2017. május 9. kedd

máj. 9
21:36
Csökkenőben a német ipari termelés (ProfitLine)
Márciusban a vártnál kevésbé csökkent az ipari termelés Németországban. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden közölte, az előző havihoz képest ár, szezonális és naptári kiigazítással 0,4 százalékkal csökkent az ipari termelés Németországban, elemzők 0,6 százalékos csökkenést vártak.
máj. 9
21:39
Bayer elnézést kért, elmegy kávézni (HírTV)
Elnézést kért Bayer Zsolt. Az újságíró tegnap egy tévéműsorban mea culpázott korábbi kijelentése miatt, mai blogbejegyzésében pedig elfogadta két aktivista meghívását, akik kávézni ülnek majd le vele.
máj. 9
21:42
Komoly bajban Trump főtanácsadója - zsarolják az oroszok? (Infostart)
Sally Yates, az amerikai igazságügyi miniszter volt helyettese állítása szerint szintén figyelmeztette a Fehér Házat: Michael Flynnt, Trump elnök első nemzetbiztonsági főtanácsadóját zsarolhatják az oroszok.
máj. 9
21:42
Lázár: a kormány minden településtípus számára felkínálja a fejlesztés lehetőségét (ATV)
A megyei jogú városok után a kormány minden településtípus számára felkínálja a fejlesztés lehetőséget - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Földeákon.
máj. 9
21:45
Semjén: az EU olyan alma, amely nagyon messze gurult (Gondola)
A brüsszeli bürokráciával azonosítható mai Európai Unió (EU) olyan alma, amely nagyon messze gurult az alapító atyák fájától - mondta Semjén Zsolt kedden Budapesten
máj. 9
21:47
Franco tábornok exhumálását követelik a szocialisták (Gondola)
Távolítsák el az egykori spanyol diktátor Francisco Franco sírját a Madrid melletti Elesettek Völgyében (Valle de los Caidos) található mauzóleumból - egyebek mellett ezt követeli a kormánytól az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) javaslatában, amelynek vitáját kedden kezdte meg a spanyol parlament alsó háza
máj. 9
21:48
Lefokozták az újságírónőt rángató fideszest (Alternatív Energia)
A HM nem közölt indokot - De nem is cáfolták, hogy a döntés összefüggésben áll a történtekkel.
máj. 9
21:48
Elvesztheti a német sztárcsapat az egyik legnagyobb klasszisát (Sport365)
Angliába kerülhet a sárga-feketék játékosa.
máj. 9
21:57
Csirkefalatokkal a világhírnévig (Infostart)
Új rekordot döntött a Twitteren egy amerikai kamasz, akinek az üzenetét a legtöbben osztották meg a Földön, maga mögé szorítva olyan sztárokat, mint Ellen DeGeneres, Barack Obama vagy Kim Kardashian.
máj. 9
22:03
Az élelmiszer-hamisítás a második legnagyobb üzlet (Gondola)
A kábítószer-kereskedelem után a második legnagyobb illegális üzletág a visszaélés az élemiszerlánc-termékekkel az Európai Unióban, a világon pedig a negyedik - mondta Helik Ferenc, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője kedden az M1 aktuális csatornán
máj. 9
22:06
Napi 796 ezer hordó olajat termel Líbia (ProfitLine)
Továbbra is a 46 dollár környéki szinteken tartózkodik a WTI típusú kőolaj árfolyama az előző heti nagy esést követően.
máj. 9
22:06
"Távolítsák el az egykori spanyol diktátor sírját" (ATV)
Távolítsák el az egykori spanyol diktátor Francisco Franco sírját a Madrid melletti Elesettek Völgyében (Valle de los Caidos) található mauzóleumból - egyebek mellett ezt követeli a kormánytól az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) javaslatában, amelynek vitáját kedden kezdte meg a spanyol parlament alsó háza.
máj. 9
22:06
Trump jóváhagyta: fegyverekkel segítik az Iszlám Állam ellen harcoló kurdokat (444.hu)
Közben Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője nyomatékosan felszólította az Egyesült Államokat, folytassa az ENSZ finanszírozását.
máj. 9
22:12
Nagyot ugrott a gyógyszergyártó árfolyama (Portfolio)
Vegyes volt a kép az amerikai tőzsdéken a keddi kereskedésben, és kis elmozdulást mutattak a vezető indexek. Észak-Korea megint bekavart 2017.05.09 22:05A Dow végül 0,17%-os, az S&P 500 pedig 0,1%-os mínuszban zárta a kereskedést. A CNBC...
máj. 9
22:15
Hentesbárddal támadott zsidókra egy idős férfi (Blikk)
Egy hentesbárddal felfegyverkezett 61 éves férfi masírozott be zsidó boltokba és fiatal lányokat fenyegetett meg.
máj. 9
22:15
Hegymászás közben sérült meg a Bayern sztárja - véget ért a szezonja (Blikk)
Véget ért a szezon Javi Martinez számára, a spanyol védő hegymászás közben törte el a bal kulcscsontját.
máj. 9
22:17
Szörnyű: két liter savval öntötték le a brit nőt (Blikk)
Alvor – Ismeretlen férfi két liter savat zúdított az angol nőre, aki meg tudta védeni az arcát.
máj. 9
22:21
Trump jóváhagyta a fegyvertszállítást a kurdoknak (Gondola)
Donald Trump amerikai elnök jóváhagyta a Szíriában harcoló kurdoknak történő fegyverszállításokat
máj. 9
22:23
Tizenöt éve történt a móri rablógyilkosság (Gondola)
15 éve történt a magyar kriminalisztika egyik legsúlyosabb rablógyilkossága. A 2002. május 9-i gyilkosságoknak nyolc áldozata volt.
máj. 9
22:36
Többször is betörtek ugyanabba a boltba - lebukott a miskolci bűnbanda (Blikk)
Miskolc - Fogkrémet, dezodort, monitort, kisebb elektronikai eszközöket, fém alkatrészeket, sört, savanyúságot, hangfalat loptott egy már felszámolás alatt lévő boltól egy bűnbanda.
máj. 9
22:36
Pályázatok, tervek helyett kívánságlisták szerint utalt 118 milliárdot az egyházaknak a kormány (444.hu)
Előbb megkapták az adóforintokat, utána kitalálták mire költsék. De titkolják.
máj. 9
22:39
Gyurcsány: Áder János a Fidesz kiszolgálója (Gondola)
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint Áder János köztársasági elnök az elődjéhez, Schmitt Pálhoz hasonlóan nem az alkotmányhoz, hanem a "Fideszhez hű, a Fidesz kiszolgálója", politikai, erkölcsi értelemben nem a demokratikus magyar köztársaság elnöke, hanem a "Fidesz egyik végrehajtó katonája"
máj. 9
22:41
Folytatódik a nyilvános kötélhúzás Prágában (Gondola)
Benyújtja lemondását az oktatási miniszter Benyújtja lemondását Katerina Valachová cseh oktatási miniszter, a szociáldemokrata tárcavezető döntését azzal indokolta: nem akar okot adni Andrej Babis pénzügyminiszternek, hogy rá hivatkozva próbálja meg elterelni a figyelmet saját tisztázatlan pénzügyeiről
máj. 9
22:42
Visszakaptak az írek egy tengerpartot (Infostart)
Harminchárom évvel azután, hogy heves viharok a tengerbe mosták az írországi Achill-szigeten fekvő Dooagh település strandját, az áprilisi dagályok annyi homokot hordtak a térségbe, hogy újraépítették a közkedvelt homokos partszakaszt.
máj. 9
22:42
Bajnokok Ligája: Egy percig nem volt kérdés, a Juve lesz ott Cardiffban (Agroinform)
A Juventus kettős győzelemmel és 4-1-es összesítéssel jutott be a Bajnokok Ligája fináléjába.
máj. 9
22:45
A drogkereskedelem után az élelmiszer-hamisítás a legnagyobb illegális üzlet (AQUA)
A kábítószer-kereskedelem után a második legnagyobb illegális üzletág a visszaélés az élemiszerlánc-termékekkel az Európai Unióban, a világon pedig a negyedik – mondta Helik Ferenc, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője kedden az M1 aktuális csatornán.
máj. 9
22:54
Újra többmilliós beruházást tervez itthon az INESA LED gyártó cég (ProfitLine)
A világ egyik legnagyobb LED lámpatest gyártója, az INESA, és annak leányvállalata, az INESA Europa Kft. a Dunakeszin található kereskedelmi és logisztikai központjának bővítését tervezi 2017-ben. A tavaly 6 millió eurós beruházással felépített világítástechnikai központ szinte már most a teljes európai piacot ellátja. A cég stratégiai tervei közöt
máj. 9
22:54
BL: a Zebrák megint felfalták az ellenfelüket - videó (Sport365)
Az olasz csapat kettős győzelemmel búcsúztatta francia vetélytársát.
máj. 9
22:57
Székely: javult a hajléktalan-ellátás feltételrendszere (Gondola)
Székely László ombudsman szerint az idei téli krízisidőszakra javult a hajléktalan-ellátás intézményi és együttműködési feltételrendszere, ugyanakkor a zavartalan ellátás érdekében a biztos jogszabály-módosításokra tett javaslatot - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden az MTI-vel
máj. 9
22:59
Macron megkezdte a kormányalakítási tárgyalásokat (Gondola)
Emmanuel Macron megválasztott francia köztársasági elnök kedden megkezdte az egyeztetéseket első kormányának összeállításáról, miközben a kormányzatból távozó Szocialista Pártban és a jobbközép Köztársaságiaknál is ellentmondásosan nyilatkoznak a követendő stratégiáról
máj. 9
23:00
Négykerekű csodák – idén is a BMW-vel mentünk a Concours d'Elegance-ra (Auto Pult)
Ahogyan arról a múlt héten már beszámoltunk, hétvégén immár negyedik alkalommal rendezték meg Balatonfüreden a Concours d'Elegance veterán autó szépségversenyt, és ahogyan ígértük, nem marad el a beszámoló sem, hiszen a BMW jóvoltából mi is ott lehettünk a magyar tenger partján, hogy elképesztő autócsodákkal találkozhassunk.
máj. 9
23:09
Sima, de emlékezetes (Azenpenzem)
A Juventus a kezdeti görcsből kiengedve magabiztosan, 2-1-re megnyerte a visszavágót is a Monaco ellen, ezzel döntős a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
máj. 9
23:12
Kubatov: Soros György 800 millió dollárt áldoz a migráció támogatására (444.hu)
Igaz, azt még nem tudja megmondani a Fidesz alelnöke, hogy miért. Lakossági fórum az ország, kedd esti körkép.
máj. 9
23:15
Szilágyi György élet elleni fenyegetés miatt is felelhetne (Gondola)
Veréssel fenyegette meg Szilágyi György jobbikos képviselő Dömötör Csaba államtitkárt
máj. 9
23:17
BL-döntős a Juve, esélyt sem adott a Monacónak (Gondola)
A Juventus cseppnyi kétséget sem hagyott afelől, hogy megérdemelten lesz ott a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjában, miután az elődöntő keddi visszavágóján, hazai pályán is legyőzte a Monacót
máj. 9
23:21
A 444-re hivatkozik Szabó László, egyben tisztázna mindent (HírTV)
A 444 miatt tiltották meg a videózást Varga Mihály és Simicskó István miniszterek nyilvános lakossági fórumán.
máj. 9
23:23
Herczog: Hét év alatt lett volna ideje visszaadni a Fidesznek (HírTV)
Ha annyira szívügye a Fidesznek a 13. havi nyugdíj, akkor hét év alatt visszaadhatta volna az időseknek a juttatást – jelentette ki Newsroom című műsorunkban Herczog László.
máj. 9
23:27
Sima torinói továbbjutás (Kripto Akadémia)
A monacóiak tinisztárja, Mbappé a 69. percben csak csökkenteni tudta a különbséget.
máj. 9
23:42
Ismét titokban tárgyalt Semjén Zsolt Iránnal (444.hu)
Egy hónapja sincs, hogy a miniszterelnök-helyettes elfelejtett beszámolni, hogy atomerőművek építéséről is megállapodott Teheránnal. Most már a találkozó tényét sem osztotta meg.
máj. 9
23:51
Belementek egy amerikai csatahajóba a Japán tengeren (Gondola)
Egy dél-koreai halászbárka ütközött a Lake Champlainnel, mely az Észak-Korea elrettentésére térségbe irányított Carl Vinson anyahajót kíséri
máj. 9
23:53
Timike játszott egy picit (Gondola)
máj. 9
23:57
Lesöpörték a Momentum összes kezdeményezését (HírTV)
Lesöpörte a Momentum összes CEU-ügyben benyújtott népszavazási kezdeményezésest a Nemzeti Választási Bizottság.

Keresés