2017. május 7. vasárnap

máj. 7
13:14
MSZP: nem válhat normává a fizikai erőszak (Alternatív Energia)
A párt tiltakozik annak a gyakorlatnak meghonosítása ellen, amelyet a "putyini és erdogani világban szoktunk tapasztalni."
máj. 7
13:15
MSZP: nem válhat normává a fizikai erőszak (hirado.hu)
Az MSZP tiltakozik annak a gyakorlatnak meghonosítása ellen, amelyet a "putyini és erdogani világban szoktunk tapasztalni" -fogalmazott Kunhalmi Ágnes.
máj. 7
13:15
Finoman frissül a legolcsóbb M-es BMW (Autónavigátor)
A BMW M2 már önmagában is drasztikus, az apró karosszériába szorított hatalmas motor szinte repíti. A formával is minden rendben, igazán hatásos, ezt a frissítéssel sem akarják elrontani.
máj. 7
13:15
Három magyar is elődöntős az Eb-n (m4sport.hu)
A Lőrincz testvérek mellett Korpási Bálint is a döntőért birkózik.
máj. 7
13:16
50 ezer embert (!) lakoltattak ki Hannoverben bombák miatt (Alternatív Energia)
Az Alsó-Szászország tartományi fővárosban vasárnap reggel kezdődött evakuálás.
máj. 7
13:17
Dárdai: Négy pont is elég lesz (m4sport.hu)
„Valami nem stimmel“ - nyilatkozta a Hertha magyar edzője a Gulácsiéktól elszenvedett hazai vereség után.
máj. 7
13:18
Szorongás - A lakosság 20 százaléka érintett (WebBeteg)
A problémát kifejezhetjük sok más szóval is, például: aggodalmaskodás, idegesség, feszültség, nyugtalanság, ingerültség, stresszes állapot. A szorongásos zavarok a lakosság mintegy 20 százalékát érintik.
máj. 7
13:18
Mindenen túlmentek a brit szupergazdagok (hirado.hu)
Vagyonrekordot döntöttek a brit szupergazdagok.
máj. 7
13:18
Mindenen túlmentek a brit szupergazdagok (hirado.hu)
Vagyonrekordot döntöttek a brit szupergazdagok.
máj. 7
13:21
A kutatók is elsápadtak: minden embert sugárzás ért (Ripost)
Nagyobb hatással volt Földünkre a tragédia, mint korábban hittük.
máj. 7
13:24
Angol foci: Mourinho egója miatt nem veheti félvállról a MU az Arsenalt (Agroinform)
EL-elődöntő ide vagy oda, a portugál biztos nem akarja, hogy megszakadjon a Wenger elleni veretlenségi sorozata.
máj. 7
13:30
Rendőrök kísérték a ballagókat Nyíregyházán (Infostart)
A péntekenkénti fokozott közterületi jelenlét elsősorban a lakosságot zavaró és a szubjektív közbiztonság-érzetet hátrányosan befolyásoló jogsértések megelőzésére irányul.
máj. 7
13:30
Az első fordulót megközelítő arányú a részvétel a francia elnökválasztáson (ATV)
A választásra jogosultak 28,23 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia elnökválasztás második fordulójában, míg a két héttel ezelőtti első fordulóban 28,5 százalék szavazott délelőtt - közölte a francia belügyminisztérium.
máj. 7
13:30
Letépte magáról az inget az argentin edző, mert leküldték a pályáról (444.hu)
Nelson Vivas nem bírja a feszültséget.
máj. 7
13:33
Zajlanak a választások: komoly pofon érik az európai szélsőjobbnak (Privátbankár)
A választásra jogosultak 28,23 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia elnökválasztás második fordulójában.
máj. 7
13:33
Második világháborús bomba miatt kellett kilakoltatni 50 ezer embert (Blikk)
Átmenetileg el kellett hagynia az otthonát mintegy 50 ezer embernek vasárnap a németországi Hannoverben, mert egy építkezésen második világháborús bombák nyomaira bukkantak.
máj. 7
13:33
Adatdömping várható jövő héten (Adózóna)
A jövő héten megjelenő makrogazdasági adatok közül az inflációs és az államháztartási adatok számíthatnak a legnagyobb figyelemre, ezen kívül külkereskedelmi, ipari és építőipari statisztikák is napvilágot látnak.
máj. 7
13:33
„Játékpénzzel” fizet a polgármester, amit csak nála lehet levásárolni (HírTV)
„Hát az én nevemen nincs semmi, hogy hiteleznék, ha nincs semmim? Nekem se házam, semmim nincs, testvérem” – mondta a Hír TV-nek a polgármester.
máj. 7
13:33
Meseszerű hobbit házat épített egy farmer 55 ezer forintból (Femcafe)
A ház pont úgy néz ki, mint a mesében és még környezetbarát is.
máj. 7
13:33
Minden eddiginél vagyonosabbak a brit gazdagok (vg.hu)
Vagyonrekordot döntöttek a brit gazdagok leggazdagabbjai az elmúlt egy esztendőben: a brit pénzarisztokrácia felső kasztjának összvagyona egy év alatt 14 százalékkal, 83 milliárd fonttal 658 milliárd fontra (csaknem 250 ezer milliárd forintra) emelkedett.
máj. 7
13:35
Jásdi István: „Aggódom, hogy a balatoni szőlők eltűnnek” (vg.hu)
Jásdi István csopaki bortermelőt választották meg idén a Borászok Borászának. Erről az elismerésről minden évben a szakma kiválóságai döntenek. A cím korábbi birtokosai állítják össze a jelöltek listáját, és az ötven ember maguk közül választja meg, kit tartanak a legjobbnak. Jásdi István azt mondja, ez a pincészetükben folyó csapatmunka elismerése, ami nagyon jólesett neki, de továbbra is inkább…
máj. 7
13:36
85 évesen akarta meghódítani a Mount Everestet, nem tért vissza a nepáli férfi (ATV)
Meghalt a Mount Everest megmászására tett kísérlet közben Min Bahadur Sercsan, aki egy japán vetélytársától szerette volna visszahódítani a korrekorderi címet a világ legmagasabb hegyén.
máj. 7
13:39
Szabó Tünde nyerte a salzburgi maratont (m4sport.hu)
A címvédő Fatuma Tayr nem indulhatott, mert nem kapott beutazási engedélyt.
máj. 7
13:42
Magyar siker a salzburgi maratonon (Infostart)
Szabó Tünde nyerte meg vasárnap a Salzburgban rendezett maratonfutó versenyt.
máj. 7
13:42
Fontos erőpróba a választások előtt (HírTV)
Választást tartanak ma Németországban is.
máj. 7
13:42
Férfi kézilabda: Teljesen esélytelen a magyar válogatott Dániában (Agroinform)
A magyar férfi kézilabda-válogatott több kulcsemberét is nélkülözi a vasárnapi, dániai Eb-selejtezőn.
máj. 7
13:45
Bíró Attila kijelölte a női pólóválogatott 18 fős keretét (m4sport.hu)
A kapitány elmondta, hogy nem mindenkinek a teljesítményével volt elégedett a szezonban.
máj. 7
13:54
Izraeli cég perli Soros Györgyöt (hirado.hu)
Izraeli cég perelte be Soros György amerikai üzletembert - írja a Foxnews.
máj. 7
13:57
Francia elnökválasztás: közel annyian voksoltak délig, mint az első fordulóban (Menedzsment Fórum)
Macron, Le Pen és Hollande is leadta már a szavazatát.
máj. 7
14:03
Az első fordulót megközelítő arányú a franciaországi részvétel (USAracing)
A választásra jogosultak 28,23 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia elnökválasztás második fordulójában, míg a két héttel ezelőtti első fordulóban 28,5 százalék szavazott délelőtt – közölte a francia belügyminisztérium.
máj. 7
14:03
Meglepetés, Dárdai elárulta, melyik csapatnak szurkol (Ripost)
Nem csak a Hertha sikeréért szorít.
máj. 7
14:03
Edzőtáborban halt meg az olimpiai bajnok (m4sport.hu)
Steven Holcombra a szobájában találtak rá.
máj. 7
14:03
A szülő, a pedagógus és a pszichológus is aggódnak (HírTV)
Szaktanárokkal váltaná ki a gyógypedagógusokat egy törvénytervezet. Csaknem 400 ezer gyerek sorsáról van szó, a kormányzat kapkodását senki nem érti.
máj. 7
14:06
Erre figyelnek a befektetők a jövő héten (ProfitLine)
A jövő héten megjelenő makrogazdasági adatok közül az inflációs és az államháztartási adatok számíthatnak a legnagyobb figyelemre, ezen kívül külkereskedelmi, ipari és építőipari statisztikák is napvilágot látnak.
máj. 7
14:06
Jövő héten vizsgálja a magyar adósosztályzatot a Fitch (hirado.hu)
A jövő héten, pénteken vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Fitch Ratings.
máj. 7
14:06
Uniós csatlakozásunk évfordulóját ünneplik Budapesten (hirado.hu)
13 kilométeres futóversenyt szerveztek a 13 éves magyar uniós tagság ünneplésére.
máj. 7
14:09
Plakátkampányt indít az LMP (hirado.hu)
Plakátkampányt indít az LMP pártalapítványa, az Ökoplisz Alapítvány a zöld alternatíva és az oktatás minőségének javítása érdekében - közölte Lengyel Szilvia, a pártalapítvány kuratóriumának társelnöke vasárnap.
máj. 7
14:12
Soha nem látott fotó került elő George Clooney-ról - alig lehet ráismerni (Blikk)
Los Angeles - A csodás színésznő egy remek képpel köszöntötte fel barátját.
máj. 7
14:15
Bombahírrel indult a nap Németországban (Privátbankár)
Átmenetileg el kellett hagynia az otthonát mintegy 50 ezer embernek Hannoverben világháborús bombák miatt.
máj. 7
14:15
Kiborult a Real Madrid klasszisa (Sport365)
A királyiak játékosa újságíróknak panaszkodott.
máj. 7
14:15
A Barcelona kiszemeltje döntött a Bilbao ellen (m4sport.hu)
Theo Hernández góljával nyert az Alavés.
máj. 7
14:18
Elnöki figyelmeztetés: Lecsapok rád, megmérgezlek, lebombázlak (ATV)
„Az ENSZ különleges megbízottja elfogult az ország vitatott kábítószer-ellenes háborújával szemben” – állítja Duterte elnök adminisztrációja, és azzal fenyegetőzik, hogy a szigetország panaszt nyújt be az ügyben a nemzetközi szervezetnél.
máj. 7
14:18
Nem nézhették meg az újságírók, hogyan üzletel Trump vejének családi cége Kínában (444.hu)
Amerikai vízumot is kaphatnak azok a befektetők, akik pénzt adnak Kushnerék projektjébe.
máj. 7
14:21
Ezzel vége: váratlanul visszavonul a Kossuth-díjas színésznő (Ripost)
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő búcsút vett a közönségtől.
máj. 7
14:21
Újabb két érem már biztos a birkózó Eb-n (m4sport.hu)
Lőrincz Tamás pedig a bronzért küzdhet.
máj. 7
14:21
A szülők, a pedagógusok és a pszichológusok is aggódnak (HírTV)
Szaktanárokkal váltaná ki a gyógypedagógusokat egy törvénytervezet. Csaknem 400 ezer gyerek sorsáról van szó, a kormányzat kapkodását senki nem érti.
máj. 7
14:27
Megrázó hírek érkeztek Schumacher állapotáról (Blikk)
Németország - A bíróság döntött: a magazinnak muszáj fizetni Schumacher családjának.
máj. 7
14:27
Brutális verekedés: véletlenül MMA-harcosra támadtak a rablók - videó (Blikk)
Két férfi szerencsétlenségére pont egy MMA-harcost akart kirabolni.
máj. 7
14:27
Magas a részvételi arány a francia voksoláson (vg.hu)
A választásra jogosultak 28,23 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia elnökválasztás második fordulójában, míg a két héttel ezelőtti első fordulóban 28,5 százalék szavazott délelőtt – közölte a francia belügyminisztérium.
máj. 7
14:29
Ötvenezer embert telepítettek ki Hannoverben (vg.hu)
Átmenetileg el kellett hagynia az otthonát mintegy 50 ezer embernek vasárnap a németországi Hannoverben, mert egy építkezésen második világháborús bombák nyomaira bukkantak.

Keresés