2017. május 5. péntek

máj. 5
9:54
Fenyegetés: Az IÁ szerint a muszlimok maradjanak távol a keresztény összejövetelektől (ATV)
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyiptomi vezetője arra figyelmeztette a muszlimokat, hogy maradjanak távol a keresztények összejöveteleitől, illetve kerüljék a kormányzati, katonai és rendőrségi létesítményeket is - jelentette a Reuters pénteken.
máj. 5
9:57
Rákapott a magyar piac a lízingre (Menedzsment Fórum)
Lendületesen kezdte az évet a lízingpiac: a finanszírozott összeg 127,5 milliárd forintot tett ki az első negyedévben, ami a tervezett 5 százalékos növekedéssel szemben 23 százalékos bővülést jelent - közölte a Magyar Lízingszövetség. A legtöbb szegmensben növekedés volt, kiugró bővülést ért el többek között az termelőeszköz-, a gép- és a flottafin
máj. 5
9:57
Furcsa vonzalom: nem hiszi el, kibe szeretett bele a pingvin - fotó (Blikk)
Meglehetősen bizarrnak minősül a szerelem kettejük között.
máj. 5
10:00
Kovács Zoltán: Az MTA elnöke és az akadémikusok is rosszul látják (444.hu)
A saját egykori egyetemét ellehetetlenítő törvényt védő kormányszóvivő szerint a CEU vezetése vitte politikai mezőbe ezt az ügyet.
máj. 5
10:03
Farkas Flórián egyedül maradhat a Lungo Dromban (Alternatív Energia)
A kilépők hamarosan új, országos roma közéleti szervezetet alapítanak.
máj. 5
10:05
Okiratot hamisított Semjén Zsolt? - Bukhat a lex CEU (Alternatív Energia)
Lattmann Tamás szúrt ki egy elsőre nem is annyira aprócskának tűnő bakit az eljáráson.
máj. 5
10:06
Megint csökkent az üzemanyagok ára (Gondola)
Csökkentette bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt
máj. 5
10:06
Egyéni vállalkozók, jövedelem külföldről, illeték, végelszámolás: a NAV több információs füzetét is módosította (Adózóna)
Több, adózással kapcsolatos információs füzet tartalma is módosult – közölte a NAV.
máj. 5
10:06
Felfüggesztették a Schmidt Mária résztulajdonában levő BIF tőzsdei kereskedését (444.hu)
A cég az MNB felszólítása ellenére sem tette közzé 2016-os beszámolóját. Amíg nem teszi közzé, nem lehet kereskedni a papírjaival.
máj. 5
10:07
Robbanás egy győri üzemben - Összedőlt az épület (Alternatív Energia)
Egy ember megsérült, a mentők kórházba vitték.
máj. 5
10:08
Feladta magát a három zuglói késelő (Gondola)
Péntekig feladta magát a rendőrségen az a három férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn életveszélyes sérüléseket okoztak egy embernek az Ötvenhatosok terén - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján
máj. 5
10:09
Hamis hírek és turisztika a negyedik PR Akadémián (Kreatív Online)
A PR szakma nyári találkozója Kecskeméten lesz.
máj. 5
10:09
Fideszes törvényhozók a tüntetők között (Alternatív Energia)
Azért vannak ott, hogy segítsék ennek az alkalmatlan, beképzelt, oda nem való miniszterelnöknek az eltávolítását
máj. 5
10:09
A dolgozó lesz a király és a királynő a munkaerőpiacon (HR Portál)
Szabályszerű háború zajlik az üzleti világban a tehetségekért, ehhez pedig alkalmazkodniuk kell a munkáltatóknak, a munkaközvetítőknek és minden egyéb a munkaerőpiacon aktívan jelenlévő szereplőnek. A piacon forradalom zajlik, melynek következtében a foglalkoztatás formái, a vezetés és a munkaerő megtartásának módszerei is sokszínűek lesznek. Ugyanakkor az alapot a tisztességes munkakörülmények,…
máj. 5
10:10
Észak-Korea elsősorban a szomszédaira jelenthet veszélyt (Gondola)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem koreai tanszékének vezetője szerint Észak-Korea - becsült fegyverarzenálja alapján - elsősorban közvetlen szomszédságában tudna hatalmas pusztítást végezni
máj. 5
10:11
A lúggal csonkító orvos az elsőfokú ítéletig maradhatott egy állami cég vezetője (HR Portál)
A barátnőjét lúggal megcsonkító Bene Krisztiánt állami egészségügyi csúcsintézmény alá tartozó cégnél alkalmzták vezetőként egészen az elsőfokú ítéletig. Míg a Terézvárosban őt alkalmazó szolgáltató vezetőjét felmentették, állami foglalkoztatói nem buktak bele az ügybe, sőt egyikük ma egészségügyi államtitkár - írta meg a 24.hu.
máj. 5
10:12
Meglepő módon tennék biztonságosabbá a metrót (Infostart)
Tehetségkutató versenyt hirdetett zenekaroknak a bécsi közlekedési vállalat. A nyertesek az osztrák főváros metróállomásain játszhatnak majd az utazóközönségnek. A peronok megzenésítése egy biztonsági intézkedéscsomag része - számolt be Bécs Város Külképviseleti Irodája.
máj. 5
10:12
Tojással dobálták Le Pent (HírTV)
A francia szélsőjobboldali elnökjelölt a Bretagne-félszigeten kampányolt.
máj. 5
10:12
Levegőmeghajtású autók versenye Egerben (Gondola)
Sűrített levegővel hajtott járművek versenyeznek Egerben pénteken és szombaton, a X
máj. 5
10:12
A terroristavezér félti a muszlimokat a keresztény összejövetelektől (USAracing)
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyiptomi vezetője arra figyelmeztette a muszlimokat, hogy maradjanak távol a keresztények összejöveteleitől, illetve kerüljék a kormányzati, katonai és rendőrségi létesítményeket is – jelentette a Reuters pénteken.
máj. 5
10:12
Agyvérzést kapott a kórházban a magyar zenészlegenda (Femcafe)
A legendás billentyűs még januárban került kórházba, akkor úgy tűnt, javul az állapota.
máj. 5
10:15
85 milliárd forint is elveszítheti közpénz jellegét a TAO miatt (Menedzsment Fórum)
Akár 85,5 milliárd forint is lehet az az összeg, ami a sportcélú adókedvezmények miatt a költségvetés helyett az egyes sportszervezetek és egyesületek kasszájába vándorol.
máj. 5
10:15
Kosárlabda NB I: vége a középszakasznak, negyeddöntő párosításai (Sport365)
Az Alba Fehérvár lesz az első kiemelt a férfi kosárlabda NB I rájátszásában, miután a középszakasz utolsó játéknapján legyőzte a Körmendet.
máj. 5
10:24
Zeman szerint csak Sobotkának kellene távoznia (Gondola)
A jelenlegi hárompárti cseh koalíciós kormánynak az októberre kiírt képviselőházi választásokig hivatalában kellene maradnia
máj. 5
10:24
Nemzetközi foci: Így állnak a topligák, nekik fontos még nyerni (Agroinform)
Sorra vettük Európa négy topbajnokságát és megnéztük, hogy nem sokkal a vége előtt kiknek fontos még a győzelem.
máj. 5
10:24
Berlin tart a radikálisoktól (USAracing)
Nagy nyomás alá került az Angela Merkel lehetséges utódjaként emlegetett német védelmi miniszter, Ursula von der Leyen, akinek az állását veszélyeztetik a hadsereg körül kirobbant botrányok. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa olyan szorult helyzetbe került, hogy lemondta szerdára tervezett washingtoni útját, tegnap pedig a fegyveres erők é
máj. 5
10:24
Már megint elment az esze egy divatgurunak: előre elpuszított cipőt vehetsz közel félmillióért (Player)
Alig tettük túl magunkat az előre összeganézott 130 ezer forintos farmeron, befutott a következő agyrém: gyárilag szétszabdalt sneaker. Ha ez így folytatódik tovább, a legtrógerebb ismerőseid lesznek 2017 legjobban öltözött emberei.
máj. 5
10:24
Hatalmas robbanás Győrben (Infostart)
Robbanás történt egy lakatosüzemben Győrben, a Koroncói úton. A detonációtól az épület falainak egyharmada összedőlt. Egy ember égési sérüléseket szenvedett - tájékoztatott a katasztrófavédelem.
máj. 5
10:26
Jogtalanul juthatott uniós pénzekhez a CEU (Gondola)
Munkacsoport vizsgálja a Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézmények alkalmazottainak tartózkodási és munkavállalási engedélyeit.
máj. 5
10:27
A Media Hungaryn mutatják be a tévés reklámtortát (Kreatív Online)
A MEME április eleji közgyűlésén került pont a régóta húzódó kérdésre.
máj. 5
10:28
Egy gyenge Európa nem tudja betölteni szerepét (Gondola)
Egy gyenge Európa nem használ a világnak, hiszen nem tudja betölteni azt a szerepet, amelyre hivatott, vagyis hogy segítsen a szegényebb népeknek.
máj. 5
10:30
Felfüggesztette a BIF-részvények kereskedését az MNB (Portfolio)
Az MNB péntektől felfüggesztette a BIF Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó, a közgyűlés által elfogadott éves beszámoló hiányában nem tette közzé határidőben a 2016. pénzügyi évről készített éves jelentését....
máj. 5
10:30
Tovább hasadt a törés: Hatalmas jégtömb válhat le az Antarktiszról (ATV)
Jelentős mértékben továbbhasadt az Antarktisz Larsen C jégselfjén korábban felfedezett törés, a tudósok szerint hamarosan akkora jégtömb szakadhat le, mint az amerikai Delaware állam, amelynek területe valamivel nagyobb, mint 5 ezer négyzetkilométer.
máj. 5
10:30
Abszurd indokkal küldték el a túlsúlyos nőt a szépségszalonból (Femcafe)
A nőt nagyon megviselte az eset, csak egy pedikűrt szeretett volna.
máj. 5
10:33
Andy Vajna újabb vidéki rádiókba nyomul be? (Menedzsment Fórum)
Miután biztosan elesett az első bástya, Debrecen, újabb városok rádióba nyomul be a Rádió1.
máj. 5
10:33
Ezt már sokan várták: Itt tér vissza Nádai Anikó (Blikk)
Végre!
máj. 5
10:33
Ki látta ezt a férfit? Parkoló autókat rongált Budapesten - fotók (Blikk)
A i Rendőr-főkapitányság közzétette annak a férfinak a képét, aki Józsefvárosban több autót is megrongált. Kérik, aki felismeri őt, jelentkezzen náluk.
máj. 5
10:33
Kiestek az NB I-ből, rögtön ki is rúgtak három légióst (Blikk)
A Gyirmót múlt szombaton 1-0-ás vereséget szenvedett a listavezető Honvéd ellen, így biztossá vált, hogy kiesett az NB I-ből. Ennek tudatában egyből szerződést bontott három légióssal is.
máj. 5
10:35
Budapesti szovjet emlékműveket koszorúzott az orosz motorosbanda (Blikk)
Magyarországon keresztül ment Berlinbe a szélsőjobbos "Éjjeli Farkasok" motorosbanda, és közben, néhány vörös zászlóval felszerelkezve, megálltak két i szovjet emlékműnél koszorúzni.
máj. 5
10:36
365 nap alatt 287 büntetést kapott a rekorder autós (Infostart)
Naponta csak egyszer kaphat pótdíjat, aki nem vesz autópálya-matricát, de a rekordernek 2016-ban 365 nap alatt összejött 287 csekk. És még egyet sem fizetett be.
máj. 5
10:36
CEU - Berendelte a KKM a kanadai nagykövetet (Alternatív Energia)
máj. 5
10:36
Cégalapítás Ausztriában (ProfitLine)
Az ausztriai cégalapítással kapcsolatos alapvető információkat már nem is olyan nehéz beszerezni, hiszen az internet segítségével már azt is megtudhatjuk például, hogy egy GmbH alapításhoz mekkora tőrzstőke kell. Ha valaki azonban felkeres egy osztrák cégjogban jártas személyt, ez alatt értünk egy ügyvédet, akkor arról is felvilágosítást kaphat, ho
máj. 5
10:36
520 milliárdos túlköltéssel zártuk az előző uniós ciklust (Portfolio)
A magyar hatóságok mind a 15 Operatív Program záró pénzügyi jelentését határidőre elküldték az Európai Bizottságnak és 106%-os teljesítéssel zárta Magyarország a 2007-2013-as ciklust - emelte ki a Miniszterelnökség mai fejlesztéspolitikai...
máj. 5
10:36
Már megint elment az esze egy divatgurunak: előre elpusztított cipőt vehetsz közel félmillióért (Player)
Alig tettük túl magunkat az előre összeganézott 130 ezer forintos farmeron, befutott a következő agyrém: gyárilag szétszabdalt sneaker. Ha ez így folytatódik tovább, a legtrógerebb ismerőseid lesznek 2017 legjobban öltözött emberei.
máj. 5
10:36
Élesen bírálta a kormányt Horányi Özséb (HírTV)
Nem tartja kereszténynek Orbán Viktor hatalmi rendszerét a kommunikációkutató.
máj. 5
10:42
Bárhol lehet felhőszakadás - figyelmeztetések (Gondola)
Felhőszakadás veszélye miatt - négy nyugati megye kivételével - az egész országra figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat
máj. 5
10:42
Így keres állást az Index 5000 olvasója (HR Portál)
Sokkal kevesebb időt töltünk munkakereséssel, mint amennyit a szakemberek ideálisnak tartanak. Az állásinterjú továbbra is nagy akadály a jelentkezők kétharmadának, a motivációs levélben pedig csak minden második ember hisz - az Index mintegy 5000 olvasójának álláskeresési szokásait térképezte fel a Brand & Content az allas.hu megbízásából.
máj. 5
10:42
Nem lefutott meccs, hogy a Mercedes elektromos autókat gyártson Magyarországon (Portfolio)
A világban továbbra is nagyon keresettek azok a kompakt modellek, amelyek a Mercedes kecskeméti üzemében készülnek, ennek köszönhetően rekord évet zárt a magyar operáció tavaly. A vásárlói igények kielégítése érdekében ugyanakkor...
máj. 5
10:42
Már nem rejtegeti - Megmutatta gyönyörű kedvesét Veréb Tamás (Femcafe)
Veréb Tamás és Szandra már két éve egy párt alkotnak.
máj. 5
10:44
Kávéshowra készülnek Gyenesdiáson (Gondola)
A Balaton fagylaltja után a Balaton kávéját is szeretnék megtalálni és népszerűsíteni a Gyenesdiáson másodszor tartandó Balaton Barista Bajnokság keretében, az egyre több minőségi étterem és bor után a "feketelevesnek" is nagyobb figyelmet szentelve - mondta el a rendezvény ötletgazdája és szervezője az MTI-nek

Keresés