2017. május 6. szombat

máj. 6
8:36
Nagyot zuhan a hőmérséklet - nézd ezeket az értékeket! (Háziállat)
Viharos szél és talajmenti fagy is várható. A Kiderül szerint szombaton a Dunántúlon lehet a legtöbb napsütés, arrafelé sok sansz nincs esőre sem, másutt viszont lehet egy-egy zápor, zivatar. Nappal 19-24, késő este 12-17 fok várható. Vasárnapra virradóan nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Az erősen felhős vagy borult égből többfelé várha
máj. 6
8:36
A püspökhatvaniakat is megdöbbentette a péntek esti időjárás (hirado.hu)
Ítéletidő volt pénteken este az országban, Pest megyében volt a legrosszabb a helyzet. Püspökhatvanban annyi eső esett egyszerre, hogy a víz elárasztotta az egyik utcát, vannak olyan házak is, amelyeket homokzsákkal kell védeni.
máj. 6
8:38
Aluljáróban lett rosszul az asszony - Rendőrök mentették meg az életét (Alternatív Energia)
Mondhatnánk, hogy "ez a dolguk", hiszen "szolgálnak és védenek", de azért ez nem ilyen egyszerű.
máj. 6
8:39
Kiszűrik a vidékfejlesztési pénzre pályázó potyautasokat (AQUA)
Nincs esély a visszaélésekre a vidékfejlesztési programban. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy vannak, akik megpróbálnak jogosulatlanul támogatáshoz jutni, de a gyanús kérelmeket minden esetben elutasítja a Miniszterelnökség.
máj. 6
8:39
Ronaldónak elege van, ezt üzeni a gyalázkodóknak (Ripost)
Cristiano Ronaldo nem tud olyan jól játszani, hogy ne fütyüljék ki a szurkolók.
máj. 6
8:39
Ilyen körülmények között alszanak a légiutaskísérők - Fotók (Femcafe)
A repülőgép személyzetnek is szüksége van pihenésre, a következőkben bemutatjuk, hol hajtják álomra fejüket a légiutaskísérők.
máj. 6
8:42
9 milliárd forintos program indul munkásszállások építésére (ATV)
Kilenc milliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember 30-ig - tájékoztatta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter szombaton az MTI-t.
máj. 6
8:42
A venezuelai ellenzék szerint katonák tucatjait tartóztatták le (hirado.hu)
A venezuelai hadsereg 85 tisztjét tartóztatták le Nicolás Maduro elnök elnyomó intézkedéseinek bírálata miatt - közölte Henrique Capriles ellenzéki vezető pénteken, a hadseregből kapott információkra hivatkozva.
máj. 6
8:45
Kevés ilyen barátunk van - mondta a német cégvezérről Orbán (Privátbankár)
Újabb csarnokokat nyitott Bugyin az OBO Bettermann, Orbán köszönetet mondott a német vállalkozóknak.
máj. 6
8:45
Diós búrkifli (Mindmegette)
máj. 6
8:45
Sosem gondoltad volna, hogyan kell használni a szájkontúr ceruzád! (Blikk)
Nem, nem csak a szánk szélét kell körberajzolni vele!
máj. 6
8:45
Így szabadulj meg a hangyáktól - 3 egyszerű trükk minden háztartásba (Blikk)
Házi praktikák a tavaszi hangyaáradat ellen
máj. 6
8:51
Rétvári Bence: bővülő források a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására (AQUA)
Akkreditált munkatartóknál idén összesen mintegy 39 milliárd forintból több mint 30 700 megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatása biztosítható – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára két szocialista képviselő, Gúr Nándor és Heringes Anita írásbeli kérdésére.
máj. 6
8:51
Kitálal a főiskolás lány a magyar színésznő leszbikus kapcsolatáról (Ripost)
Könyvet írt a fiatal lány arról a 8 évről, amíg együtt volt Magyarország egyik leghíresebb színésznőjével, akinek egyébként férje és gyermeke is van!
máj. 6
8:51
Kínos dolgok, amiket minden lány csinál, de soha nem vallaná be (Femcafe)
Tegye fel a kezét, akire igazak az állítások!
máj. 6
9:00
Hackerek Kiszivárogtatták Macron csapatának elektronikus leveleit (Infostart)
Számítógépes támadás érte Emmanuel Macron francia elnökjelölt kampánycsapatát, amelynek eredményeként a belső levelezésből több ezer e-mail vált nyilvánosan elérhetővé az interneten - közölte péntek éjjel Macron mozgalma.
máj. 6
9:00
Megbukott a kétórás maraton kísérlete (ATV)
A világ eddigi legjobb maratoni idejét futotta Eliud Kipchoge kenyai futó, a táv olimpiai címvédője szombaton a monzai Forma-1-es pályán, 24 másodperccel azonban elmaradt a rekordkísérlet céljaként kitűzött kétórás szintidőtől.
máj. 6
9:03
Epres-túrókrémes amerikai palacsinta (Mindmegette)
máj. 6
9:03
Borzasztó! Nem alszik éjszaka a gyógyíthatatlan beteg kislány (Blikk)
A három éves Ever Hisko egy ritka betegségben szenved, az Angelman-szindrómában.
máj. 6
9:03
Óriási esés, törött kar - ilyen szerencsétlen kutyasétáltatást még nem láttunk - videó (Blikk)
Alabama - Nem indult szerencsésen egy nő számára a kutyasétáltatás: az ebek elszabadultak, ő pedig elterült a földön.
máj. 6
9:03
2017 bikinidivatjának legmenőbb színei és mintái! Ezekkel tarolhatsz! (Ripost)
Gazdag a kínálat és szuper megoldások lesznek az idei trendben. Igazán látványos lehetsz a strandon.
máj. 6
9:03
Készpénzzel hálálja meg a kijevi vezetés, ha a lakosság spórol (vg.hu)
Pénzt adna az ukrán miniszterelnök azoknak, akik takarékoskodtak az állami rezsi­támogatással. Októbertől egy jelentősebb nyugdíjemelésre is sor kerül, amelyre nincs fedezet a költségvetésben.
máj. 6
9:05
Kilencmilliárdból készülhetnek munkásszállók (vg.hu)
Kilencmilliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember 30-ig – tájékoztatta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter szombaton az MTI-t.
máj. 6
9:06
Támadás érte az elnökjelölt kampánycsapatát (HírTV)
Számítógépes támadás érte Emmanuel Macron kampánycsapatának levelezését.
máj. 6
9:06
Jól járnak a tőzsdei befektetők Macron győzelmével (ProfitLine)
Londoni pénzügyi elemzők szerint rövid távú piaci fellendülés követné a centrista Emmanuel Macron győzelmét a francia elnökválasztás vasárnapi második fordulójában.
máj. 6
9:07
Kiválasztották az Év gyárát (vg.hu)
Átadták az Év gyára 2016 elismeréseket pénteken Budapesten.
máj. 6
9:09
Varga Mihály: 9 milliárd forintos program indul munkásszállások építésére (AQUA)
Kilenc milliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember 30-ig – tájékoztatta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter szombaton az MTI-t.
máj. 6
9:12
Két éve is pusztított az influenza, de most még többen haltak meg miatta (Infostart)
Csaknem 5 ezerrel többen vesztették életüket Magyarországon idén januárban és februárban, mint az előző esztendő hasonló időszakában. A drasztikus növekedés hátterében a tetőző influenzajárvány állhatott – idézi a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb népmozgalmi gyorstájékoztatóját a HVG.hu.
máj. 6
9:12
Ők kapták az Év gyára díjat (TőzsdeFórum)
Átadták az Év gyára 2016 elismeréseket pénteken Budapesten.
máj. 6
9:15
Erre nem érdemes menni, ha autóval van (HírTV)
Szombaton és vasárnap is jelentős lezárásokra kell készülni.
máj. 6
9:18
Kiderült, hogy miért futottak lassítva a Baywatch bombázói (hirado.hu)
Az ok igen prózai, mégis ikonikus lett, mely miatt már a lassított maratont is feltalálták.
máj. 6
9:21
Itt a figyelmeztetés a felhőszakadások miatt - a Duna állítja meg a vihart (Blikk)
Ma kettészakad az ország: a Duna két partján mintha külön világba lépnénk.
máj. 6
9:21
Szombati sportesemények és televíziós közvetítések (Sport365)
Budapesti négyes döntő a női kézilabda Bajnokok Ligájában a Papp László Sportarénában.
máj. 6
9:21
Megerőszakoltak egy templomból hazafelé siető 10 éves kislányt (Ripost)
Felfoghatatlan rémtett történt, a szülők sokkot kaptak gyermekük látványától.
máj. 6
9:23
Putyin meghackelte a franciákat? Kiszivárogtatták Macronék több ezer levelét (Blikk)
Számítógépes támadás érte Emmanuel Macron francia elnökjelölt kampánycsapatát, amelynek eredményeként a belső levelezésből több ezer e-mail vált nyilvánosan elérhetővé az interneten.
máj. 6
9:24
Tisztulást hoz a hulladéktörvény (Infostart)
Tisztulást hoz a hulladéktörvény, a megyei jogú és a nagyobb városok többségében már kiépültek a szelektív gyűjtőrendszerek - közölte a Magyar Idők szombati számában.
máj. 6
9:24
Vizsgálat indult Stephen Colbert ellen, amiért azt mondta, Trump szája csak arra jó, hogy Putyin faszát tartsa (444.hu)
Többen a műsorvezető kirúgását követelik.
máj. 6
9:30
Sportfogadás: A Leicester és a City meccsére is fogadunk - PL-tippek (Agroinform)
Lássuk, hogy a hétvégén mely tippeket érzik a legerősebbnek tippmestereink, szerkesztőink!
máj. 6
9:30
Ma a dunántúliakra süt többet a nap (Háziállat)
Szombaton a rövidebb napos időszakok mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és összességében többfelé, több alkalommal számíthatunk záporra, főként a középső és keleti országrészben zivatarra – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
máj. 6
9:30
Ma a dunántúliakra süt többet a nap (hirado.hu)
Szombaton a rövidebb napos időszakok mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és összességében többfelé, több alkalommal számíthatunk záporra, főként a középső és keleti országrészben zivatarra – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
máj. 6
9:33
Teleszórná munkásszállókkal az országot a kormány (Privátbankár)
Ha a térség munkaadóival megállapodnak az önkormányzatok, állami támogatással építhetnek munkásszállókat.
máj. 6
9:33
Egy ilyen pillangókésként szolgáló mandzsettagomb még James Bond szerkóját is feldobná (Player)
Ha épp ajándékot keresel egy vőlegénynek, esetleg apák napjára vagy bármi egyéb alkalomból egy férfinak, akkor nem kell tovább kutatnod. Ráleltünk a legmenőbb kiegészítőre, amivel akár saját magad is meglepheted, ha feldobnád valamivel az elegáns szerelésed.
máj. 6
9:36
Gőzerővel kezdődhet a munkásszállások építése (Portfolio)
Kilenc milliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember...
máj. 6
9:39
Luxus Budapesten, nem hiszel a szemednek! (Ripost)
Budapest belvárosában, az 5. kerületben járunk. Ez a törvényhozási és bankközpont, itt épültek a legdrágább szállodák. De a luxusnegyedben sem lehet pénzért mindent megvenni...
máj. 6
9:39
Íme a bizonyíték, hogy Japán bármelyik egzotikus szigettel felveszi a versenyt (Player)
Ha eddig úgy gondoltál Japánra, mint a sushi-evők, a felhőkarcolók, a high-tech cuccok és az élére vasarlt inget viselő robotmunkások országára, épp itt az ideje, hogy a természeti értékeit is felfedezd!
máj. 6
9:42
Ideges volt a határnál, lebukott (Kripto Akadémia)
A pénzügyőrök szimata nem csalt, előkerült a tízmilliót érő illegális cucc.
máj. 6
9:42
Orosz hackerek támadták meg Macron csapatát (Portfolio)
Számítógépes támadás érte Emmanuel Macron francia elnökjelölt kampánycsapatát, amelynek eredményeként a belső levelezésből több ezer e-mail vált nyilvánosan elérhetővé az interneten - közölte péntek éjjel Macron mozgalma. ...
máj. 6
9:42
Csira bözsi néni Átt baszott a Nyuggdíjjemelésel (444.hu)
Orbán Viktor személyesen ment el nemzetikonzultálni egy másik Bözsinénihez, de végül csak a nyugdíjemalésről, Gyurcsányról és a befőttekről volt szó.
máj. 6
9:42
Idén visszatérhet az El Nino (TőzsdeFórum)
A Meteorológiai Világszervezet előrejelzése szerint hamar visszatérhet az El Niño, ami rekord mértékben segített a globális felmelegedés felgyorsulását 2015-ben, és 2016-ban.
máj. 6
9:48
Lábszárgörcs - Mi okozza, mit tehet ellene? (WebBeteg)
A lábszárgörcs többnyire a sportolók, a nők, a kismamák és az idősek problémája. Sokszor éjszaka alakul ki, és megzavarja a nyugodt alvást. Mi a teendő lábszárgörcs estén és hogyan előzzük meg?

Keresés