkőzik meg a női kézilabda Bajnokok Ligája fináléjában vasárnap délután.
máj. 7
10:24
Erős Le Pen támogatottsága a munkaerő-problémákkal küzdő régiókban (ATV)
A közvéleménykutatási eredmények az elmúlt öt napban 23-26 százalékpontos különbséget mutattak a két francia elnökjelölt között Emmanuel Macron javára, de a komoly munkaerő-problémákkal küzdő régiókban erős Marine Le Pen támogatottsága - hívta fel a figyelmet Pócza István, a Századvég Alapítvány kutatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Keresés